A klímaváltozásról ekkor még elég keveset lehetett tudni, a fő téma nem is az volt, hanem a kaliforniaihoz hasonló látványos szennyezések és a rovarirtók mellett a savas esők, a folyószennyezések, a légszennyezés és az ózon. A hatvanas években sok amerikai nagyvárosban olyan rossz volt a levegő, mint ami ma inkább csak Kínában vagy Indiában fordul elő. A vizek is: Washingtonban a Potomac folyó gyomorforgatóan bűzlött, New Yorkban a hulladékhelyzet volt kritikus, a környezetszennyezés nagyon is szem előtt volt, nem csak absztrakt modellekből lehetett érezni az ökológiai válságot.

Maga a környezetvédelmi mozgalom akkor még új volt, friss és fiatalos és volt egy alig pár éves bibliája, ami nagyon sokakra hatott. „1962, amikor megjelenik Rachel Carlson Néma tavasz című könyve, ez a környezetvédő mozgalom kezdete. A biológus bestsellere hihetetlen sikert ért el. Addig sokan mondták, hogy a természetet uraljuk és kész – hogy óvni is kell, csak ezután lett evidencia, amit legalább szavakban ma már mindenki elismer. Persze az lenne igazán fontos, ha eszerint is cselekednének” – mondta az előzményekről és utózmányokról az Indexnek Erdős László, az Ökológiai Kutatóközpont kutatója.

Carlson könyvében higgadtan fogalmazott, mondandóját pontosan alátámasztotta, nem dobálózott légből kapott információkkal, és jól írt – kicsit a saját sikere is, hogy az állításai ma már nem olyan falrengetőek. Főleg a vegyszerezésre fókuszált, és miután felhívta a figyelmet az emberi egészségre is veszélyes rovarmérgekre, a DDT-t néhány éven belül be is tiltották (először éppen Magyarországon, de 1972-ben, nyilván nem magyar hatásra, Amerikában is). A mából nézve, amikor a klímakutatók figyelmeztetéseinek kevés valóban hatásos politikai következménye van, ez elég figyelemre méltó siker.

A Föld napja közvetlen előtörténete egy súlyos olajszennyezéssel kezdődik. 1969-ben Kalifornia partjainál egy tengeri fúrásnál annyi földgáz tört ki kontrollálatlanul, hogy úgy tűnt, forrásban van a tenger, a kiömlő olaj pedig rengeteg állatot ölt meg, és elérte Santa Barbara híres strandjait is. Ez volt az addigi legnagyobb olajszennyezés Amerikában, de talán ez is kellett ahhoz, hogy a szennyezés elérte a politika ingerküszöbét: az olaj tönkrevágta a társadalmi elit kedvelt partszakaszát is.

A természeti katasztrófában az olajcégnek adott szabálykönnyítések is vaskosan benne voltak, és miközben az olajtól összeragadt szárnyú madarakat az állatkertekben próbálták megmenteni (a maihoz hasonló szervezett állatmentés akkor még nem nagyon létezett), a helikopterrel a helyszínre érkező Nixon elnök az olajtól cuppugó parton billegett a kamerák előtt.

A környezetvédelemnek akkor még nem volt komoly szövetségi szabályozása az Egyesült Államokban. Ez közvetve éppen majd a Föld napja miatt jön létre: Nixon, kritikusai szerint azért is, mert így akarta leszerelni a Vietnám miatt az elnökségét veszélyeztető aktivistákat, republikánus elnökként hozta létre a nagyjából környezetvédelmi minisztériumnak megfelelő EPA-t (Environmental Protection Agency; ez az az intézmény, aminek élére Donald Trump, Nixon republikánus utódja egy szénipari lobbistát állított).

A környezetvédelmi szabályozás gyengítése, a klímaügy megosztó pártpolitikai témává válása ma az amerikai kulturális polgárháborúk sorába tartozik, de 50 évvel ezelőtt még nem teljesen ez volt a helyzet, még ha Nixont is támadták saját republikánus táborából. A környezetvédő mozgalmaknak persze akkor is volt balos bekötöttsége, egyes irányzatai szorosan kapcsolódtak a békemozgalomhoz, a háború és az atomkísérletek elleni tiltakozásokhoz.

