Index Vakbarát Hírportál

Kétszer fényesebb szupernóva robbant, mint eddig bármikor

2020. április 13., hétfő 22:14

Soha olyan fényes és annyi energiával járó szupernóva-robbanást nem figyeltek még meg, mint amiről most számoltak be: a csillagászok szerint a mostani kétszer akkora fénykibocsátással jár, mint az eddigi legnagyobb dokumentált eset.

A robbanás 4,6 milliárd fényévnyire történt. Még 2016-ban történt, de nem csak az energiája volt kivételesen nagy, hanem szokatlanul tartósnak is bizonyult: két évvel később az eredeti fényesség egy százalékával ugyan, de még mindig látni lehetett a jelenséget. Az SN2016aps névre keresztelt szupernóvát először a Hawaii-i szuperteleszkóppal,majd a Hubble űrteleszkóppal is megfigyelték, az erről szóló tanulmány most jelent meg a Nature-ben.

A feltételezés szerint nem sokkal a legnagyobb valaha megfigyelt szupernóva-robbanás előtt két csillag egyesült. A szupernóva tömege a becslések szerint a Nap tömegének 50-100-szorosa volt – egy „átlagos” szupernóva csak 8-15 Nap-tömegnyi szokott lenni.

Nagy tömegű csillagok a korai univerzumban voltak jellemzőek, a remények szerint a hasonló felfedezések segíthetnek további óriáscsillagok felfedezésében is. „Most, hogy tudjuk, hogy ilyen energiájú robbanások is történnek a természetben, a NASA új James Webb Teleszkópja képes lesz hasonló eseményeket látni a messzeségben, hogy visszanézhetünk a múltba az univerzum legkorábbi csillagainak halálát lássuk” – idézi az Independent Edo Bergert, a Harvard professzorát a felfedezéssel kapcsolatban.

Rovatok