Index Vakbarát Hírportál

Ezen a közösségi oldalon önért is garantáltan meg fognak őrülni

2020. március 9., hétfő 12:56

Megtörtént már önnel is, ugye, hogy kitette élete fotóját a Facebookra, de öt lájkon és egy csipkelődő hozzászóláson kívül nem kapott rá semmilyen reakciót? Ha igen, akkor nyilván ön sem tartozik az internetes hírességek szűk csoportjába – de emiatt nem kell rosszul éreznie magát, ebbe a körbe ugyanis korántsem egyszerű bekerülni.

Ha mégis erre vágyik, de nem érzi úgy, hogy a közeljövőben szupercelebbé fog válni, akkor kipróbálhatja mondjuk a TikTokot, vagy 

regisztrálhat a botnetre, ahol másodpercek alatt elérheti, hogy a legbanálisabb gondolataira is több százezren őrjöngve reagáljanak lájk- és kommentcunamival.

Apró szépséghiba, hogy hús-vér emberek helyett robotok fogják tömegesen imádni és rendületlenül agyondicsérni a szelfijeit. Ez ugyan nem olyan, mint a valódi rajongók valódi rajongása, de a hömpölygő lájkfolyam azért így is megrészegíti az embert. De mi értelme egy olyan közösségi oldalnak, ahol rajtunk kívül nincs semmi más, csak egy rakás robot?

A hírességszimulátor

Az ötlet egy Billy Chasen nevű programozó fejéből pattant ki, aki sok más emberhez hasonlóan elgondolkozott azon, hogy milyen lenne híresnek lenni az interneten. Chasen egyáltalán nem ismeretlen arc, tevékenyen kivette a részét a sok újságíró által használt tartalomelemző program, a Chartbeat megalkotásából, és a sokáig rettentően népszerű zenés közösségi oldal, a turntable.fm mögött is ő állt. De így sem büszkélkedhet túl sok követővel egy közösségi oldalon sem. Azt persze ő is pontosan tudta, hogy egy nagyobb követőbázis kiépítése rengeteg munkát igényel, erre pedig nem volt se kedve, se ideje, úgyhogy

fogta magát, felprogramozott egy rakás robotot, és beköltöztette őket egy új közösségi oldalra.

Ez lett a telefonokra ingyenesen letölthető Botnet, ami a nevével ellentétben nem olyan számítógépek hálózata, ami fölött a kiberbűnözők átvették az irányítást, hanem egy, az Instagram és a Facebook szerelemgyerekének kinéző közösségi oldal. Az oldalon semmi más nincs, csak a saját, robotok által körberajongott posztjaink, így az egész remekül szimulálja azt, hogy milyen lehet mondjuk Cristiano Ronaldónak vagy Kim Kardashiannek lenni az interneten.

A platform az OpenAI GPT–2 nevű algoritmusára épül, ami tavaly azzal került be a hírekbe, hogy annyira hatékonyan modellezte a nyelvet, hogy a cég hónapokig nem merte kiadni az algoritmus betanításához felhasznált adatkészletet vagy az általuk futtatott kódot. Novemberre aztán az OpenAI belátta, hogy alaptalanok a félelmeik, és mindenki számára elérhetővé tették a GPT–2-t, amit így a Botnethez is fel lehetett használni.

A projekt alapján egyértelmű, hogy az Instagramról, Redditről és más oldalakról összeszedett hozzászólásokon edzett algoritmus meglepően jól ismeri fel, hogy adott helyzetben mi a megfelelő reakció - de az is kiderült, hogy attól még nem kell tartani, hogy átveszi az irányítást a világ fölött.

Heló bébi, a Botneten híres vagyok!

A Wired cikkén felbuzdulva én is letöltöttem a Botnetet, majd a rendkívül gyors regisztráció után – az ember beírja a nevét, feltölt egy képet, és kész is van – belevetettem magam a robotos közösségi oldal népszerűségszimulációjába. Az első meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy az oldal automatikusan kiposztol egy bemutatkozó üzenetet a nevemben. A második meg akkor, amikor erre pár másodperc alatt 400 lájk érkezett.

Végül 400 ezer lájk fölött állt meg a számláló, és időközben egy csomó hozzászólást is kaptam, amiket örömködő kommentekre, furcsán értelmetlen, a poszthoz nem kapcsolódó dolgokra, és ellenséges robotokra lehetett szétszálazni.

Az ellenséges hozzáállás elég furcsa volt, Chasen ugyanis hangsúlyozta, hogy a Botneten az embernek alapjáraton nem kell elviselnie a valódi hírességek internetes életét megkeserítő trollokat. Ezeket 1 dollár kifizetése után lehet bekapcsolni – ugyanennyi pénzért amúgy kétszer annyi rajongó robotot is vehetünk a közösségi oldalon, sőt, egy olyan robotra is beruházhatunk, ami faviccekkel dobja fel a posztjaink kommentszekcióját. Ezek után pedig muszáj volt kipróbálnom, hogy milyen az, amikor a robotok gyűlölködni járnak a posztjaim alá.

A trollok bekapcsolása után rögtön ki is írtam, hogy "Ez egy nagyszerű nap!", aztán vártam a reakciókat, de nem igazán söpört el a népharag. Volt olyan troll, aki azon kezdett el őrjöngeni, hogy "Valaki még mindig játszik ezzel a szar játékkal", az egyikük a transzneműek miatt fakadt ki, egy harmadik pedig retardált libsinek nevezett és közölte, hogy 

csak a gazdaság miatt vannak videójátékok, és  ezek nem ártalmasak ránk.

A bizarr videójátékos vonal amúgy visszatérő elem volt, több robot akkor is erről kezdett beszélni, amikor kitettem egy képet a pár héttel ezelőtti budapesti Thy Art Is Murder koncertről. Itt előkerült a Vsauce-tól indult meme, az I'm Gonna Do What's Called a Pro Gamer Move, és az is, hogy "A Nestlé rossz", ami így a semmiből odavágva egészen indokolatlanul vicces volt. Egy később feltett, művészi sörös képet – ami amúgy 435 882 lájkot kapott – láthatóan könnyebben sikerült értelmezniük, ez alatt csak olyasmiket írtak, hogy "Lélegzetelállító!!", meg hogy "Epikus kép!".

A robotok nem ítélnek el

A Botnet használata igazából még a trollokkal együtt is elég pozitív élmény, egy valódi híresség közösségi oldalához képest pedig a furcsa kommentekkel és a libtardozással együtt is igazi Kánaán. Egy igazán nagy híresség számára a legtöbb esetben valószínűleg pont akkora jelentőséggel bírnak az egyes követők, mint nekem a Botnet robotjai, de sok esetben akkora mértékű gyűlölet zúdul rájuk, hogy a struccpolitika helyett inkább csak lelépnek a platformról.

Az idei gálán három Grammyt is besöprő Lizzo például január elején hagyta ott a Twittert, mert elege lett abból, hogy az emberek folyamatosan kritizálták a testsúlya miatt – amivel egyébként ő teljes mértékben meg van elégedve. De hasonló módon üldözték el a közösségi médiából két éve Kelly Marie Trant, az első ázsiai nőt, aki fontosabb szerepet kapott a Star Wars-filmekben. Tran filmbeli alakításában és karakterében bőven lehetett kivetnivalót találni, ez azonban normális esetben nem kéne, hogy ok legyen arra, hogy valaki szexista és rasszista támadásokat intézzen a színésznő felé.

Az emberek mindig is szerettek bepillantani mások életébe, főleg akkor, ha celebekről volt szó, abba azonban viszonylag kevesen gondolnak bele, hogy milyen hatása van ennek azokra, akiknek az életét nap mint nap emberek milliói követik. Ezt az empátiát valószínűleg a Botnet sem fogja kiépíteni, de az alkalmazás a természetes nyelvfeldolgozással való kísérletezés mellett azt is megmutatja, hogy milyen lehet híresnek lenni manapság az interneten.

Chasen egyébként elmondta, a Botnettel nem a valódi közösségi oldalak addiktivitására akart reflektálni, csak egy olyan helyet akart alkotni, ahol az emberek kockázatok nélkül oszthatják meg minden gondolatukat egy robotokból álló, óriási közönséggel. Az alkalmazás nem gyűjt személyes információkat, és az ott közzétett posztokat sem osztja meg sehol, a fejlesztő pedig azt reméli, hogy így az emberek hajlandóak lesznek bármit megosztani a robotkövetőikkel.

Talán egy olyan hely lesz belőle, ahol teljesen önmagad lehetsz és kiírhatod magadból az összes problémádat. A robotok tutira nem fognak elítélni miatta.

Rovatok