Aki nem egy bicikligumi belsejében vagy egy nagy kő alatt töltötte az utóbbi vészterhes heteket, egészen biztos, hogy találkozott már olyan, az interneten szélsebesen terjedő virális tartalmakkal, szójátékokkal, képekkel, mémekkel (ízlés szerint: memékkel), amik az új koronavírus okozta világjárványon, illetve annak közvetlen vagy közvetett hatásain viccelődnek. Ha figyelmesen követi az ilyen tartalmak alatt, mellett kialakuló diskurzust, észrevehette, hogy alapvetően két táborra oszlanak a kommentelők: akik mindenből viccet csinálnak és jóízűen mulatnak is rajtuk, és akik mélységesen elítélik a drámai helyzeteken viccelődőket.
Felmerülhet tehát a kérdés: szabad-e, illik-e a világszerte ezrek halálát okozó járványon nevetni?
Ahogy arra a Wired cikke is rámutat: a válasz nem egyszerű és nem is magától értetődő.
Az nyilvánvaló, hogy a még magánál a vírusnál is gyorsabban terjedő és mutálódó koronás viccek, nincsenek tekintettel a sok szenvedésre, a halálozásokra, miképp a szofisztikált irónia vagy az alpári tréfálkozás sem. Alig telt el három hónap a kínai sorozatos megbetegedésekről szóló első hírek megjelenése óta, a kezdeti közönyt ("mit érdekel engem a kínai nátha"), tájékozatlanságot ("csak egy enyhe influenza az egész") és kincstári optimizmust ("ide úgysem jut el a vírus") mostanra extrém gyorsasággal váltotta fel a világjárvánnyá alakulás okozta sokk, az egyre növekvő aggodalom, az eluralkodó pánik, a félelem, sőt harag. Ezekkel párhuzamosan megkezdődött a járványkitörésre való felkészülés, valamint a válsághelyzet mentális kezelése, azaz a "hogyan őrizzük meg ép elménket pandémia idején" kérdésre adott egyénenként eltérő, vérmérséklettől függő kognitív válaszok kidolgozása.
Ez utóbbinak fontos része az interneten, közösségi oldalakon magunkról szóló információk, személyes túlélési stratégiák megosztása, ismerőseinkkel és vadidegenekkel folytatott párbeszédek, heves viták, illetve az ezekbe ágyazott viccelődés illetve mások viselkedésén való fölháborodás.
A viccelődést, humorizálást tekintve rengetegféle műfajjal lehet találkozni, és mivel az Egyesült Államokban az utóbbi napokban kezdett kritikusra fordulni a helyzet, ezért a globális humorban is meghatározó angolszász interneten csak pár napja érzékelhető ezek felfutása. Ami azt illeti, ilyen rövid idő alatt is hatalmas tömegben jelentek és jelennek meg a koronavírusos poénok a Twitteren, Tumblren majd a facebookos mémgyűjtő oldalakon, és olyan sokféle van belőlük, hogy teljességgel lehetetlen tipizálni. Ráadásul sok esetben nehezíti az elemzésüket, hogy nem mindig egyértelmű, hogy humorról, iróniáról van-e szó, vagy valaki véresen komolyan gondolta azt, amit közzétett és amit aztán röhögve kap föl az internet.
Paul Lewis humorkutató, a Boston College angol-amerikai irodalom professzora szerint elkerülhetetlen, hogy megszülessenek ezek a viccek, mémek, de elkerülhetetlen az is, hogy esetenként visszaüssenek alkotóikra. "Ez a vírus szörnyű és ijesztő, ezért várható, hogy viccek szülessenek róla. És nem rémisztő volta ellenére, hanem éppen hogy amiatt" - mondta Lewis a Wirednek. Az akasztófahumor az enyhülésre vágyó normális emberi agy utolsó menedéke, és manapság a mindent átható hírözönnek és mindenhová befurakodó közösségi médiának köszönhetően rengetegen képtelenek másra gondolni, mint a járványra, a vészesen közeledő, elkerülhetetlennek tetsző betegségre.
