Index Vakbarát Hírportál

Seattle nem lett az új Vuhan, mert a távolságtartás működik

2020. április 1., szerda 22:39

Három héttel ezelőtt írtunk arról, hogy az USA-beli koronavírus-járvány első jelentős gócpontja Seattle lehet, mert a genetikai vizsgálatok alapján kiderült: a vírus heteken keresztül rejtve és akadály nélkül terjedt a városban. Úgy tűnt, hogy gyorsan eszkalálódhat a helyzet, és Seattle-t lerohanhatja a járvány. De nem ez történt (New Yorkkal ellentétben), mert szigorú távolságtartási rendelkezésekkel és a lakosság fegyelmezett együttműködésével sikerült - egyelőre - lelassítani a fertőzés terjedését.

Március 4-én azt írtuk, hogy már több százan lehettek a Washington államban koncentrálódó helyi járvány ismeretlen érintettjei, miközben a koronavírus valószínűleg már legalább hat hete észrevétlenül jelen volt az államban. Ezek az eredmények a vírusok evolúcióját szimuláló komputermodellek alapján születtek, ezeket úgy alkották meg, hogy minél realisztikusabban kövessék a fertőzések valós terjedését.

Az adatokat a diagnosztizált amerikai betegekből kimutatott vírusok genetikai mintázatának összehasonlításából nyerték. Ezek alapján igyekeznek evolúciós kapcsolatot találni az egyes kórokozók között; ebből következtetni lehet például arra is, hogy hány ember adhatta át egymásnak a vírust, míg az, pontosabban leszármazottai egyik fertőzöttől a másikig elértek. Végül bizonyították, hogy a felismert fertőzések között több vírusátadás is történt, magyarul nagyon sok tünetmentes vagy enyhe tünetes fertőzött mászkált a városban, akikről semmit sem tudtak.

De mégsem szabadult el a pokol

Pedig kezdetben nagyon rosszul alakultak a dolgok. Az első ötven amerikai áldozat közül 37 Seattle környékén halt meg. A nagyon hamar bevezetett ellenintézkedések azonban láthatóan hatásosak voltak. 

Természetesen arról nincs szó, hogy sikerült volna Seattle-ben megállítani a járvány terjedését. Viszont jelentősen lassítani lehetett. A halálos áldozatok száma jelenleg kevésbé meredeken emelkedik Washington államban, mint máshol az Egyesült Államokban, és a közúti forgalomban bekövetkezett drasztikus csökkenés azt jelzi, hogy az emberek megértették a hatóságok üzeneteit, és otthon maradnak.

A kórházak eddig nem terhelődtek túl, és a matematikai modellek is azt mutatják, hogy a washingtoni járvány lassult. Utóbbi számítások szerint, míg március elején egy fertőzött átlagosan 2,7 másik embernek adta át a vírust, addig ez az arány mára 1,4-re csökkent. Ezt az értéket egy sor adat együttes analízise révén kapta meg egy független kutatócsoport, a Betegségmodellezési Intézet.

Az elemzésben figyelembe vették a sok tízezernyi koronavírus-teszt eredményét (ezek nélkül nem lehetséges reálisan nyomon követni a járvány alakulását), a halálozást, az emberek mozgását (amit például anonim Facebook-felhasználói adatokból nyertek ki), illetve a forgalmi adatokat.

Hosszan tartó védekezés

A hatóságok nem biztatják azzal a lakosságot, hogy a szigorú korlátozóintézkedéseket holnap fel lehet függeszteni. A hivatalos álláspont szerint még hetekig érvényben maradnak, és még csak nem is adtak becslést arról, hogy mikor lehet őket visszavonni.

Jelentős hatást gyakoroltunk [a járványra], lelassítottuk a fertőzés átadását

nyilatkozta Seattle polgármestere, Jenny Durkan. Viszont azt is hangsúlyozta, hogy az intézkedések akár csak részleges felfüggesztése azonnal a megbetegedések gyors emelkedését eredményezné, így a távolságtartó szabályok valamilyen formában még hónapokig érvényben lesznek.

Washington állam kormányzója, Jay Inslee egyetért ezzel: “Bizonyíték áll rendelkezésünkre arról, hogy az agresszív intézkedések sikeresek lehetnek”. Viszont a kormányzó arról is beszélt, hogy bár valóban vannak a helyzet javulására mutató jelek, az utóbbi napokban megint emelkedni kezdett a washingtoni új esetek száma, főként vidéken. “Szörnyen felelőtlen lenne most leállítani a korlátozásokat.” A kormányzó szerint további korlátozásokra is szükség van, mivel az állam

még ezer mérföldre sincs a győzelemtől.

New York bajban

Eközben Donald Trump elnök kezd visszalépni azon kijelentéseitől, miszerint a megszorításoknak már húsvétra végük lehet. A mostani hivatalos kormányálláspont szerint az intézkedések április végéig biztosan érvényben maradnak. A reménykeltő washingtoni adatok korántsem jelentik azt, hogy ne növekedne a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma, az államban már több mint ötezer fertőzött van, és szombati adatok szerint eddig 195-en haltak meg. Pénteken minden eddiginél többen, 23-an veszítették életüket, a többségük King megyében, ahol Seattle is található.

Viszont New York államban, ahol az Egyesült Államok legnagyobb helyi járványa zajlik éppen, csak vasárnap 237 halálos áldozatot jelentettek (ez volt eddig a legmagasabb), és egy nap alatt 7200-zal, 59 513-ra ugrott a fertőzöttek száma. A kórházak és a 911-es segélyhívó vonal túlterhelődtek.

Nem hiszem, hogy ezeket a számokat bárhogy máshogy is nézhetnénk, mint hogy emberek ezrei fognak meghalni

- érzékeltette a helyzetet Andrew Cuomo New York-i kormányzó. A New York Times értékelése szerint, miközben sok állam helyzete már kritikus, a seattle-i intézkedések részleges sikere jó leckeként szolgálhat azon államok és városok számára, ahol még csak most kezdődik a fertőzések számának emelkedése. Eszerint a terjedés lassítását célzó korai és szigorú intézkedések segíthetnek ellapítani a járvány görbéjét, ami egyébként menthetetlenül túlterhelné az egészségügyi ellátórendszert.

Gyors lépések

A washingtoni illetékesek már február végén - amikor ráeszméltek, hogy olyanok is megfertőződtek, akik nem jártak Kínában, illetve nem voltak kontaktusban ismert fertőzöttel - azt kérték a lakosoktól, hogy tartsanak egymástól nagyobb távolságot. Szörnyű figyelmeztetésként szolgált az is, amikor egy idősotthonban gócpont alakult ki, és a megbetegedések több tucat életet követeltek. A bentlakók kétharmada és a személyzet közül 47-en megfertőződtek, és a legutóbbi hírek szerint 35-en meghaltak közülük.

Az első ajánlások után egy hét sem telt el, és máris az állam azt kérte a nagy szervezetektől, hogy halasszák el a nagyobb rendezvényeket, és aki csak teheti, dolgozzon otthonról. A hatvan éven felülieket arra biztatták, hogy maradjanak otthon. A Microsoft és az Amazon helyi központjai is hazaküldték a dolgozókat, így a kampuszaik szinte elnéptelenedtek.

Persze Seattle-ben, ahol rengetegen dolgoznak az IT-szakmában, könnyebb megoldani a home office-t, mint a nehézipari vidékeken, ugyanakkor a távolságtartásban az is segíthetett, hogy az Amerikán belüli sztereotípiák szerint a seattle-iek egyébként is távolságtartók, amit

seattle-i fagyosságnak

neveznek. Seattle-nek az is jól jött, hogy a járványokat matematikailag modellezni képes kutatókból is sok van a városban, és a döntéshozók szerint az ő előrejelzéseik nélkül nem ismerhették volna fel már az elején a közeledő katasztrófát. És Washington államban tesztelték eddig New York után a lakosság számához viszonyított legtöbb embert,

450-et 100 ezer lakosra vonatkoztatva. Ugyanez jelenleg Magyarországon 145 teszt 100 ezer lakosra vonatkoztatva.

Nyolc naponta megduplázódik az áldozatok száma, de ennél rosszabb is lehetne

Miután az első figyelmeztető jelek kiderültek, hogy a betegség észrevétlenül terjed a közösségben, a kutatók alulról szerveződve ad hoc kutatócsoportokat alkottak, és kiszámolták, hogy milyen intézkedésekre van szükség, hogy több száz életet megmentsenek a következő hetekben. Ez volt március 10-én. A következő napon a kormányzó máris betiltotta a 250 főnél nagyobb rendezvények megtartását három Seattle-környéki megyében, illetve a város iskolái bezártak.

Ajánlásokat fogalmaztak meg arról is, hogy az embereknek el kell távolodniuk egymástól fizikailag is a bárokban, illetve az éttermekben. A kormányzó - akkor még pánikkeltőnek tűnő módon - azonnal azt kezdte hangoztatni, hogy drasztikusan változtatni kell az emberek életén.

Ugyanezen a napon a New York-i polgármester, Bill de Blasio ezt mondta:

Az emberek menjenek el otthonról, és éljék tovább az életüket. Nyugodtan járjanak étterembe is.

A Washington állami fertőzési statisztikák egyenletesen nőttek tovább, de nem olyan robbanásszerűen, mint más államokban. A halálos áldozatok száma nyolc naponta megduplázódik az államban, viszont New Yorkban, Michiganben, New Jersey-ben, Louisianában két-három naponta duplázódik meg. A washingtoni kórházak még állják a rohamot, bár folyamatos az aggodalom az eszközhiány miatt.

A teljes leállás természetesen súlyos gazdasági árat követel. Bezártak bárok, éttermek, fodrászatok, leálltak építkezések, illetve a termelés és a szolgáltatások minden ága megsínyli a leállást. A kormányzó szerint azonban

a gazdaság talpra állításának egyetlen módja, ha előtte megszabadulnak a vírustól.

(Borítókép:  Egy autó halad a kihalt seattle-i autópályán 2020 március 30-án. - fotó: David Ryder / Reuters)

Rovatok