Mivel az egész világon végigsöprő koronavírus-járványnak Kína volt a kiindulópontja, logikus lenne azt gondolni, hogy a vírus a hozzá földrajzilag legközelebb lévő országokban okozta a legnagyobb zűrzavart. Ez azonban nagyon távol áll a valóságtól: Szingapúr, Hongkong, Tajvan és a kezdeti tétovázás után Dél-Korea is nagyon hatékonyan akadályozták meg a vírus terjedését, és a világszerte felkúszó fertőzésszám közepette egyértelműen ők voltak a járvány elleni küzdelem bajnokai.
Ez nem volt véletlen, ezek az országok ugyanis a SARS-járvány idején már találkoztak egy Kínából érkező járvánnyal, így pontosan tudták, hogy nem lehet elbagatellizálni a helyzetet.
Náluk vezették be a legkorábbi és a legszigorúbb közösségi korlátozásokat, rengeteg tesztet végeztek el, amihez aprólékos kontaktkutatást végeztek, felkészítették az egyébként is magas színvonalú egészségügyi rendszerüket, és folyamatosan részletes és egyértelmű adatokat közöltek. Így aztán nem meglepő módon már azelőtt sikerült kilapítaniuk a járványgörbéiket, hogy a világ más országaiban egyáltalán megértették volna ennek jelentőségét.
Az utóbbi hetekben viszont ezek a görbék ismét felfelé vették az irányt.
Március közepétől április elejéig a korábbiakhoz képest mind a négy országban kilőtt az új esetek száma, és bár a helyzet még mindig sehol nincs az amerikai vagy az olasz állapotokhoz képest, mégis ijesztőnek tűnik az, ahogy a vírus a korlátozások enyhítése után visszatér. Ez ugyanakkor elég csalóka, a növekedésért ugyanis a máshonnan beutazók felelősek. Ez fontos lecke lehet a jelenleg is az első hullámmal küzdőknek.
Banálisan hangzik, de a vírussal az az egyik legnagyobb probléma, hogy nem ismeri a határok fogalmát. Így aztán hiába küzd meg vele hatékonyan egy ország, ha nem zárja el magát a világtól – ami reálisan szemlélve nem tűnik kivitelezhetőnek –, biztosan szembesülni fog a vírus importjával olyan országokból, amelyeknek kevésbé megy jól a járvány elleni küzdelem.
Hiába lépett szinte azonnal Szingapúr, Hongkong, Tajvan és Dél-Korea a vírus megfékezése érdekében, és akadályozta meg a Kínából való beutazást jóval a világjárvány kitörése előtt, néhány fertőzött így is be tudott jutni. Ez februárban már eredményezett eseteket mindegyik országban, de gócpontok nem alakultak ki, a helyi eseteknek pedig nem volt közük egymáshoz. Természetesen ez sem volt ideális, de a terjedés menedzselhető maradt, egészen addig, amíg a vírus az egész világon el nem terjedt, és bumerángként vissza nem szállt abba a térségbe, ahonnan indult.
Csak néhány esetről lehetett tudni, aztán szép lassan azok is eltűntek. Február végén és március elején viszont egyre több lett az importált eset. Hongkongba rengetegen érkeztek Európából, az Egyesült Államokból és a világ más részeiről is, Tajvan pedig elsősorban az amerikai beutazókkal bajlódott.
– mondta Ben Cowling, a Hongkongi Egyetem epidemiológusa. Ez a jelenség újabb esetekhez vezetett, a számok pedig újra nőni kezdtek.
Ahogy Jason Wang, a Stanford Egyetem kutatója elmondta, Tajvanon tíz nappal meghosszabbították a téli szünetet, hogy felkészíthessék a gyerekeket arra, hogy maszkban ugyan, de visszamehessenek az iskolákba. Ekkor egy csomóan utaztak Európába, ahonnan már fertőzötten tértek vissza. Wang hozzátette, hogy ugyan az országban már azelőtt leállították az összes Kínából érkező repülőjáratot, hogy az Egészségügyi Világszervezet ezt tanácsolta volna, de miután ezt megtették, nem igazán csináltak mást. Így aztán a vírus továbbra is terjedt, de az igazán nagy problémát az olyan importált esetek okozták, amikre nem is gondoltak.
Az ázsiai bezzegországokban a belföldi intézkedéseknek, illetve a részletes és jól kivitelezett kontaktkutatásnak köszönhetően a legtöbb fertőzöttet sikerült megtalálni és ellenőrzés alá vonni. Természetesen mindenkit nekik sem sikerült felkutatni, részben éppen a rendkívül kemény szabályozások miatt. Ha valakinek csak enyhe tünetei voltak, nem biztos, hogy beszámolt azokról, mert pontosan tisztában volt azzal, hogy ha őt letesztelik, és elkülönítik, akkor az összes családtagjára és ismerősére is ugyanez fog várni.
Noha ezekben az országokban a lakosság nagy része komolyan vette, és fegyelmezetten betartotta az intézkedéseket, Cowling szerint voltak olyanok, akiket ez elrettentett az orvoshoz fordulástól. Ez pedig az új típusú koronavírus esetében különösen rossz, ez ugyanis éppen azért terjed ennyire jól, mert nem kell komolyan betegnek lenni ahhoz, hogy valaki fertőzzön.
