Index Vakbarát Hírportál

Meglepően aktív a Mars belseje

2020. február 25., kedd 15:24

Szeizmikus aktivitást mutat a Mars belseje a 2018-ban landolt NASA-űrszonda, az InSight első eredményeinek kiértékelése szerint – írja az MTI.

Eddig összesen 450 marsrengést figyeltek meg, amelyek információval szolgálnak a bolygó belsejéről – az elsőt tavaly áprilisban, ennek a hangja itt meg is hallgatható. Ezek közül eddig 174-et értékeltek ki, amelyek a misszió első tíz hónapjában történtek. Az eredmények azt mutatják, hogy a Mars egy szeizmikusan aktív bolygó, melynek lemezmozgásai elsősorban a Cerberus Fossae régióra jellemzőek. Ez jól passzol a régióban látható vetődésekhez.

Összességében a Mars aktívabb, mint ahogyan sokan várták, de az adatok egybevágnak a modellek becsléseivel, amelyeket a misszió tervezésekor végeztünk

– mondta Günter Kargl, az Osztrák Tudományos Akadémia (ÖAW) Űrkutató Intézetének (IWF) munkatársa.

Az eddig kiértékelt marsrengések közül 24-nek volt 3 és 4 között a magnitúdója. Ezeknek a rengéseknek a hullámai a Mars köpenye által terjednek szét. A többi 150 rengés kisebb magnitúdójú volt, a rengéseik központja nem volt olyan mélyen, a hullámok pedig magasabb frekvenciájúak voltak, csak a bolygó kérgében terjedtek szét.

A misszió SEIS nevet viselő szeizmométere még az InSight robotvakondja, a HP3 nevű mérőműszer kalapálását is rögzítette. Az IWF kutatói ennek a műszernek az adatait értékelték ki. Elemezték a mérési eredmények alapján a talajmechanikai tulajdonságokat is. A közvetlenül a SEIS alatti talajréteg fizikai tulajdonságait sikerült meghatározni. Eszerint az InSight egy vékony, néhány méter mély homokos rétegen landolt, amely egy 20 méter átmérőjű, régi becsapódási kráter közepén található.

A marsrengések hasonló tulajdonságúak, mint amilyeneket az Apollo-missziók korában a Holdon megfigyeltek. Tíz-húsz percig tartanak, mivel hullámaik a Mars kérgének tulajdonságai miatt erősen szétszóródnak

– mondta Domenico Giardini, a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH) kutatója. Feltételezése szerint a szeizmikus aktivitás a Marson nemcsak a lehűlés és ezzel a bolygó zsugorodásának következménye, hanem tektonikus feszültségek is okozzák. A Marson felszabaduló teljes szeizmikus energia mennyisége a Földre és a Holdra jellemző érték között van.

Az ETH kutatói szerint nagyobb mélységben a Mars kérgének tulajdonságai a Föld kristályos szerkezetű, úgynevezett alaphegységeinek jellemzőivel egyezhetnek, de a kéreg erősen széttöredezettnek tűnik.

Rovatok