Index Vakbarát Hírportál

Több mint száz embert elbocsát az NNG

2020. április 9., csütörtök 08:20

Csoportos létszámcsökkentést jelentett be az autós navigációs és kibervédelmi megoldásokat fejlesztő NNG, és a döntés társaság alkalmazottjainak 20 százalékát érinti, ami több mint száz főt jelent.

A leépítés minden területet érint a cégnél. A döntést részben a Covid-19 járvánnyal magyarázzák, amely az autógyártókat éppen olyan érzékenyen érinti, mint a beszállítóikat, és az NNG úgy látja, a szűkülő piacon a cégeknek lassítaniuk kell.  

Az NNG már korábban belefogott egy nagy átszervezésbe. Egy évvel ezelőtt ez az akkori 900 fős létszám 10 százalékát érintette, és akkor is az autóiparban bekövetkezett változásokkal magyarázták a leépítést. 

Kicsit az esélye annak, hogy az állam dobjon nekik mentőövet a járvány miatt, mert az informatika és a szoftverfejlesztés nem tartozik azon veszélyeztetett iparágak közé, amelyre érvényes lehet az állami bértámogatás.

Rovatok