A rossz hírek záporában a humor olyan, mint a szivárvány, véli Paul Lewis. "Az emberek általában mindenfélén képesek viccelődni, de amikor a híreket ennyire eluralja egy ennyire félelmetes téma, a viccek kifejezetten annak legyőzésére, elnyomására szolgálnak" – magyarázza a professzor, aki szerint épp ezért vagyunk most szemtanúi a sokszínű humorjárványnak, a rendkívül széles palettán mozgó koronavírusos vicceknek, mémeknek, poénoknak.
Na de jó-e ez vagy rossz? Lewis amellett érvel, hogy bizonyos határokig hasznosak a válsághelyzetben születő viccek, amik segítenek elviselni a stresszes helyzetet, amire ráadásul javarészben nincs is az embereknek ráhatása. Lewis szerint a – természetesen nem könnyen meghúzható – határ pedig ott van, ahol
könnyen rasszizmusba, lealacsonyításba, zaklatásba, uszításba, gyűlöletbe, sőt gyűlölet-bűncselekményekbe csaphatnak át a tréfák.
Ez utóbbira már konkrét példák is akadtak az utóbbi időben, ázsiai származású amerikaiak – legyenek ők kínaiak, vietnámiak, koreaiak vagy japánok – a megmondhatói, hogy mennyi inzultus, fizikai támadás éri őket nap mint nap a Kínából kiinduló járvány miatt.
A másik aggályos vonása a viccelődésnek, hogy semennyire nincs tekintettel a tényekre, egy-egy jó poén kedvéért könnyű szívvel mondanak le az emberek a valóságról – az irónia tehát sok esetben dezinformációhoz vezethet, ami komoly járványügyi helyzetben egészségre ártalmas, potenciálisan halálos helyzeteket is teremthet. Egy-egy jól sikerült, de légből kapott információkon alapuló, vagy félreérhető módon ironizáló mém százezrekhez, akár milliókhoz is eljuthat, és kártékony, sőt veszélyes viselkedésekhez, összeesküvés-elméletekhez nyújthat termékeny táptalajt. Ezekben a vészterhes időkben a mémgyárosok, humoripari szakmunkások jobban teszik, ha kétszer is megfontolják, miből csinálnak viccet – akarnak-e, tudnak-e esetleg butaságok helyett inkább ismeretet terjeszteni kedvenc médiumukkal.
Nem nehéz észrevenni, hogy rengeteg emberben oldja a merőben szokatlan helyzet (mégis csak egy százmilliók életét érintő világjárvány kialakulásának szemtanúi, sőt érintettjei) okozta feszültséget, ha humorral kezelhetik a veszélyes szituációt, aminek kellős közepén találták magukat pár nap alatt. Mindeközben azt is észre kell venni, hogy sokan vannak olyanok, akikből ellentétes hatást vált ki mások veszélyhelyzeti viccelődése: csak fokozza aggódásukat, erősíti fóbiáikat, minden egyes koronavírusos mémtől csak kényelmetlenebbül érzik magukat. Aki pedig hozzátartozóját vesztette el a járványban, feltehetőleg soha nem lesz képes arra, hogy nevessen az efféle vicceken.
Lewis professzorral egy állásponton van Viveca Greene, a Hampshire College feketehumor-kutatója, aki szerint alapvető emberi tulajdonság akár vadidegenekkel is tréfálkozni, és mindaddig, míg nem szítanak feszültségeket és nem terjesztenek hamis információkat, addig nehéz elítélni ezt a fajta viselkedést. Most, hogy szinte semmihez nem lehet kockázat nélkül hozzáérni, igazán szükség lehet valami lelki pótlékra. "Az embereket most folyamatosan arra bíztatják, hogy maradjanak nagyon éberek, tartsanak két méter távolságot egymástól, nem csoda, hogy igyekeznek más módokat találni a kapcsolattartásra és kommunikációra."
(A fenti cikkben található galéria az elmúlt napok netes gyűjtésének legjavát mutatja be a teljesség igénye nélkül. A forrás a legtöbb esetben teljességgel követhetetlen, így nem is törekedtünk az eredeti alkotók felkutatására, az érintettektől ezúton is elnézést kérünk.)
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!