Index Vakbarát Hírportál

Ötperces koronavírusteszt kerülhet a piacra április elején

2020. március 28., szombat 14:12

Gyors és rendkívül apró, így bárhol bevethető koronavírustesztet fejlesztett ki az amerikai Abbott Laboratories, írja a Bloomberg. A cég által fejlesztett eszköz gyorsteszt üzemmódban kevesebb mint 5 perc alatt megállapíthatja valaki fertőzöttségét, de még a lassabb, alaposabb üzemmódban is végez 13 perc alatt a vizsgálattal. Az eszköz egyébként molekuláris vizsgálatot végez, a koronavírus genomját keresi.

Az amerikai cég az amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszerfelügyeletettől (FDA) kapott – a koronavírustesztek hiánya miatt több más céghez hasonlóan – különengedélyt az eszköz forgalomba állítására. Az Abbott közleménye szerint április 1-től akár napi 50 ezer darabot is képesek lesznek gyártani belőle.

Ebből, illetve egy másik tesztből havi 5 milliót készítene a cég – m2000 RealTime rendszere nagyobb kapacitással bír, és akár heti egy millió vizsgálatot is el tud végezni, ugyanakkor lassabban jutnak vele a vizsgálat eredményéhez.

Rovatok