Index Vakbarát Hírportál

A legújabb autók környezetszennyezőbbek, mint az eggyel régebbi generáció

2020. március 1., vasárnap 13:55

Egy új kutatás szerint az új autóknak magasabb a szén-dioxid-kibocsátásuk, mint a régebbi modelleknek, és az autóipar teljesen rossz irányba halad a klímavédelem elleni küzdelemben – írja a Guardian

Ennek egyik oka meglehetősen egyszerű: amikor az emberek új autót vesznek, az lehet, hogy jobb technológiával rendelkezik, de mivel jellemzően nagyobb és nehezebb modellt választanak, összességében akár növekedhet is az egy főre eső szén-dioxid-kibocsátás. 

Az angol fogyasztóvédelmi magazin, a Which? 292 olyan típust vizsgált meg, amit 2017 óta hoztak forgalomba. Lisa Barber, az újság szerkesztője elmondta, hogy őket is sokkolta az eredmény, amire jutottak. Összességében az autók, amik megfeleltek a legújabb környezetvédelmi besorolásoknak, magasabb kibocsátással rendelkeznek, mint az előző generáció: a legújabb generációs autók 7 százalékkal magasabb kibocsátással járnak.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy ők kifejezetten az Euro 6 besorolású autókat nézték, és az Euro 6b és 6c értékeket hasonlították össze az Euro 6d és d temp besorolásokkal. Vagyis nem arról van szó, hogy a 20-30 éves autók jobbak lennének, mint az újak, hanem hogy az újak között a legújabbak rosszabb környezetvédelmi értékeket mutatnak. 

Az autógyártók nem akarták kommentálni a számokat, álláspontjuk szerint a mérések nem hivatalosak, és nem tudni, milyen módszertannal dolgoztak. Hozzátették, hogy az ő hivatalos adataik szerint 29,3 százalékkal csökkent az autók szén-dioxid-kibocsátása a 2000-ben forgalomba hozott modellekhez képest, ezt az autósok abban is mérhetik, hogy kevesebbet fogyaszt a járművük. 

A brit kormány adatai szerint az ország szén-dioxid-kibocsátásának 18 százalékáért felelősek az autók, vagyis ezen a területen is fontos előrelépésre lenne szükség, hogy a 2050-re vállalt karbonsemlegességet tartani tudják. A környezetvédők szerint ezért is fontos lenne, hogy minél hamarabb, akár már 2030-ban tiltsák be az új benzines és dízeles autókat, és újonnan csak elektromos autókat lehessen vásárolni. 

Rovatok