Index Vakbarát Hírportál

Etikai vizsgálat indul az álhíreket terjesztő orvos ellen

2020. április 16., csütörtök 09:46

A Magyar Orvosi Kamara oldalán jelent meg a hír, hogy etikai vizsgálatot kezdeményeztek dr. Tamasi József ellen az illetékes területi szervezetnél. 

A Facebookon és a Youtube-on is aktívan posztoló belgyógyász olyan bejegyzéseket tett közzé a követői számára, ami a Magyar Orvosi Kamara titkára szerint "alkalmasak arra, hogy egy orvos szájából elhangozva meggyőzzék a laikusokat, azokat laikusok tényként kezeljék, ezáltal relativizálják a járvány mérséklését szolgáló kormányzati intézkedéseket."

Dr. Nagy Marcell azt írja, hogy a férfi által terjesztett kijelentések jelentős része légből kapott, konkrét hazugság vagy nem megalapozott vélelem, ami közvetetten emberek haláláért lehet felelős. 

Tamasinak többek között olyan kijelentései voltak a videójában, amit 175 ezren láttak, és a bejegyzéseiben, amiket pedig a több mint 43 ezer követővel osztott meg, mint hogy 

Az etikai eljárás során a következőket szeretnék ha megvizsgálnák: 

Frissítés: Válaszként Tamasi  első nyílt levélében érdemben nem cáfolta a Magyar Orvosi Kamara titkárának egyetlen állítását sem, de etikai vizsgálatot kezdeményezett Nagy Marcell ellen, majd pontokba szedve reagált Nagy Marcell kijelentéseire.

Rovatok