Index Vakbarát Hírportál

Egy új harcias raptorfaj maradványaira bukkantak Új-Mexikóban

2020. március 29., vasárnap 18:12

Egy új dromaeosaurida (közismertebb nevén raptor) nyomaira bukkantak kutatók Új-Mexikóban – írja a DesertNews. A körülbelül 23 kilós Dineobellator nagyjából egy méter magas lehetett és 2 méter hosszú, aminek nagy részét egy hosszú farok tette ki, ami a cikázásban segítette. A kövületre a Pennsylvaniai Állami Múzeum kutatói találtak rá a San Juan-medencében.

A nevét a navahó diné (a nép szava önmagukra, embert jelent), valamint a latin bellator (harcos) szavak összetételéből kapta, ugyanis egy igen sikeres vadászról van szó. Egy párduc sebességével és ügyességével mozoghatott, és 10 centis karmokkal kapaszkodott a prédájába. Csoportosan akár jóval nagyobb állatokat is levadászhattak.

A tollas dinoszaurusz ugyan kisebb volt, mint sok rokona – a Jurassic Parkban látható utahraptorok akár 6 méteresre is megnőhettek –, de a méretéhez képest kifejletteb izomzata volt, mint a többieknek, mind a mellső, mind a hátsó végtagjain.

A leleteket már 2008-ban megtalálták, de csak mostanra bizonyosodtak meg arról, hogy valóban egy egészen új fajról van szó, ami a Kréta-korban élt. A dineobellator lehetett az egyik utolsó fennmaradt raptorfaj, mikor a dinoszauruszok kipusztultak.

Rovatok