Index Vakbarát Hírportál

Többféle koronavírus terjed Magyarországon

2020. április 6., hétfő 09:32

A lehetséges vakcinák fejlesztése szempontjából kulcsfontosságú felfedezést tett a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma, megállapították ugyanis, hogy a hazai betegek körében többféle alpopuláció terjed. Kis Zoltán, a központ laborvezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában mondta el, hogy ez alapján a kórokozó több helyről juthatott be hazánkba.

A laborvezető hozzátette, hogy egyetlen fertőzött személy szervezetén belül is előfordulhat többféle változat.

Egyelőre egyik gyógyszerről sem bizonyítható, hogy hatásos lehet a koronavírus ellen - mondta Kis Zoltán -, ezért óvatosan kell kezelni az ezzel kapcsolatos híreket.

Mint azt korábban megírtuk, a most terjedő új koronavírusnak már nyolc törzse és legalább ezer mutációja van világszerte, és szerencsére egyik változat sem veszélyesebb az eredeti vírusnál. 

(via MTI)

Rovatok