Index Vakbarát Hírportál

Ötödjére ment az űrbe a SpaceX rakétája, de megint elhibázta a landolást

2020. március 18., szerda 17:14

Rekordot jelentő ötödik alkalommal ment űrbe a SpaceX egyik Falcon–9 rakétája, ami a szerdai, sikeresen végződő küldetésben újabb 60 Starlink-műholdat állított pályára – írja a The Verge.

A fellövést eredetileg vasárnapra tervezték, de a visszaszámlálás utolsó másodpercében végül meg kellett szakítani a küldetést, amit így szerdára toltak át. Most a rakéta rendben elstartolt, és a műholdakat is eljuttatta a célba, a landolást azonban elhibázta – csakúgy, mint egy hónappal ezelőtt. Emiatt a SpaceX hatodjára már nem fogja felküldeni az űrbe a rakétát.

Elon Musk, a SpaceX vezetője Twitteren azt is elárulta, hogy a rakéta egyik meghajtója a tervezettnél korábban állt le, ezért a következő küldetés előtt átfogó vizsgálatnak vetik alá a Falcon–9-t, hogy kiderítsék, mi okozta a hibát. Ezzel együtt azért így is egyértelműen pozitív volt a mostani küldetés, a fentiek mellett azért is, mert a SpaceX-nek most először sikerült elkapnia a rakéta orrkúpjának mindkét felét.

Rovatok