Index Vakbarát Hírportál

Hatszorosára gyorsult a jégtakarók olvadása

2020. március 12., csütörtök 14:44

A sarkköri jégtakarókról készült műholdas felvételek azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedekben gyorsult az olvadás. Ennek köszönhetően Grönlandon és az Antarktiszon ma hatszor gyorsabban zajlik a folyamat, mint az 1990-es évek elején.

1992 és 2017 között 6400 milliárd tonna jég tűnt el

A mérések kezdetén még csak évi 81 milliárd tonna jég olvadt el, ami a 2010-es évekre évi 475 milliárd tonnára nőtt. Mindez elég volt ahhoz, hogy 17,8 milliméterrel megemelkedjen a globális tengerszint, ami több part menti áradást és eróziót okoz.

Az ESA és a NASA, vagyis az európai és az amerikai űrhivatal szakértői csapatai az IMBIE projekt keretében közösen dolgozik a jégtakaró állapotának felmérésén. Az 2018-ban publikált, Antarktisszal kapcsolatos kutatómunkájuk után ezen a héten adták ki a grönlandi helyzet elemzését, és mindkét esetben a Nature című tudományos lap hozta le a kutatást.

Összehasonlították az eredményeiket az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) által 2014-ben publikált számítógépes modellekkel, és a mai helyzet alapján nagyon úgy tűnik, hogy a rosszabb előrejelzések válnak valóra. A testület középtávú jóslatában az állt, hogy 2100-ra 53 centiméterrel nőhet a globális tengerszint, ám az IMBIE tanulmánya szerint ehhez hozzá kell adni még 17 centimétert.

Ez alapján 400 millió ember előhelye veszélyeztetett

Az északi és a déli területek kicsit eltérően reagálnak a felmelegedésre, északon inkább a levegő megnövekedett hőmérséklete fokozza az olvadást, míg délen az óceán enyhébb hőmérséklete. A globális vízszint növekedéséhez is eltérő mértékben járultak hozzá, Grönland felel 10,6 milliméternyi pluszért, az Antarktisz csak 7,2 millimétert vállalhat magára.

(BBC)

Rovatok