Hazudni emberi dolog – sőt, emberszabású. Már csimpánzokon is megfigyelték, hogy előszeretettel tévesztik meg egymást, ha ez több ételt, vagy szexet eredményez. Tehát magabiztosan állíthatjuk, hogy az ember előbb tanult meg hazudni, mint beszélni. Ez később megjelent a mesékben és mondákban, írott szövegekben, és az elméletileg legőszintébb médiumban, a fényképészetben is.

A fényképnek egy célja van: hogy megörökítsen egy pillanatot. Az első fénykép-manipulációk nem a valóságot akarták elferdíteni, hanem pontosabbá akarták tenni a képeket: vagyis a fotósok utólag kiszínezték a fekete-fehér felvételeket. Ennek több módja is volt, színes ceruzát, zsírkrétát, vagy festéket is használtak. Ezt a képet egy ismeretlen amerikai fotós készítette az 1860-as években: a függönyt, a csempe mintáját és az ablakon túli idilli világot kézzel festette.

Azért már a 19. században sem mindenki csak a pontosságra törekedett. 1860 körül Lincolnnak annyira megtetszett egy politikus portréja, hogy rárakatta a saját fejét, de volt, aki ennél is messzebb ment. Ulysses S. Grant, az amerikai polgárháború északi tábornoka hősi lovasportréra vágyott magáról, háttérben a katonáival, de sajnos ez sehogy se jött össze, így a művész improvizált: rárakta Grant fejét Alexander M. McCook lovasportréjára, és a háttérbe bevágott egy képet a Fisher's Hill-i csata során elfogott konföderációs katonákról (akik ellen Grant harcolt egyébként).

Természetesen magánemberek is éltek a képmanipulálás varázslatával, de a politikában a mai napig komoly szerepe van, így nagy múltra tekinthet vissza. A Szovjetunióban lelkesen használták, így tűnt el a Lenin Szverdlov téri beszédéről készült képről először Trockij, majd Kamenyev. Sztálin is továbbvitte ezt a szép hagyományt, mellőle például Nyikolaj Jezsov népbiztos vált köddé, ahogy a politikai légkör azt követelte. Azért ez nem csak szovjet praktika volt, Hitler mellől Goebbels tűnt el, míg a Duce a lovászt tüntette el dicső portréjáról.

Az első hivatalosan photoshopolt képet már kismilliószor alakítgatták át. Ez a Jennifer in Paradise, amit a szoftver egyik atyja, John Knoll készített. A feleségéről (akkor még csak barátnőjéről) készült képen mutatta be a potenciális vevőknek, mire képes a Photoshop.

Egy topless nővel indult, de a kanadai parlament alsóháza 2011-ben valószínűleg már prűdségből photoshopolt, amikor eltüntették és eltakarták egy frissen megválasztott képviselő, Rathika Sitsabaiesan dekoltázsát a hivatalos fényképén. A hivatalos közlemény azt nem osztotta meg, miért volt szükség a retusálásra, de azt igen, hogy a képviselőknek rá kell bólintaniuk a fényképükre, mielőtt azok nyilvánosságra kerülnek.

2006-ban egy libanoni fotós beküldött egy képet a Reutersnak, ami elvileg Bejrútban készült egy izraeli bombázás után. A hírügynökség először kirakta a képet a honlapjára, de nem sokkal később kénytelen volt leszedni, mert kiderült, hogy a fotós, Adnan Hajj kicsit jobban belenyúlt a képbe, mint szabadna: több és sötétebb füstöt kreált a város fölé. A lépést azzal indokolta, hogy nem direkt csinálta, de olyan sötétben dolgozott a képen, hogy véletlenül megcsúszott a keze. Ezek után a Reuters nem használta fel több képét.

Sok ország a Photoshopnak köszönheti, hogy megtarthatta nemzeti büszkeségét. Kivéve, ha kiderül a turpisság, ahogy az Iránnal is történt. 2008-ban a Sepah News, az iráni Népi Mozgósítási hírlapja rakott ki egy képet egy fegyverkísérletről, ami aztán bejárta a világsajtót. A szépséghiba csak az volt, hogy jobbról a második rakéta utólag kerül a képre, hogy eltakarja, ahogy az egyik fegyver a kilövés után is stabilan a földön maradt.

