Index Vakbarát Hírportál

A Marson régen alkalmasak lehettek a körülmények az RNS-alapú életre

2020. március 16., hétfő 14:28

A Massachusettsi Műszaki Egyetemen végzett kísérletben az egykori marsbéli körülményeket szimulálták, és arra keresték a választ, hogy ezek alkalmasak lehettek-e az élet kialakulásához. Az eredmények szerint ez elképzelhető, de csak azokon a helyeken, ahol kivételesen kedvezők voltak a körülmények. 

Abból a feltételezésből indultak ki, hogy ha valaha létezett élet a Marson,az RNS-alapú lehetett. Az RNS a DNS-hez hasonló nukleinsav. Számos kutató szerint az RNS kulcsszerepet játszhatott a földi élet kialakulásában is, sőt az első időszakban minden földi élőlény RNS-alapú volt.

Emiatt nem elképzelhetetlen, hogy a Marson is ez lehetett a helyzet. Az Angel Mojarro vezette kutatócsoport olyan körülményeket teremtett a laborban, amelyek a Marsot jellemezték négymilliárd évvel ezelőtt. Azért a régmúltra koncentrálnak, mert a Mars jelenlegi fagyos felszíni klímája meglehetősen valószínűtlenné teszi, hogy jelenleg élet maradhasson fenn a felszínén. A múltban azonban volt folyékony víz a bolygó felszínén is.

A kísérletben RNS-szerű molekulákat tettek különböző fémeket tartalmazó vizes oldatba (mivel ezek a fémek a Marson is kioldódhattak a kőzetekből). Azt figyelték, hogy a molekulák milyen gyorsan bomlottak le. Az eredmények szerint a molekulák akkor maradtak a legtovább érintetlenek (vagyis éles helyzetben akkor láthatták volna el a feladatukat legtovább), ha enyhén savas, magnéziumot tartalmazó oldatba helyezték őket.

A Marson lévő egykori folyékony víz azonban sokkal valószínűbb, hogy a legtöbb helyen inkább semleges volt, és nem lúgos. Ettől függetlenül nem zárható ki, hogy voltak olyan helyszínek, ahol mégis alkalmasak lehettek az RNS-szerű molekulák fennmaradására a körülmények. Más kutatók szerint azonban rendkívül sok a bizonytalanság abban, hogy milyen volt a Mars évmilliárdokkal ezelőtt. Erre kínálhat megoldást a NASA következő Mars-járója, a Perseverance, amely a tervek szerint júliusban indul a Földről.

(New Scientist)

Rovatok