A járvány közvetlen veszély, aminek leküzdéséért hajlandóak vagyunk olyan radikális intézkedéseket meghozni, mint amelyenekre a klímaválság elhárításához is szükség lenne. A politikai elit azonban a járványba belebukhat, a klímaválság (nem) kezelésébe sokkal nehezebben. Ez  lehet az egyik oka, hogy miért van félelemkülönbség a két, egyaránt pusztító jelenséggel szemben.

Mert vajon miért működik a mozgósítás a koronavírus járvány esetében, és miért nem működik, vagy hogyan működhetne hasonlóan az éghajlatváltozás ügye kapcsán? Csábító azt gondolnunk, hogy egy hasonló mozgósítás működőképes lenne az éghajlatváltozás kapcsán is.

Érdemes átgondolnunk a két jelenség okaiban az azonosságokat, de méginkább a különbségeket. A vírust, mint biológiai lényt a természet visszavágásának eszközeként is láthatjuk, és felmerül – ez a híradások elején kapott több figyelmet – hogy milyen antropogén (az emberi tevékenységre visszavezethető) okok vezettek a járvány kialakulásához, majd eszkalálódásához.

Bár szabad szemmel ugyanolyan láthatatlan, mint az éghajlatváltozás, a vírus a fizikai terjedéssel egyre közelebb és közelebb kerül hozzánk. A tesztek, a halottak révén elvitathatatlan jeleket hagy mindenütt, amelyek számszerűsítése a félelemrezsim egyik alapvető működési eleme. Az éghajlatváltozás jelei ellenben számos esetben vitatottak (ld. extrém időjárási események), az éghajlatváltozás „halottainak” vagy „menekültjeinek” számadatai merő spekulációknak tűnnek. Az időbeliségben is nagy különbség van: míg a vírus esetében abban bízhatunk, hogy néhány hét-hónap után minden lassan visszatér az eredeti kerékvágásba, az éghajlatváltozás esetében hosszútávú és maradandó változtatásokra van szükség.

Bár mindkét esetben színesítik a képet a tudományon kívüli, eltérő tudásfajták (személyes tapasztalatok, konteók stb.), a tudományos források szerepe a koronavírus esetében inkább vitán felül áll. A tudás korlátai (pontosan hogyan terjed, mennyi ideig marad aktív a vírus felületeken, szerzünk-e immunitást a fertőződéssel stb.) nem akadályozzák meg a cselekvést, míg a klíma esetében sokszor a bizonytalanságok, a tudáshiány jelenik meg a nem-cselekvés ürügyeként. Ezek eredményezik összességében azt, hogy a félelem akutabb módon működik a járvány esetében, és általánosan nagyobb, egyirányú reakciót vált ki az emberekben, hiszen a halálozások is közvetlen módon, nem elsősorban statisztikailag és extrapolációs módszerekkel írhatók a vírus számlájára.

Vajon miért áldozzuk fel viszonylag gyorsan, könnyedén a gazdaságot az egyik oldalon – igaz, a mentőcsomagok formálódása már napirenden van –, és miért zajlik évtizedek óta huzavona a másik oldalon a gazdasági áldozatvállalásokról? A vírusba könnyedén kormányok bukhatnak bele, míg az éghajlatváltozás nehéz politikai terep. Miért nehéz a társadalmi összefogás az egyik, és miért gyors a másik oldalon? Nehéz az egyéni érdekek csatornázása, a hosszú távú érdekek szinkronizálása a klíma esetében, míg a vírusnál a rövid távú érdekek megkönnyítik az egyéni érdekek homogenizációját, közérdekké konvertálását.

Érdekes felismernünk az eltérő generációs konfliktust a két ügyben, a fiatalok nagyobb veszélyeztetettségét a klímaváltozás, az idős korosztályokét a koronavírus kapcsán. A környezeti hatásokat, a megváltozó fogyasztói szokásokat – a koronavírus esetében is – már a sajtó is felismerte, ezek figyelemreméltó trendek, azonban kérdéses, hogy mi fog átmentődni a poszt-Covid-19 időszakra a jelenlegi életmódváltás pozitív irányaiból.

A leglényegesebb különbség, hogy az éghajlatváltozás ún. makacs, rosszindulatú társadalmi problémaként írható le. Ennek jellemzője, hogy nincs végleges, döntő megfogalmazása annak, hogy mi a probléma, az éghajlatváltozás problematikája túl komplex ehhez. Valójában nem is lehet azt várnunk, hogy valamikor végérvényesen megoldjuk majd a problémát (nincs leállási szabály), azt folyamatosan kezelni kell. Mint ahogy az egészségügyben mindig lesznek betegek, a társadalmi különbségek kapcsán mindig lesznek szegények. Viszont a járványügy esetében joggal reménykedhetünk abban, hogy ennek a járványnak egyszer – mert lesz pl. védőoltás – határozottan vége lesz.

A makacs problémák rendkívül komplexek, sokan sokféleképp látják az ügyet, ami intézkedés valahol segít, máshol ronthat a helyzeten, jobb és rosszabb intézkedések közül kell választani, amelyek további problémákat generálhatnak. Ezzel függ össze, hogy a tudomány nem tudja betölteni döntéselőkészítő szerepét: aki az intézkedésekkel nem ért egyet, könnyedén támadhatja az annak alapjául kikiáltott tudományt, kétségeket ébresztve.

A tudomány területén még egy fontos különbség van. Az éghajlatváltozás esetében az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) elsősorban tudományos összegző, döntéselőkészítő munkát végez, és bár az utóbbi időben számos szakvélemény felvetette, politikai ajánlásokat egyelőre nem tesz. Ezzel szemben jól látható a WHO szerepe az utóbbi területen.

Az éghajlatváltozás ellen tett intézkedéseink csak hosszú távon fognak érvényesülni, míg a járványellenes intézkedések hatásának néhány hét, hónap alatt be kell következnie. Ami némiképp közös: itt is, ott is bízhatunk a tudományban és a technológiában, a klímamérnökségben az egyik, a védőoltás kifejlesztésében a másik oldalon.

Nem lehetünk biztosak abban, hogy a járványkezelési praktikák egy az egyben átültethetők lesznek majd az éghajlatváltozás vészhelyzetekor. Ha már vészhelyzet: némiképp lemondóan állapíthatjuk meg, hogy a nem is olyan rég számos kormány, önkormányzat által deklarált klímavészhelyzet mennyire súlytalan, valódi tartalom és intézkedések nélküli egy húsba vágó járványügyi vészhelyzethez képest.

(Borítókép: Fertőtlenítőszert permeteznek egy sztravropoli gyermekkórházban 2020. április 3-án. Fotó: Eduard Korniyenko / Reuters)