A koronavírus-járványt sokkal komolyabban vesszük, mint a klímaváltozást. Verseng egymással a kétféle vészhelyzet, vagy segíthet a klímavészhelyzeten a koronavírus? Globális kísérleti laboratóriummá válik a Föld, és rákényszerülünk arra, amit magunktól nem tettünk meg. A vírus ellentmondásos környezeti hatásai.
Az elmúlt években megszokhattuk, hogy a világ legrosszabb levegőjű városainak többségét Kína adja, most télen azonban drámaian csökkent a légszennyezettség Kínában. Az ok a koronavírus ellen hozott intézkedések, a gyárak tömeges leállása és a közlekedés radikális visszaesése. De a karantén jótékony hatása a környezetre nemcsak a légminőséget érinti. Kína a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országa, idén azonban a becslések szerint 25 százalékkal is kevesebb üvegházhatású gázt eregethetnek ki. Ennek oka közvetve szintén a koronavírus. Ugyanez történt Olaszországban is.
Miközben a drákói szigorúságú intézkedésekkel Kínában sikerült megállítani a vírus terjedését, a világ többi részében egyre drámaibb a helyzet. A WHO március 11-én, szerdán világjárványt jelentett be, egyre több európai országban exponenciális a növekedés, a terjedési sebesség és a halandóság több országban a kínai csúcspontot is meghaladja. Globálisan is jót tesz vajon a klímának a járvány? Nemzetközi megállapodások, fogyasztási divatok, gigacéges vállalások helyett egy vírus állítaná meg a felmelegedést?
Érdemes leszögezni, hogy senki nem így akarná csökkenteni a kibocsátásokat, a tömeges vészhelyzet és rendkívüli mortalitás nem megoldás a bolygó problémáira, még a szavak szintjén is bizarr, hogy az egyik mindmeghalunk lenne a fegyver egy másik mindmeghalunk ellen. És bár jelen pillanatban senki nem látja előre, hogy meddig tart majd a világjárvány, egyszer biztosan vége lesz, akkor pedig az élet visszazökken a korábbi kerékvágásba (ez Kínában a helyzet javulásával már meg is kezdődött), sőt, a korlátozások alatti kiesett fogyasztást is sokan szeretnék majd extra nyaralásokkal és szórakozással bepótolni.
Rövid és talán középtávon azonban a turizmus brutális beszakadásával érdemes számolni, a globális GDP mintegy tizedét adó szektor az egész világban bezuhan. Az európai turizmus jelenlegi becslések szerint húsvétra 85 százalékkal is visszaeshet, a légitársaságok ezrével törlik a nemzetközi járataikat, a kisebb társaságok közül néhányat máris csőd fenyeget.
Miközben ez a közvetve vagy közvetlenül a turizmusból élőknek és nemzetgazdasági szinten is súlyos helyzetet jelent, környezeti szempontból valóban kedvezőnek tekinthető még akkor is, ha a reptéri idősávjaik megtartása érdekében a légitársaságok akár üresen is reptetnék a gépeiket, és égetnék a kerozint (ezt már nem kell megtenniük, szerdán az EU felfüggesztette a vonatkozó szabályozást). A repülés világszinten a kibocsátások 2-3 százalékáért felel, az ágazat visszaesése így önmagában nem óriási hatású, de azért messze nem jelentéktelen. Szimbolikusan sem: a repülés a klíma- és életmódharcok fókuszában van (gondoljunk a légi közlekedést stigmatizáló flygskam jelenségére), a szektor kibocsátása gyorsan nő, aránya egyre nagyobb az összkibocsátásban, a zöldítés technológiai lehetőségei pedig behatároltak.
A légi közlekedés globálisan évi 4-8 százalékkal növekszik a 2000-es évek eleje óta, visszaesés csak 2009-ben volt a gazdasági recesszió miatt, majd idén februárban. A közlekedés, de tágabban a teljes, világszintű szén-dioxid-kibocsátás is alapvetően a gazdasági válságok idején szokott visszaesni. Miközben az elmúlt évtizedekben lényegében folyamatosan nőtt a globális CO2-kibocsátás (1960 óta több mint megnégyszereződött, és az emelkedés a politikai fogadkozások ellenére az elmúlt években is folytatódott), kivételt csak az 1973-75-ös olajválság, a kilencvenes évek végi ázsiai pénzügyi válság, majd a 2009-es recesszió jelentett. Ezekben a krízisidőszakokban is inkább stagnálásról lehet beszélni, érdemi csökkenésről nem – ami annak fényében különösen aggasztó, hogy az EU tíz éven belül 50-55 százalékkal szeretné csökkenteni a kibocsátását. Idáig mindenesetre
az emberiség csak akkor tudott relatíve környezetbarát módon viselkedni, ha nem volt pénze rá, hogy még jobban tönkretegye az élőhelyét.
A koronavírus és a világjárvány miatt (is) várható globális recesszió hasonló hatású lehet. A kínai sajátosságok, a szénenergia nagy szerepe mellett más régiókban is hasonló folyamatokra lehet számítani, mint ott: márpedig Kínában a járvány kitörése óta jelentősen csökken az energiaigény, a szénfogyasztás 36 százalékkal esett vissza, az olajfinomító kapacitások használata is közel ennyivel. Világszinten az OECD egyelőre fél százalékkal vágta vissza a globális növekedésre vonatkozó előrejelzését, de egy elhúzódó világjárvány esetére további egy százalékos csökkenést valószínűsítenek. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legújabb előrejelzése szerint a globális olajkereslet napi 730 ezer hordóval (0,7 százalékkal) csökkenhet – persze a a szaúdi-orosz árháború, és a rekordalacsony olajár más irányú hatásait is figyelembe kell venni.
