Index Vakbarát Hírportál

Több szabadidő, boldogság és a hírek hiánya várja az embereket a Facebook nélkül

2020. március 2., hétfő 15:40

Közgazdászok átfogó tanulmányt készítettek arról, hogy milyen jóléti hatásai vannak a közösségi médiának. A véletlenszerűen kiválasztott embereken többek között annak hatását is mérték, hogy mi van akkor, ha valaki otthagyja a Facebookot. 

A tanulmány készítői Facebook-hirdetésekben kerestek olyan embereket, akik hajlandóak lennének otthagyni a közösségi oldalt egy hónapra, majd utána válaszolni néhány kérdésre. Mivel az erőfeszítésekért pénz is járt, ezért rendkívül magas, 2743 fő bevonásával tudták elvégezni a kísérletet.

A jelentkezőket két csapatra szedték. A résztvevők egyik fele továbbra is használhatta az oldalt, ők voltak a kontrollcsoport, a vizsgálati alanyok másik fele viszont felfüggesztette tevékenységét. A kutatók kérdőíveken, szöveges üzenetben, monitorozó szoftvereken keresztül gyűjtötték be az infót mindkét csoportról, és a későbbiekben is nyomon követték a részvevőket. 

A vizsgálatból kiderült, hogy: 

A kutatás igazolt egy korábbi, hasonló témájú tanulmányt, ami ugyanígy arra jutott, hogy az emberek nincsenek tisztában azzal, mennyi időt töltenek a közösségi oldalon, és mennyi más dologgal is foglalkozhatnának helyette, ami sokkal boldogabbá tenné őket. Ugyanakkor új elemként a mostani kutatásban megjelent az negatív hatás is, hogy az emberekhez kevesebb hír jut el a közösségi oldalak nélkül. 

Az egy hónapig a Facebookot mellőzők 80 százaléka állította azt, hogy összességében jót tett nekik, hogy nem használták a közösségi oldalt. Kollégánk is hasonló megállapításra jutott. 

Rovatok