Ez a kép aztán az évek során saját életre kelt, mémek ezrei lepték el a netet róla. Egy ilyen aztán be is futott, amikor 2012-ben a Mehr News felhasználta illusztrációnak. A képen jobbra-balra szállnak a photoshopolt rakéták, és kettő közül még egy integető Jar Jar Binks is kikandikál.

Ha már büszkeség: Kína előszeretettel használ fel filmjeleneteket propagandacéllal. Az állami CCTV egy légi gyakorlatról számolt be, de valószínűleg elvesztették a felvételeket, mert végül a Top Gun egyik jelenetét használták fel (bár ehhez valószínűleg nem Photoshopot használtak). A BBC értesülései szerint nem ez az első eset, hogy a kínai állami média hadi-, tudományos-, vagy technológiai híreknél Hollywoodhoz fordulna.

Az eredeti felvételek hiánya Kínában nem csak a hírekben nem jelent problémát. Hulili megye vezetésének honlapjára egy túlbuzgó grafikus olyan képet rakott össze két másikból, amin három hivatalnok természetellenes felállásban szemlél meg egy utat. Ezt Yuhang hivatalnokainak sikerült pár hónappal később felülmúlniuk, amikor nem csupán egy photoshopolt képet, hanem egy eszméletlenül gagyin photoshopolt képet raktak fel a honlapjukra.

Az állami média nem csak Kínában huncutkodik a képekkel. Az egyiptomi állami újság, az Al-Ahram nemzeti büszkeségből kicsit alakítgatott a fotón, amin elnökük, Hoszni Mubárak Barack Obamával, Benjámín Netanjáhúval, II. Abdullah-val és Mahmud Abbásszal sétálnak, hogy megoldják az izraeli-palesztin problémát. Az eredeti képen Mubarak jobb szélen, leghátul sétál, míg az állami lap képén már ő vezeti a társaságot. Az újság főszerkesztője úgy nyilatkozott az esetről, hogy az expresszionista fotó azt fejezi ki, ahogy Mubarak vezető szerepet vállalt a kérdés megoldásában, még Washingtont is lenyomva.

Az újságoknak a hanyatló nyugaton se kell a szomszédba menni túlzott kreativitásért. A Newsweek magazin 2011-ben egy érdekes gondolatkísérletet illusztrált a címlapján: Mit gondolna Diana hercegné, ha ma is köztünk lenne? A címlapon Kate Middleton cambridge-i hercegné sétál 1997-ben elhunyt anyósával. A magazin főszerkesztője szerint a húzás egyáltalán nem volt ízléstelen, a kép illett a cikkhez, amit illusztrált, és pusztán fel akarták idézni Diana emlékét az emberekben.

A New York Daily News ennél több érzékenységről tett tanúbizonyságot, és talán még túlzásba is estek: egy, a 2013-as bostoni robbantásról készült képet úgy közöltek, hogy eltüntették a véres részletek egy részét. Amikor kérdőre vonták őket, a főszerkesztő úgy reagált, hogy nem hajlandóak magyarázkodni szerkesztőségi döntések miatt.

2015-ben Párizsban egyszerre több terrortámadás is történt, amiben több mint 130-an meghaltak. Sok ártatlan közel-keleti származású emberen csattant a közösségi hálók ostora, és így járt Veerender Jubbal kanadai újságíró is. A neten kezdett el terjedni róla egy kép, ahogy a fürdőszobájában, Koránnal a kezében, bombákkal megpakolt mellényben gonoszul néz. A képhez majdnem mindig az a magyarázat társult, hogy nyilvánosságra hozták az egyik muszlim merénylő fotóját. A kép bejárta a világot, spanyol és olasz újságok is lehozták. A fotóval sok probléma van:

• Jubbal szikh (ezért visel turbánt), ami egy indiai vallás, és határozottan nem muszlim,
• kanadai, ami persze nem gátolja meg, hogy Párizsban robbantson, de nehezebbé teszi,
• az eredeti képen csak simán mosolyog, de a photoshopolt verzión már a szemöldöke se áll jól,
• nehéz egy könyvvel szelfizni, bármilyen szent is legyen az.