Ezzel együtt, az elemzők szerint az üvegházhatású gázok kibocsátása idén csökkenhet először a 2008-09-es válság óta. A repülésen kívül a termeléscsökkenés, a globális kereskedelem visszaesése, a kieső napi ingázások, a megritkuló nagybevásárlások, az elmaradó sportesemények, koncertek, nemzetközi konferenciák különböző súllyal, de mind ebbe az irányba hatnak.
A vírus egy időre olyan életmódváltozást kényszerít az emberekre, amit maguktól csak kevesen vállalnak be. Vannak, akik szerint a 2020-as év nem is az EU-s green deal vagy más politikai vállalások, és nem is a Greta Thunberg fémjelezte mozgalom hatásai miatt lehet fordulópont a klímaváltozás elleni küzdelemben, hanem egy járványügyi sorscsapás, a koronavírus miatt.
A klímaügy és a járvány problémai között ugyan lehet hasonlóságokat találni – egy eszkalálódó, közeledő katasztrófa érzete, aminek a kezelése csak az életmódunk radikális megváltoztatásával lehetséges, ahol egyénileg behatároltak a lehetőségeink, közös koordinációra van szükség, és ahol különböző mértékben, de a kormányok is elismerik, hogy lépni kell –, de a nyilvánosság már csak olyan, hogy a nagy témák rivalizálnak egymással, nem lehet egyszerre a világot mindentől megmenteni. Most minden figyelmet érthető módon a koronavírus vonz magához, minden közösségi erőfeszítés, politikai akarat, pénzügyi forrás ennek a kezelésére irányul, ami miatt a klímavédelem háttérbe szorul.
Például a pénzügyileg megroppanó légitársaságok leállíthatják a kibocsátáscsökkentést célzó hosszabb távú, költséges projektjeiket. Az Air France-KLM pedig a járványra hivatkozva lobbizik az európai döntéshozóknál, hogy halasszák el a tervezett új légiadók bevezetését. Miközben a járvány elmúltával a kibocsátás várhatóan újra növekedni fog (Kínában Hszi Csin-ping már bejelentette, hogy a 2008-as válságkezeléshez hasonlóan most is a gazdaság állami felpörgetését tervezik a koronapara után), a klímapolitika számára problémát jelent, hogy a vírus miatt elvesztette azt a gazdasági-politikai lendületet, amikvel akkor rendelkezett, amikor ez volt az egyik fő téma a világban.
A járványügy az energiaszektor megújulását is érinti, és nem feltétlenül kedvezően. A gazdasági nehézségek veszélyeztetik az alternatív energiába, nap- és szélerőművekbe, akkumulátorfejlesztésekbe való beruházásokat, az olcsó gáz és olaj miatt kevésbé éri meg elektromos járműveket gyártani és vásárolni. Az már most látszik, hogy az alternatív energiaszektor globális termelési láncai nagyon csikorognak, főleg, hogy a napelemek, szélturbinák, lítiumion-akkumulátorok gyártásában Kína egyelőre nem pótolható. A másik oldalon ugyanakkor a történelmi mélyponton lévő olajárnak lehetnek jótékony hatásai is: ha így marad, a nagy energiapiaci szereplők érdekeltebbek lesznek abban, hogy a fosszilisok helyett inkább tiszta energiába ruházzanak be.
A kibocsátások Kínában azért csökkennek, mert a gazdaság leállt és emberek halnak meg. Nem ez az analógia, hogy hogyan akarjuk csökkenteni a kibocsátásunkat a klíma érdekében
– fogalmazott Gernot Wagner, a New York University környezettudósa. Végsősoron a globális felmelegedés elleni küzdelem lényege a szenvedés és halál elleni harc, úgyhogy amikor a koronavírus hatásait próbáljuk mérlegre tenni, érdemes észben tartani a rövid távú és teljesen konkrét következményeket: nagyon sok ember fog megbetegedni és sokan fognak meghalni a járványban. Ezt semmilyen lehetséges klímáshatás nem fogja tudni ellensúlyozni. Akkor sem, ha hosszú távon a klímaváltozás biztosan több áldozatot fog szedni, mint a mostani járvány.
A koronavírusnak azonban így is sok tanulsága lesz klímaügyben is. A járvány olyan globális mozgósítással fog járni, amire a II. világháború óta nem volt példa. Az állami szintre emelt kommunikáció a megfelelő megelőzésről, magatartásról, elővigyázatossági előírásokról példát mutathat a klímakommunikációak is. Kézmosás, fertőtlenítés, a megszokottól eltérő együttélési szabályok – környezeti ügyekben megközelítőleg sem sikerült ilyen hatékonysággal átadni például a fogyasztással kapcsolatos üzeneteket. Most persze sok mindenhez potenciális szankciók is kapcsolódnak, akár bűncselekménynek is minősülhet a vészhelyzet szabályainak megsértése – szemben a klímavészhelyzettel, ahol a politikusokat sem köti semmi, hogy érdemi lépéseket téve vegyék komolyan a saját maguk által megszavazott hosszú távú célokat.
A most kényszerűen sok mindenről lemondó társadalom egy globális laboratóriumnak is tekinthető: korábban nem látott mértékben terjed el például az otthon végzett munka, a távkonferencia, mondanak le sokan a kihagyható utazásokról. Hasonló életmódváltásokra lenne szükség környezeti szempontból is, és elképzelhető, hogy a most a gyakorlatban kipróbált életstílusok néhány eleme – több távmunka, kevesebb felesleges utazás, a virtuális és személyes találkozások másfajta egyensúlya, önkorlátozó fogyasztás – részben megmarad. Itt az idő, hogy kikísérletezzük, hogyan kell élni tartós vészhelyzetben.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!