Mostanra a világ összes kormánya éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy megfékezze vagy legalább lelassítsa a koronavírus-járványt. Mára világos, hogy a közösségi eltávolítás, azaz az üzletek, iskolák, szórakozóhelyek bezárása és az otthon maradás mellett a tömeges tesztelés lehet a kulcs a fertőzések számának kordában tartásához, de országonként eltérő, hogy emellett milyen más módszerekkel igyekeznek kontrollálni a helyzetet.
Több ország kormánya próbálkozik digitális nyomkövetéssel, hogy minél pontosabban belőjék, merre jártak a fertőzöttek és kikkel érintkezhettek, illetve hogy az érintettek mozgásának figyelésével betartassák a karantént. Ezek a módszerek azonban komoly adatvédelmi és személyiségi jogi aggályokat is felvetnek, és a kritikusok szerint a járvány elcsendesedése után az állampolgárok totális megfigyelését lehetővé eszközök maradhatnak a kormányok kezében. ()
A kérdés megítélését nehezíti, hogy járványhelyzetben valóban hatékonyak a békeidőben az elnyomás eszközének tartott módszerek. Kézenfekvő példa erre Kína, ahol a vírus terjedésének visszaszorításában a digitális megfigyelés is szerepet kapott. A kínai kormány kiadott például egy Alipay Egészségkód nevű appot is, amely a fertőzési kockázat szerint, átláthatatlan szempontok alapján kategorizálja és színkóddal látja el az embereket, akik aztán eszerint a kód szerint vehetnek igénybe bizonyos szolgáltatásokat, például utazhatnak tömegközlekedéssel, vagy nem.
Az app azonban egyúttal újabb nyomkövető eszközt ad az egyre hatékonyabb digitális diktatúrát kiépítő kormány kezébe. A félelmek szerint a fertőzésveszélynek nagyobb eséllyel kitett állampolgárokat piros kóddal megbélyegző rendszer az államhatalom által nem kívánatosnak tartott egyének diszkriminációjára is tökéletesen alkalmas lehet.
Ahogy arról a terrorizmus kapcsán is írtunk korábban, nemcsak a hatóságok hajlamosak a személyiségi jogokat háttérbe szorítani egy-egy válsághelyzet idején, hanem maguk az emberek is minél inkább veszélyben érzik magukat, annál engedékenyebben fogadják a biztonság nevében hozott szigorúbb intézkedéseket. A mindenkori kormányok és az állami intézményrendszerek iránti állampolgári bizalom nélkülözhetetlen a járványhelyzet hatékony kezelésében, hiszen a legradikálisabb korlátozások is akkor vezetnek csak eredményre, ha az emberek betartják azokat. Ezért a kormányok felelőssége, hogy ne éljenek vissza ezzel a bizalommal, és a rendelkezésükre álló eszközöket valóban a járvány elleni harchoz használják csak fel.
Ha már terrorizmus: Izraelben Benjámín Netanjáhú miniszterelnök múlt szombaton jelentette be, hogy a koronavírus terjedése ellen olyan eszközöket is bevetnek, amelyeket ezelőtt a civilekkel kapcsolatban nem használtak, így az eddig a terrorizmus elleni harcban alkalmazott digitális módszereket is kiterjesztik: felhatalmazta a nemzetbiztonsági szolgálatot, hogy mobiltelefonos helyadatok segítségével visszakövesse a fertőzöttek mozgását, és azonosítsa azokat, akikkel érintkezésbe léptek.
A Shin Bet nevű szolgálat egy olyan mobilos helyadatbázis felhasználásához kapott engedélyt, amelynek a nyilvánosság eddig a létezéséről sem tudott. Netanjáhú azzal indokolta a jogvédők és az izraeli adatvédelmi hatóság által is túl extrémnek tartott és ellenzett intézkedést, hogy ezzel a módszerrel hatékonyan tudják lokalizálni és izolálni a vírust, ahelyett hogy egy egész országok kellene izolálniuk.
Izrael demokrácia. Fenn kell tartanunk az egyensúlyt az egyének jogai és a társadalom szükségletei között, és mi épp ezt tesszük
– mondta.
Iránban viszont már nemcsak elméleti lehetőség, hogy a kormány visszaélhet a koronavírus-helyzettel az állami megfigyelés kiterjesztéséhez. Egy Nariman Gharib nevű iráni kutató március elején vette észre, hogy az egészségügyi minisztérium egy olyan app letöltésére buzdította az embereket, amely elvileg a koronavírusos tünetek azonosításában segített volna (azt most hagyjuk, hogy pusztán a tünetek alapján nem is azonosítható a vírus), de valójában a kontaktlistát és a helyadatokat gyűjtötte be a telefonokról. A Google néhány nappal később eltávolította az alkalmazásboltjából az AC19 nevű appot, majd az egészségügyi minisztérium közölte, hogy azt nem is ők, hanem az infokommunikációs minisztérium fejlesztette.
A széles körű tesztelésben élen járó Dél-Korea is az izraelihez hasonló eszközöket vetett be. A tesztek elvégzéséhez elengedhetetlen a kontaktkutatás, azaz az igazolt fertőzöttekkel kapcsolatba került, ezért potenciálisan szintén fertőzött személyek előkerítése. A hatóságok ezért minden követ megmozgatnak, és a betegek mobiltelefonos cellaadataitól kezdve a hitelkártyájuk vásárlástörténetén át biztonsági kamerák felvételein keresztül minden eszközzel próbálják lekövetni a mozgásukat, illetve értesítést küldeni a közelben tartózkodóknak. Az otthoni karanténba kerültek mozgását pedig egy mobilappal követik nyomon.
