Megszületett a világ első feljegyzett gyereke, akinek az édesanyja meddővé vált korábbi kemoterápiás kezelés miatt – írja a Sky News. Jules anyja még azelőtt fagyasztotta le még éretlen petesejtjeit, mielőtt megkezdte a kezelést. A sejteket a fagyasztás előtt érleltek, majd kiolvasztották őket és beültették az anyába.
Az eredmény azoknak a nőknek jelenthet reményt, akik egy rákdiagnózis után is szeretnének gyereket, de akiknek a petefészke már nem stimulálható.
A francia anya 29 évesen kezdte meg a kemoterápiát, és előtte hét petesejtet fagyasztatott le. Ezeket először laborban érlelték tovább, majd hirtelen folyékony nitrogénnel fagyasztották le őket. Miután kiderült, hogy a kemoterápiától meddővé vált, beültettek egy embriót a méhébe, és júliusban megszülte egészséges kisfiát.
Ez az első ilyen, sikeres eset, bár korábban már volt rá példa, bár csak a fagyasztás kihagyásával. Ezzel a módszerrel el lehet kerülni azt, hogy újra kialakuljon a daganat petefészekszövet beültetése miatt.
A módszer egyelőre nem kifejezetten hatékony, de egy új lehetőséget jelent olyan nők számára, akik leküzdötték a rákot.