Index Vakbarát Hírportál

Több tízezer új vetőmaggal gazdagodott a norvég ítéletnapi bunker

2020. február 26., szerda 10:14

Nagyjából 60 ezer új mintával bővült kedden a norvégiai Spitzbergákon található magbunker gyűjteménye, amivel egymillió fölé nőtt az ott tárolt vetőmagminták száma. A létesítményben ez volt az első nagyobb letét azóta, hogy megerősítették a klímaváltozás hatásaival szemben a négy éve a permafroszt olvadása és a heves esőzés miatt megrongálódott bejáratot – írja a New Scientist.

A mostani alkalom nemcsak azért volt különleges, mert a tavalyi fejlesztések óta ez volt az első nagyobb letét, hanem azért is, mert ennyi vetőmagot egyszerre még sosem tettek be a tárolóba annak 2008-as megnyitása óta. Erna Solberg norvég miniszterelnök az esemény előtt elmondta, most különösen időszerű is a dolog, mert az országoknak idén kell biztosítania a növényeik genetikai sokszínűségét, ha teljesíteni akarják az ENSZ 2030-ra kitűzött, az éhezés megszüntetésére vonatkozó célját.

Solberg szerint az, hogy a létesítmény ilyen hamar megérezte a klímaváltozás hatását, egyértelműen arra utal, hogy a klímaváltozás gyorsabban jön, mint gondoltuk. Hozzátette ugyanakkor, hogy a tároló 20 millió eurós fejlesztésével most már fel vannak készülve a legrosszabb forgatókönyvekre is. Erre szükség is van, ugyanis a klímaváltozás komolyan fenyegeti a növénytermesztést, és bár a világon több mint 1700 regionális magbank található, ezek ki vannak téve a természeti katasztrófáknak.

A Spitzbergákon lévő létesítmény garantálja, hogy ebben az esetben is legyen hova nyúlni.

A vetőmagokat – mintánként 500 darabot – ezüstfóliába burkolt konténerekben tárolják, amelyeket kék és narancssárga fémpolcokon helyeznek el a három 27-szer 10 méteres, légmentesen záródó kamra valamelyikében. Mindhárom kamra egyenként másfél millió minta befogadására alkalmas, így az ítéletnapi vetőmagszéfben 4,5 millió féle minta helyezhető el.

A magbankból először 2015-ben vettek ki magokat, miután a szíriai Aleppóban található társa elérhetetlenné vált a polgárháború miatt. A mostani letétben az amerikai törzsek közül elsőként tettek be magokat a cserokik, rajtuk kívül pedig többek közt Thaiföld, az Egyesült Államok és Írország mezőgazdasági minisztériuma, valamint egyetemek és kutatóbázisok tettek be mintákat.

(Borítókép: VW Pics / Getty Images Hungary)

Rovatok