Ezeket az adatokat aztán a transzparencia jegyében közzé is teszik. Ezt a lépést az váltotta ki, hogy, 2012-ben a MERS-koronavírus által előidézett járvány idején sok kritika érte a kormányt, amiért nem közöltek adatokat a betegeket kezelő kórházakról. Ezután döntöttek úgy, hogy bővebb tájékoztatást fognak adni a fertőzöttekről – a mostani kritikák szerint azonban most a ló túlsó oldalára estek át.
Bár a neveket nem teszik közzé, olyan részletes adatokat adnak ki mindenkiről, hogy sok esetben kitalálható az illetők személyazonossága. A Washington Postnak egy dél-koreai nő például arról beszélt, hogy nem mer többé melegbárba járni, mert attól tart, hogy ha később elkapja a fertőzést, és utólag közzéteszik, hol járt, az felér egy nyilvános coming outtal. Indzsin Jun, a szöuli Korea Egyetem szociológiaprofesszora szerint arról most még nincsenek adatok, hogy ez a fajta nyomkövetés hozzájárult-e a fertőzések csökkentéséhez, de az már most látszik, hogy sok beteg válik ítélkezés vagy nevetség tárgyává a kiadott adatok alapján.
Puszan városában egy koronavírusos beteg az adatvédelmi hatósághoz is fordult, miután közzétették az utazási adatait. A hatóság helyt is adott a panasznak, és a szükségesen túlinak nevezte az ilyen adatok kiadását. A dél-koreai járványügyi hatóság igazgatója szerint ilyen helyzetben valóban az egyéni emberi jogok elé helyezik a közérdeket, de megpróbálják majd megtalálni az egyensúlyt a kettő között.
A másik végletre egyébként épp a magyar hatóságok szolgáltatnak példát azzal, hogy arra hivatkozva, hogy érzékeny személyes adatokról van szó, gyakorlatilag semmilyen információt nem osztanak meg az azonosított magyarországi fertőzöttekről a puszta számukon túl. Még a területi eloszlásukat sem közlik, holott ezt az influenza esetében jelenleg is megteszik bármiféle adatvédelmi aggálytól mentesen.
Egyes amerikai jogvédők attól tartanak, hogy az a járványhelyzet fokozódásával az Egyesült Államokban is felmerülhet hasonló adat alapú nyomkövetési megoldás bevetése (ha már a teszteléssel óriási késésben vannak), hasonlóan ahhoz, ahogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után a szövetségi kormány jelentősen kiterjesztette az állami megfigyelést a terrorizmus elleni harc jegyében.
Polgárjogi ügyvédként azt tartom az egyik legijesztőbb dolognak, hogy az ilyen krízishelyzetekben alakíthatók át leginkább a normák. 9/11 és sok másik válság tanulsága, hogy nagyon könnyű visszavágni a demokráciát, és aztán nagyon nehéz ezt visszaszerezni
– mondta Albert Fox Cahn, aki a megfigyelési technológiák felügyeletét célzó projekt vezetője az Urban Justice Center nevű amerikai jogvédő szervezetnél.
Az állami megfigyelőgépezet működését leleplező 2013-as Snowden-szivárogtatások óta azonban az amerikai hatóságok valamivel óvatosabban nyúlnak ilyen eszközökhöz. A kormány inkább a Szilícium-völgy cégeinek, például a Google-testvércég Verilynek próbálják delegálni a koronavírus elleni technológiai harcot, egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Sajtóértesülések szerint a nagy techcégekkel tárgyalnak arról is, hogy a mobilos helyadatokat hogyan lehetne felhasználni a vírus terjedésének monitorozásához. Ehhez nem az egyes felhasználók adataira van szükség, hanem azok összesített, anonimizált adathalmazára. A helyadatoknak ez a fajta felhasználása elméletben a jogvédők szerint se lenne probléma. Az más kérdés, hogy a gyakorlatban mennyire lehetne garantálni, hogy a helyadatok valóban anonimak maradnak – a közelmúltban többször kiderült már, hogy a helyadatok értékes nyersanyagnak számítanak, és minden óvintézkedés ellenére sokszor könnyen összeköthetők a tulajdonosaikkal, akikről így érzékeny információk kerülhetnek illetéktelen kezekbe.
Bár ez a cikk elsősorban a digitális eszközök használatáról, illetve az azokkal való potenciális visszaélésekről szól, nem csak ezek teszik próbára a demokrácia intézményeit a koronavírus-járvány idején. Hasonló jellegű vita zajlik most épp Magyarországon a felhatalmazási törvény néven emlegetett javaslat kapcsán, amellyel a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva jelentősen kiterjesztené a jogköreit. A parlament elé terjesztett törvénytervezet többek között engedélyezné, hogy a kormány határozatlan ideig felfüggessze egyes törvények alkalmazását, illetve egyéb rendkívüli intézkedéseket hozzon. Nagy-Britanniában is napirenden van egy hasonló tervezet.
(Borítókép: Katonák egy olaszországi ellenőrzőponton 2020 március 10-én - fotó: Emanuele Cremaschi / Getty Images)