Index Vakbarát Hírportál

A vírusnál még a tömeggyilkos háttérhatalom is jobb

2020. április 12., vasárnap 17:51

Összeesküvés-elméletek mindig is léteztek, legfeljebb a Facebook előtti időkben ezek nem jutottak el olyan széles körhöz, mint manapság. Az sem teljesen új, hogy utóbbi években egyre több ország vezetője emeli be a retorikájába a konteós gondolkodást, de itt azért volt némi sebességváltás: Donald Trumpról Bolsonarón át Orbán Viktorig mintha mindenki a rejtélyes háttérhatalom ármánykodásaival hadakozna, legalábbis a szavak és szlogenek szintjén.


Válsághelyzetekben különösen jellemző, hogy az emberek ilyen teóriákba menekülnek - még akkor is, ha az ezekből kirajzolódó fantáziavilág sokkal félelmetesebb és nyomasztóbb, mint a valóság valaha is volt. A koronavírus-járvány olyan válsághelyzet, amihez hasonlóval még sosem találkoztunk, és a konteó-hívők reakciója is ennek megfelelő: pár napja Angliában például elkezdték az épülő 5G-s mobilhálózatok tornyait megrongálni, és a karbantartókat megtámadni emberek, akiknek meggyőződésük, hogy az 5G aktiválja a vírust, és ezzel tüzeli a járványt. Ennek persze az égvilágon semmi értelme, de egy csomó ember olyan szinten hisz benne, hogy képes kimenni az utcára, és fizikai erőszakhoz folyamodni.

De vajon miért van ez?

Miért kényelmesebb azt gondolni, hogy a repülőgépek mögött a csík az égen nem egyszerű vízpára, hanem az emberiséget titokban mérgező chemtrail? Hogy lehet megnyugtató bárki számára a gondolat, hogy a védőoltások autizmust okoznak, de ezt az orvostudomány eltitkolja? Miért jó minden mögé az egész világot behálózó összeesküvést képzelni, amit végtelen hatalommal bíró, és végtelenül gonosz emberek szőnek, markukban van minden kormány, a tudomány, a média, és bárkit gátlástalanul eltesznek láb alól (kivéve titkaikat rendszeresen leleplező obskúrus Facebook-csoportokat és a Hihetetlen magazint)?


Krekó Péter szociálpszichológus, politikai elemző, az ELTE oktatója, és régóta kutatja az összeesküvés-elméletek működési mechanizmusait, a jelenség pszichológiai hátterét. A mai podcastban vele beszélgettünk, a téma elég sokfelé elkanyarodott, így többek között érintettük azt is, hogy:

És persze azt is, hogy

Mi az a podcast és miért jó?

A podcast az interneten bármikor elérhető rádióműsort jelent, ami rendszeresen jelentkezik. A podcasthallgatást okostelefonos alkalmazások és szolgáltatások segítik, amikkel az adások letölthetők, offline is hallgathatók, és megjegyzik, hogy hol tartottunk legutóbb egy műsorban. Podcastot hallgatni vezetés, házimunka vagy sportolás közben is lehet, míg olvasni nemigen. Az Indexen a támogatóinknak hála egy csomó podcast indult az elmúlt évben, ezúton is köszönjük, hogy ezt lehetővé tették az olvasóink.

Rovatok