A svéd H&M átesett a ló túloldalára, amikor digitálisan rajzolták meg egy modell testét, arra felaggatták a rajzolt ruháikat, majd szépen rájuk helyezték néhány valódi modell arcát. A képeken jól látható, hogy ugyan a fejek teljesen különbözőek, de a testtartás és a fények 1:1 megegyeznek.

Na és ott van Donald Trump. Hol is kezdjük? Mondjuk annál a képnél, amin az Amerikai Egyesült Államok elnökének hivatalos kampánystábja a Time magazin Greta Thunberg-es Év embere címlapján Greta feje helyére Trump fejét photoshopolta. Vagy beszélhetünk arról a műalkotásról is, amit az elnök mindenféle kommentár nélkül rakott ki Twitterre. A képen a Sylvester Stallone által eljátszott Rocky Balboa testére került Trump feje. És persze ott van az a Time-címlap, ami Trump golfklubjában lóg a falon. A címlap, ami teljesen hamis. 

Az USA elnökválasztási kampányai általában ijesztően agresszívak, esetenként gusztustalanok, és mindkét oldal folyamatosan feszegeti a határokat bennük. 2005-ben a republikánus párt az amerikaiak hadsereg iránti imádatát akarta megszólítani, amikor az iraki háború ellen felszólaló demokrata politikusok megszólalásait vágták össze, amit azzal a mondattal zártak, hogy ezt a katonáik nézik, de az ellenség is. A reklámban amerikai katonák nézték az összevágott jeleneteket, hogy még jobban hassanak a nép hazafiasságára. A probléma csak az, hogy a katonák valójában eredetileg a Grincs rajzfilmet nézték.

2012-ben az orosz ortodox egyháznak bocsánatot kellett kérnie egy fénykép miatt, amin Kirill moszkvai pátriárka látható. Erre azért volt szükség mert a közzétett képről kiretusálták a krisztusi szegénységet elvető pátriárka karjáról a 30 ezer dolláros Breguet órát. Megúszhatták volna, de a karja tükröződött az asztalon, ahol tökéletesen kivehető az óra. Később az eredeti képet is kirakták, és megígérték, hogy megbüntetik a felelőst.

És mi a helyzet itthon? Az elmúlt években több érdekes alkotás is kikerült a netre, amelyek talán sose merülnek teljesen a feledés homályába. Ilyen volt Pintér Sándor arcképe a minisztérium hivatalos fotóján, akinek a bőrét egy japán kislány is megirigyelhetné.

Mindig is népszerű volt, hogy Photoshop-mesterek sztárok mellé szerkesztették magukat. Ilyen volt Mága Zoltán egyik kollégája is, aki egy Barbra Streisandes közös fotóval kedveskedett Mágának. Ezt a hegedűművész ki is rakta Facebookra, ahol hamar lehullt a lepel, úgyhogy levette. Később újra kirakta, mert csak vicc volt.

A Bácskai Naplóban az önkormányzati választás előtt bemutatták az összes ellenzéki jelöltet, ahogy az a sajtó feladata. Az azonban már saját ötletük volt (bár tagadják), hogy minden ellenzéki jelöltnek démoni külsőt photoshopoltak.

Az Index grafikusa, Szarvas is lebukott, amikor kiderült, hogy Áder János nem is Orbán és Putyin között térdelve írta alá a paksi bővítésről szóló szerződést. Ezek után felmerül a kérdés, hogy vajon a többi képét mennyire manipulálta.

És végül egy szürreális, és híres eset, a Hír TV és az Economist harca. 2011-ben a Hír TV azzal vádolta meg az angol magazint, hogy megváltoztatták Orbán Viktor címlapfotóját, hogy ördögi színben tüntessék fel. Az Economist főszerkesztője levélben részletezte, hogy a Hír TV riporterének telefonon is elmagyarázták, hogy nem történt ilyen, és hogy mit is csináltak pontosan a fotóval - de az a riportba valahogy már nem került bele.