Máshol ugyanakkor még ennyire sem sikerült kordában tartani a járványt. Európa sok országában, és az Egyesült Államokban is túl sokáig gondolkoztak azon, hogy érdemes-e drákói szigorral fellépni a járvány ellen. Végül persze szinte mindenhol bezártak az iskolák, életbe lépett a karantén és rivaldafénybe került a távolságtartás, most pedig már azon töprengenek, hogy meddig kell ezeket érvényben tartani. Ez az emberek mentális egészségére és a gazdaságra is káros, de mégis szükség van rá, egyértelmű ugyanis, hogy az intézkedések enyhítése a vírus intenzívebb terjedésével jár.
Járványügyi szempontból ez azt jelenti, hogy az ún. reprodukciós számot kell kordában tartani, vagyis azt, hogy egy fertőzőképes beteg hány másik embert fertőz meg. Vuhanban a járvány csúcsán ez a szám 2 és 2,5 között mozgott, ami nagyjából megegyezhet a jelenlegi európai és amerikai helyzettel. Miután a kínai kormány az egész várost karanténba zárta, ez egészen 0,3-ig csökkent, április elején Kína gyakorlatilag be is jelentette a járvány végét. A szakértők szerint azonban ekkor még csak az első hullámot győzték le. A második hullám bármikor megjöhet, és egyelőre senki sem igazán tudja, mi fog történni, ha az országban teljes gőzzel újraindul a gazdaság.
A Kínából érkező adatokban persze nem feltétlenül lehet bízni, de a kisebb ázsiai országok modelljei alapján ki lehet találni, hogy mi fog ott történni. Ez pedig nem tűnik túl biztatónak. Az elmúlt hétvégén Szingapúrban a korábbiakhoz képest jelentősen megugrott a fertőzések száma, pedig az országban jelenleg ismét minden beérkezőt karanténba tesznek, függetlenül attól, hogy honnan jött. Az iskolák, valamint a legtöbb munkahely is zárva tart. Többek közt itt kezdték el alkalmazni a kontaktkutató alkalmazásokat is, ám egy friss tanulmány alapján úgy tűnik, hogy nem ezek jelentik majd a megoldást a koronavírus elleni harcban.
A szingapúri helyzet romlása egyértelműen az elég rossz körülmények között, egymás hegyén-hátán élő bevándorló munkáshoz köthető, illetve ahhoz, ahogy a törpeállam bánik velük. De a berobbanás így is elkerülhető lett volna, ha nem enyhítenek a korlátozásokon. Nem véletlen, hogy arrafelé Hongkong birkózik meg legjobban a második hullámmal, ahol a kezdeti siker után sem dőltek hátra. Hokkaidó, a második legnagyobb japán sziget is hasonlóan járt, hiába vezették be hamar a korlátozásokat, és hiába fékezték meg így a vírust, a túl korán feloldott korlátozások miatt őket is váratlanul érte a második hullám.
Mindenesetre az így is egyértelmű, hogy ezek az országok összességében továbbra is kiemelkedően jól tartják kordában a vírust, amit egyszer már sikerült is legyőzniük. Amerikában és Európában továbbra is az első görbe araszol (vagy száguld) felfelé, és bár minden ország különböző fázisban jár, összeköti őket az, hogy jelenleg még mindig a görbe kisimításán dolgoznak.
Ez tényleg kulcsfontosságú, a korábbi mintaországok példája alapján ugyanakkor legalább ennyire fontosnak tűnik az, hogy ezt követően elég idő teljen el a korlátozások feloldásáig ahhoz, hogy a vírus ne üsse fel ismét a fejét – nagyobb populáció esetében ráadásul gyakorlatilag fenntarthatatlan a korlátozások feloldása, majd újbóli szigorítása. Az egyértelmű, hogy a távolságtartásra vonatkozó szigorú szabályokat nem lehet a végtelenségig húzni, jelen állás szerint azonban úgy tűnik, hogy két dologra mindenképpen oda kell figyelni.
Az egyik ilyen az, hogy a lehető legtöbb embert megpróbálják letesztelni, minél előbb izolálják a pozitív eseteket, és megakadályozzák, hogy a vírus bejusson a közösségbe. A másik pedig az, hogy bizonyos mértékben továbbra is érvényben kell tartani a távolságtartást. Szingapúr, Tajvan és Hongkong éppen ezzel tudják elérni, hogy a második hullámban is 1 körül tudják tartani a reprodukciós számot, így le tudják követni az egyes eseteket, és meg tudják akadályozni a gócpontok kialakulását.
Ha sikerül ezen a szinten tartani a járványt, akkor limitált mértékben ugyan, de újra lehet indítani az egyes országokat, a mértéktartásnak pedig akár még pozitív hatásai is lehetnek. Amerika esetében például a kisebb létszámú osztályok, a rugalmas munkaidő, és az emiatt a gyárakban, az irodákban és a tömegközlekedésen kialakuló kisebb tömeg ilyen lehet. Cserébe speciális probléma, hogy az idei elnökválasztáson sokkal több szavazóhelyiségre lenne szükség, hogy nem alakuljanak ki tömött sorok.
Egy esetleges második hullámban egyértelműen azt szeretnénk elérni, hogy ha van is újbóli növekedés, az legyen sokkal lassabb. A koronavírus nem fog eltűnni, nem fogunk hirtelen megszabadulni tőle, ezért meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy addig velünk lesz, amíg nem fejlesztünk ki vakcinát ellene, vagy nem találunk effektív gyógymódot rá. De remélhetőleg kisebb mértékben, mint most.
– mondta Cowling, rávilágítva ezzel egy olyan jövőre, melyben a vírus lelassítása nemcsak az egészségügynek segít, hanem egy jobb világot is létrehoz.
(Borítókép: Maszkot vásárolnak az emberek Szingapúrban 2020. április 5-én. Fotó: Suhaimi Abdullah / Getty Images)