Vége a várakozásnak: hat év után új évaddal jelentkezik a National Geographic kultikus-ikonikus-emblematikus sorozata, a Carl Sagan nevével fémjelzett Kozmosz. A negyven évvel ezelőtt, 1980-ban sugárzott eredeti sorozatot, a 13 epizódból álló Kozmosz: Személyes utazást minden idők legnagyobb hatású televíziós ismeretterjesztő, szemléletformáló alkotásának tartják szerte a világban, ami a csillagász Carl Sagan szuggesztív személyiségét, előadásmódját úttörő látványvilággal, speciális effektekkel ötvözve ért el nagy sikert a tévénézők millióinál. Az eredeti sorozat – és számos Sagan-könyv – társszerzője, Sagan felesége, Ann Druyan a csillagász 1996-ban bekövetkezett halála producerként, íróként és rendezőként vitte tovább a tudományt népszerűsítő hivatásos kommunikátorság lángját.
Druyan munkájának eredménye 2014-ben érett be: ekkor mutatta be a National Geographic a sorozat második évadát, az immár Sagan nélkül forgatott Kozmosz: Történetek a világegyetemről címet viselő, ugyancsak 13 részes alkotást. A legendás műsorvezető helyét a New York-i Twitter-sztár csillagász Neil deGrasse Tyson vette át, aki egyébként Sagan talán legnagyobb rajongója volt.
Sagan harmadik felesége hetvenévesen is elképesztő lelkesedéssel és hittel beszél a férjétől örökölt küldetésről, erről pedig saját fülével és szemével győződhetett meg a párizsi Biarritz színház közönsége február 10-én este, amikor ünnepélyesen bemutatták a Kozmosz: Lehetséges világok című új – megint csak 13 részes – évad első epizódját.
A sorozat nagy vonalakban a már bevált receptet követi: közeli és távoli jövőt speciális effektusokkal, látványos számítógépes grafikával megjelenítő, a múltbéli eseményeket, történeteket régies hatású, stilizált animációval elmesélő, a dramatizált, élő szereplős, élő helyszínes jeleneteket mozifilmbe illő snittekkel, lassított, gyorsított, mikroszkópostól a nagytotálig terjedő plánokkal tálaló háromnegyed órás epizódokat kapnak a nézők. Az epizódok mindig egy-egy elkülönülő, egymástól látszólag független témát járnak körül, amiket összeköt a főszereplő-narrátor, Neil deGrasse Tyson személye (és az előző szériákból jól ismert Képzelet Űrhajója, amivel Tyson térbeli és időbeli korlátok nélkül kalandozhat a kozmoszban), hogy aztán a sorozat utolsó részére összeálljon a készítők által megálmodott teljes kép is.
A Lehetséges világok, csakúgy mint a 2014-es Történetek a világegyetemről, az ember és az univerzum kapcsolatát boncolgatja a Sagan-féle széria 21. századi továbbgondolásaként, felhasználva az azóta eltelt évtizedek tudományos eredményeit, és reflektálva korunk földhözragadt gondjaira vagy éppen nagyszabású vízióira. A készítők hangsúlyozták, hogy mindenben a legszigorúbb tudományos alapossággal jártak el, a forgatókönyv scifibe illő spekulatív részei is szakértők, kutatók bevonásával születtek, a távoli jövő lehetőségeiről szóló, a tudományos közösség által kialakított konszenzus határain belül maradva.
A párizsi bemutatón a A lakható zóna múlandó kegye (The Fleeting Grace of the Habitable Zone) címet viselő második részt láthatta a közönség (Ann Druyan a sorozattal párhuzamosan könyvesboltokba kerülő Cosmos könyvében ez a 11. fejezet). Anélkül, hogy elspoilereznénk az epizód tartalmát, annyit elárulhatunk, igazán meggyőző módon magyarázza el, mi fog történni néhány milliárd év múlva a Naprendszerrel, amikor a üzemanyagát felzabáló Nap előbb vörös óriássá hízik, majd fehér törpévé zsugorodik. Oké, jöjjön mégis egy pici, igazából evidens spoiler: ha lesz addig még emberi faj a Földön, és túl akar élni, akkor költöznie kell – előbb a Naprendszer távolabbi égitestjeit kell megcélozni, de a megnyugtató megoldás csakis a csillagközi űrutazás, galaxisunk más naprendszereinek, bolygóinak fölfedezése lesz. Lehetetlennek látszik? – teszi fel a kérdést Tyson. Nem az, hiszen az emberi faj korábban is megtette már ezt – válaszolja meg saját kérdését, és elkalauzol minket a múltba, az emberi történelem első, ismeretlenbe hajózó népei közé.
A távoli múlt és a még távolibb jövő közti feszültségről, az áthidalhatatlannak tűnő távolságok és az adott korban rendelkezésre álló technológiai, tudományos ismeretek viszonyáról szóló epizód dramaturgiája igazán magával ragadó:
ahogy a végén maga Sagan szólal meg hangfelvételről, az emberi faj elkerülhetetlen bukását vagy dicső kozmikus fölemelkedését latolgatva, attól libabőrös lesz a néző.
A 11 országban, 19 helyszínen forgatott, a világegyetem 13,8 milliárd éves múltját és beláthatatlanul távoli jövőjét, a kozmosz és az ember evolúcióját lehengerlő idő- és térbeli, sőt mentális ugrásokkal bemutató sorozat kettesével vetíti a National Geographic, 43 nyelven, a világ 172 országában, a magyar tévépremier március 22-én, vasárnap, este 9 órakor lesz. "Olyan platform ez a sorozat, ami lehetőséget nyújt számunkra, hogy a lehető legtöbb emberhez juttassuk el az üzenetünket" – mondta Ann Druyan a premier után. Az előző évad világszerte 135 millió nézőt vonzott a képernyők elé.
Az üzenet egyfelől a tudomány nélkül esendő és pusztulásra ítélt emberről, a pengeélen táncoló emberiségről szól, ami mostanra eljutott odáig, hogy saját létezését fenyegeti. Másfelől pedig arról, hogy van remény: a tudomány maga. "Ez a sorozat egy olyan jövő vízióját kínálja, amiben mindannyian osztozhatunk, amennyiben elég bölcsek és határozottak leszünk azt tenni, amit a tudósok mondanak" – mondta Ann Druyan, aki szerint a tudományba vetett hit az emberiség túlélésének záloga. "There is hope for humanity" – ezek voltak Neil deGrasse Tyson záró szavai:
Van remény az emberiség számára.
A premier előtt volt lehetőségünk Neil deGrasse Tysonnal és Ann Druyannel beszélgetni, a velük készült interjúnkat külön cikkben olvashatják.
(A Kozmosz: Lehetséges világok párizsi premierjén a National Geographic jóvoltából vehettünk részt, az ismeretterjesztő csatornának ugyanakkor semmilyen beleszólása nem volt cikkeink tartalmába.)