Index Vakbarát Hírportál

Kilőtt a hazai netforgalom az otthoni munkától és tanulástól

2020. március 17., kedd 14:47

Máris látható a hazai internetes forgalmi adatokon, hogy rendkívül fürgén átállt az ország az online működésre, ahol csak lehetőség volt rá. A legnagyobb hazai internetes csomópont, a Budapest Internet Exchange (BIX) grafikonjai most pont azt az állapotot mutatják meg, amikor még látható az országos karantén előtti állapot, de már határozottan megjelenik az otthoni munka és tanulás nyoma is.

Korábban az volt a jellemző, hogy a reggeli órákban alig történt valami a neten, aztán ahogy az emberek bekóvályogtak az irodába, a reggeli két kávé és öt meeting után elkezdtek valami hasznosat csinálni, fokozatosan nőtt az adatforgalom. A csúcsot pedig az esti órák jelentették.

Most, ahogy a koronavírus miatt gyakorlatilag minden bezárt az országban, szép fokozatosan elkezdett emelkedni a grafikon eleje.

majdnem Olyan aktívak a netezők reggel, mint korábban este, amikor ezrek tapadtak a Netflix és a youtube elé

Persze most tananyagok, online közvetítések, videokonferenciák és prezentációk röpködnek a kibertérben, meg minden más, amit úgysem fog senki bevallani. Ami eddig csak a céges vagy iskolai belső hálózatot terhelte, elkezdett végigszáguldani a magyar internetes infrastruktúrán.

Csúcsot ostromolnak

A Magyar Telekom 20-30 százalék körüli adatforgalmi növekedést tapasztalt a hálózatán - és nemcsak többet netezünk, a telefonálással töltött idő is 50 százalékkal megnövekedett az elmúlt két héten. Volt olyan nap, amikor a telefonhálózat forgalma 30-35 százalékkal megugrott a csúcsidőszakban.

A távközlési cég azt nyilatkozta nekünk, hogy folyamatosan monitorozzák a hálózatukat, előkészültek védelmi intézkedésekkel, hogy beavatkozzanak, ha a hálózat biztonságát veszélyeztetné a megnövekedett forgalom. Igyekeznek mindent megtenni a kapacitások bővítése érdekében, ha ez szükségessé válik, és a beszállítókkal közösen felmérik, hogy milyen hardveres bővítésekkel és/vagy extra licencekkel tudnak reagálni a fokozott forgalomra.

A Telenornál az adatforgalom kis mértékű növekedését tapasztalták a hét elején, elsősorban munkaidőben, és jobban érintette a feltöltési irányt, valószínűleg a videóhívások miatt. A hangforgalom is jelentősen megnőtt náluk is, az ügyfelek az átlagosnál sokkal több hívást indítanak.

A Telenor a hálózatát felkészítette a lehetséges forgalom-növekedésre, képes az átlagosnál nagyobb igények kiszolgálására, és folyamatosan vizsgálja, hogy van-e szükség a kapacitás bővítésére. Ha indokolt, megteszik a szükséges lépéseket - írja az MTI.

A Vodafone Magyarország szintén felkészült a már tapasztalható, jelentősen megnövekedő hálózati forgalomra, mind az ügyfelek mind a dolgozói részére biztosítja a szükséges feltételeket ahhoz, hogy otthonról dolgozhassanak, tanulhassanak a következő időszakban.

Lassulásra figyelmeztet a kibervédelem

A Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) egyenesen az internet lehetséges lassulásáról adott ki felhívást keddenA nagy adatforgalmat igénylő szolgáltatások használatával az otthoni hálózatok akkora terhelést kaphatnak – különösen, ha egy háztartásban egyszerre többen is igénybe vesznek ilyeneket –, hogy feltételezhetően lassulások, esetleg kapcsolati problémák lesznek tapasztalhatóak. 

Egy régebbi szabványú otthoni wifi routernél előfordulhat, hogy az nem bír a megnövekedett és tartós terheléssel, a vállalatoknál pedig a szerveroldalon adódhatnak gondok a biztonságos kapcsolatot garantáló VPN túlterhelődéséből.

Az otthoni munkavégzés folyamatossága érdekében érdemes megfontolni az egyes szolgáltatások használatát vagy hanyagolását. A videojátékokat és a streaminget érdemes munka közben hanyagolni, videokonferencia helyett érdemes fontolóra venni a csak hang alapú beszélgetést. Bizonyos esetekben a képfelbontás módosítása is javíthat a helyzeten. Például akkor, ha annak az irodában maradt gépnek állítjuk át a felbontását, amelyre otthonról igyekszünk bejelentkezni. Érdemes az alternatív netezési lehetőségekkel, például a mobilnettel is számolni.

Az NMHH az internetezési szokások átgondolását javasolja

A megnövekedett forgalom miatt – főként a csúcsidőszakban – az internetezési szokások átgondolását javasolja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), hogy továbbra is jó minőségben érjék el a felhasználók a hálózatot. Ehhez a kibervédelemhez hasonlóan azt tanácsolják, hogy

(Borítókép:  A digitális távoktatás keretében előírt történelem feladatokat oldja meg táblagépei előtt egy gimnazista fiú sződligeti otthonában 2020. március 17-én. A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a tanulók nem látogathatják az oktatási intézményeket, és elkezdődik a digitális tanrendre való átállás. - fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok