Index Vakbarát Hírportál

Légkondicionáló szórta szét a koronavírust egy kantoni étteremben

2020. április 19., vasárnap 10:21

A koronavírus jobban tud terjedni, ha mozgásban van, erre már a szabadidős sportolás veszélyeit bemutató tanulmány is rámutatott, egy friss tanulmány pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a légkondicionáló által keltett légmozgásnak is hasonló hatása van a fertőzésekre. 

Egy kantoni étterem vendégeinek megbetegedését elemezték a kantoni járványügyi központ kutatói, és a tanulmány első, nem végleges változatát a CDC, vagyis az amerikai járványügyi központ tudományos szaklapja is publikálta. Az étterem egyetlen termében tízen kapták el a vírust, három különböző családból.

Az egész Vuhanból indult ki, az egyik család ugyanis onnan, a koronavírus-járvány epicentrumából érkezett Kantonba, ahol január 24-én ültek be egy étterembe. Egyiküknél olyan előrehaladott állapotban volt a fertőzés, hogy még aznap kórházba szállították láz és köhögés miatt.

Az étteremben a szomszédos asztaloknál két másik család ült, és február 5-re kilencen lettek fertőzöttek. A tanulmány szerzői megállapították, hogy mind a kilenc fertőzés az egyetlen fertőzött egyénhez volt köthető, és később már a családokon belül is terjedt a kórokozó. 

Mivel a családok asztalai közt több mint egy méter volt, a kutatók szerint egyértelműen a légkondicionáló erős légáramlata vitte tovább a fertőzést közöttük. Ábrájukon az A jelű család A1-es tagja volt a helyi gócpont, tőle vitte tovább a légáramlat a fertőzést a B család asztalához, majd vissza a C családhoz. A kutatók szerint elképzelhető, hogy az A1-es fertőző személytől mindkét családból csak egy-egy ember, a B1-es és C1-es jelű páciensek kapták el közvetlenül a betegséget, és a fertőzés innentől már a családokon belül vándorolt tovább.

Azon a napon 91 ember fordult meg az étteremnek azon a szintjén, 83 vendég és 8 kiszolgáló, akik közt 10-en betegedtek meg, és 73-an kerültek kéthetes karanténba, ahol szerencsére nem mutattak tüneteket, és a rajtuk elvégzett tesztek szerint sem kapták el a koronavírust.  

(via 444)

Rovatok