Különleges magyar fotótörténeti relikviára bukkant Fisli Éva, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának főmuzeológusa: egy nagy valószínűséggel 1845-ben, azaz három évvel a szabadságharc kitörése előtt készült dagerrotípiát fedezett fel a Francia Fotográfiai Társaság (Société Française de Photographie, SFP) gyűjteményében.

A Történeti Fényképtár szakértői évek óta keresik-kutatják a magyar vonatkozású fotótörténeti ritkaságokat, aminek egyik izgalmas epizódjaként járt szerencsével Fisli Éva 2019 őszén Párizsban, előásva a francia intézmény archívumából egy egyedülálló ezüstözött rézlemezt – illetve az arról készült digitális nagyítást. Fisli Éva, aki Klebelsberg-ösztöndíjjal, a Magyar Nemzeti Múzeum és a párizsi Magyar Intézet támogatásával végezte tavaly ősszel kutatómunkáját, a fotót elemezve megállapította, hogy a jellegzetes arany-rozsdabarna árnyalatú kép Zalaegerszegen készült és Zala vármegye székhelyének, Egerszegnek piacát ábrázolja:

A most fölfedezett fotóhungarika jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Túl azon, hogy Zalaegerszegről ez a jelenleg ismert legkorábbi városkép, a magyar fotográfia történetében is egyike a legkorábbi ismert városképeknek, meg úgy általában az ennyire szép állapotban fönnmaradt dagerrotípiáknak.

Fisli Éva a Magyar Fotótörténeti Társaság (Mafot) honlapján számolt be az eredeti magyar dagerrotípia felfedezéséről. A főmuzeológus írásából kiderül, hogy a kimondottan jó állapotban lévő, meglehetősen részletgazdag, 8,1×10,7 centiméteres fotó eredetével kapcsolatban egy apró részlet vezetett nyomra: ha a mozgalmas piaci jelenetet oldalhelyesen nézzük, akkor a bal fölső sarokban, a vegyi roncsolódás, oxidálódás színes sávjai alatt egy üzlet cégtáblája jól kiolvasható:

E kis részlet alapján sikerült megállapítani, hogy az ismeretlen fotográfus Zalaegerszegen exponálta fényképét.

A dagerrotípia azonosításában részt vettek a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának szakemberei is. Az általuk felkutatott történeti források (városi anyakönyvi iratok, vármegyei közgyűlési iratok) szerint Anisits Pál Baján született, Nagykanizsán élt, ahonnan Zalaegerszegre költözve 1843 őszén nyitotta meg első üzletét Fábián Pál megyei esküdt házában. (Egyébként ha rákeresünk az Arcanum Digitális tudománytárban, Anisits Pál neve rengeteg korabeli lapban feltűnik, a hirdetési rovatok kozmetikai cikkeket, cukorkákat reklámozó szövegeiben mint kereskedő, viszonteladó.)

A Francia Fotográfiai Társaság leltárkönyvében 1842-es keletkezési dátummal szerepel a fotó, ezzel szemben Kulcsár Bálint levéltáros szerint a dagerrotípia legkorábban 1843-ban készülhetett, ugyanis Anisits Pál az anyakönyvi adatok alapján 1843 és 1856 között tevékenykedett kalmárként a városban, több üzletet is nyitva egymás után. A lemez hátulján található ötvösjegy ("Christofle") alapján viszont két évvel később, 1845-ben készülhetett legkorábban. (Fotótechnikai adalék: a dagerrotípia 1837 és az 1850-1860-as évek fordulója között volt elterjedt fényképészeti eljárás, amit az olcsóbban és gyorsabban elkészíthető papírképek szorítottak ki.)

A páratlan dagerrotípia a szakértői faggatásra elég sok mindent elárul a készülésének körülményeiről. A fotó helyszíne a mai Kazinczy tér, Anisits Pál kereskedése helyén jelenleg a Zalaco Bisztró működik (ez volt anno a Körmendi és a Kanizsai utca sarka). Az egyemeletes házban akkortájt a városháza működött, az épület földszintjét később is kereskedőknek adták ki. A jobb fölső sarokban a mai Mindszenthy József téren álló Mária Magdolna-templom lábazata vehető ki, míg leghátul a mai Batthyány Lajos utca földszintes házai láthatók, amik közül az egyik – a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal szomszédságában – talán még ma is áll.

