Mégpedig helyben fogott halat. A Líbia délnyugati részén elterülő Acacus-hegység barlangjaiban összesen 17500 állatmaradványt tártak föl, amelyek 10200-4650 évesek. A maradványok 80 százaléka halaktól származik. A halmaradványok kétharmada harcsáktól, a maradék tilápiáktól való. A csontokon talált sérülések arra utalnak, hogy azokat emberek fogyasztották.

Nem ez az első alkalom, hogy olyan sivatagi lelőhelyen találnak halmaradványokat, ahol ma már hírből sem ismerik a felszíni vizeket. Mindez arra utal, hogy a Szahara klímája régen sokkal nedvesebb volt. Valójában régen szavanna terpeszkedett a mai sivatag helyén, és rajta állandó felszíni vizek is hömpölyögtek.

A leleteket a Takarkori barlangban találták, amelyet több mint tízezer évvel ezelőtt használtak először hajlékul a vadászó-gyűjtögető népcsoportok. A mostani felfedezésben részt vevő egyik kutató, Savino di Lernia, a római Sapientia Egyetemről elmondta, hogy ugyanebben a barlangban találtak már barlangrajzokat, 7000 éves terjtartó edényeket, illetve az első bizonyítékokat arra, hogy Afrikában gabonát termeltek.

A mostani tanulmányban bemutatott halmaradványok ötezer éves periódust ölelnek fel. A 80 százaléknyi halmaradvány mellett 19 százalék emlőst is találtak, a maradék egy százalékot madarak és hüllők tették ki. Ahogy egyre fiatalabb rétegeket tanulmányoztak, a halak részaránya csökkenni kezdett, amely részben annak tudható be, hogy az emberek kezdtek áttérni a vadászatról az állattartásra. Az azonban nem egyértelmű, hogy e váltás szándékos volt, vagy a szárazabbá váló klíma miatt kényszerültek rá.

A mai Szahara klímája 10 ezer évvel ezelőtt még stabilan nedvesebb volt, majd nedves és száraz periódusok kezdték váltani egymást, míg 5500 évvel ezelőtt megindult a tartós szárazulás, és a mai sivatag térnyerése. 

(Guardian)