A fényekből, az árnyékok irányából arra lehet következtetni, hogy egy napos őszi vagy kora tavaszi délelőttön készítette a képet az ismeretlen fotográfus, aki az egykori püspöki fogadó, az Arany Bárány egyik emeleti szobájából nézett ki az ablakon. Mivel a felvételen a megyeszékhely heti vására elevenedik meg, szinte biztos, hogy szombaton vagy vasárnap készült a kép a nyüzsgő vásártérről.

Zalaegerszegről ismert volt pár 19. század második felében készült dagerrotípia (ezekről a zaol.hu-n lehet részletesen olvasni), de ilyen korai és ennyire mozgalmas városkép nem maradt fenn, illetve került eddig elő. A zalaegerszegi fotó hazai mércével mérve is ritkaság: a Budapestről fennmaradt legkorábbi dagerrotípiát 1844-re datálják a szakemberek. És ha azt vesszük, hogy a korszakból ismert fotók többsége műtermi körülmények között, hosszú expozíciós idővel készült, gondosan beállított felvétel – csendéletek, portrék, család- és csoportképek –, a most előkerült szabadtéri, hotelablakból elkövetett laza kattintás még különlegesebbnek mondható.

A néprajztudományi szempontból is értékes dagerrotípia a Zala megyei parasztok, földművesek, állattenyésztők (férfiak, asszonyok egyaránt) hétköznapi viseletét, szekereit, állatait (kutyák, lovak, magyar szürke igásökrök), piacra vitt termékeit páratlan részletességgel mutatja meg. Ahogy Fisli Éva megkapóan fogalmaz:

Előttünk a „nép”, nem megfestve, romantikus egyszerűségben, hanem csak úgy, mint egy hétköznap, járva-kelve, nézelődve, várakozva az utca porában. Szépséges, furcsa tárgy ez, mert az ismert korai dagerrotípiák egyszerűen nem ilyenek. [...] A vásártéren köznapi ruhában álldogáló-üldögélő, zömmel bőgatyás, posztókalapos férfialakoknak és a vászonszoknyás, fejkendős nőknek fogalmuk sem volt a fényképezésről. Eszük ágában sem volt hát látszani vagy mutatkozni, népként képviseltetve lenni. Viselkedésük épp ezért alighanem „természetes”. Vagyis – köszönhetően egy ismeretlen fotográfusnak – az 1848 előtti rendi társadalom néhány keresetlen másodpercére látunk, kis képzavarral: felülről, de alulnézetből.

A képből arra is lehet következtetni, hogy a fotográfusnak elég jó kamerája volt, viszonylag rövid záridővel tudott exponálni, képén kevés az elmosódott alak. Ráadásul nemcsak jó felszerelése, de jó szeme is volt a névtelen fotósnak: a képen szereplő tucatnyi szekér, több tucatnyi alak bal alulról induló mozgalmas, cikk-cakkos elrendezése szemnek kellemes kompozícióként is megállja a helyét. "Az utcán minden, ha lassan is, mozog. A modernizációt e mezővárosi piactéren maga a kamera képviseli, mely lehetővé teszi, hogy láthassunk valamit, amit eddig még nem" – írja Fisli Éva.

A fénykép egy sor izgalmas kérdést nyitva hagy. Ki lehetett az ismeretlen dagerrotipista, aki remek kamerával, 175 évet vígan túlélő remek nyersanyagra dolgozott? Magyar, netalán épp zalaegerszegi volt? Vagy átutazó külföldi, egy vándorfényképész, aki az Arany Bárányban szállt meg? Hogyan és miért pont ez a fotó került az 1854-ben alapított Francia Fotográfiai Társaság kollekciójába? Ezekre a kérdésekre egyhamar nem kapunk választ.