A Föld Napja ötlete is egy John McConell nevű békeaktivista fejéből pattant ki, egy kisebb eseményre San Franciscóban már az év márciusban sor került. Időközben azonban egy demokrata szenátor, Gaylord Nelson felkarolta a dolgot, és megnyert az ügynek egy republikánus kongresszusi képviselőt, Pete McCloskeyt is. Így lényegében kétpári támogatással indult a rendezvénysorozat, a Föld napját nem sajátították ki a ‘68-as diákmozgalmak. Bal- és jobboldaliak, politizálók és jórészt apolitikusok is részt vettek be, ahogy az egyház is: 25 katolikus amerikai püspök együtt misézett a Föld napján, azt szorgalmazva, hogy a természeti forrásokat megfelelően használjuk.

Mert bár eredetileg csak egyetemi rendezvényekben gondolkodtak, a Föld napja sokkal több lett ennél. Az eredetmítosz szerint ez mindenekelőtt egy 25 éves egyetemistának volt köszönhető. Denis Hayes a Harvardra járt, és bár ő csak helyi szervezőnek jelentkezett, annyira meggyőzőnek tűnt, hogy rögvest felkérték az egész országos rendezvénysorozat főszervezőjének.

Egy olyan településen nőttem fel, amit egy papírgyár uralt. Kontrollálatlanul bocsátotta ki a kén-dioxidot és a kénhidrogént, amiből savas eső lett. Akkor azt gondolták, ilyen a gyarapodás szaga. Ez az, amit aztán megváltoztattunk

– emlékszik vissza most, fél évszázad után Hayes.

Az elkötelezett amatőr minden várakozásnál grandiózusabb eseménnyé tette ezt az első Föld napját. New Yorkban az ötödik sugárúttól a Central Parkig állt a tömeg, de szinte minden amerikai városban jelentős rendezvények voltak. „El sem tudtam képzelni, hogy ekkora tömeget érjünk el, akkora volt, hogy nem láttam a végét. Mintha az óceánt néztem volna volna. A tömeg túlnyúlt a horizonton” – meséli.

Konzervatív becslések szerint is legalább 20 millióan vettek részt a rendezvényeken Amerikában. Ez az 1970-es volt az amerikai történelem legnagyobb utcai demonstrációsorozata, koncertekkel, előadásokkal, faültetésekkel, iskolai programok ezreivel.

„Óriási hatása volt Amerikára, ezt eléggé érzékeltetik az akkori felvételek is. Ma elképzelhetetlen, hogy akár tizedannyian elmenjenek egy környezetvédő dzsemborira” – mondja Erdős László, aki Zöld hősök címen néhány éve könyvet is írt a környezetvédő mozgalmak történetéről. Szerinte az lehetett a siker egyik kulcsa, hogy közös platformot teremtettek a nagyon különböző célú mozgalmaknak. A bálna-és fókavadászat ellen küzdők, a természetvédelmi területek erősítését akarók (ennek nagy hagyománya volt Amerikában), a főleg az emberi egészségért aggódok és az állatvédők ugyanúgy benne voltak, mint a környezeti problémákat nagyobb léptékben megoldani akarók. Mérsékeltek és a mély ökológiai mozgalmak filozófikusabb képviselői, természetvédők és a korabeli zöld radikálisok együtt – a nagy zöld összefogás azóta is idealisztikus célja a környezetvédő szervezeteknek.

Addig szélesebb körökben a környezetvédelem nem volt Carlson bestsellere ellenére sem túl ismert, 1970 után viszont az amerikaiak háromnegyede támogatta az ügyet az akkori közvélemény-kutatások szerint. A rendezvény hullámai politikailag is megtették a hatásukat. Az EPA felállítása mellett az amerikai kongresszus hamarosan elfogadta a tiszta levegőről és a tiszta vízről szóló Clean Air Actet és Clear Water Actet, a veszélyeztetett fajokat és a tengeri emlősöket védő törvényt és más fontos természetvédelmi szabályokat. Hatékonyabb szűrőket írtak elő a gyárkéményekre, az autókipufogókra, az üzemek ipari kifolyóira. A modern környezetszabályozást ugyan érezhetjük gyengének most is, de amink van, az a Föld napjával kezdődött ötven évvel ezelőtt.

A rendezvény később nemzetköziesedett, nálunk 1990-ben volt az első. A magyarországi szervezésben is segített az addigra már nemzetközi tekintéllyé váló egykori egyetemista, Denis Hayes. Globális eredmények is voltak: a montreali ózonvédelmi egyezmény vagy az Antarktiszt védetté nyilvánító madridi protokoll sem jöhetett volna létre a Föld napja szellemi előzményei nélkül.

A Föld napját ma már lényegében minden országban megtartják, mégsem egyértelmű a siker. „Egy kicsit megszokottá vált a sok világnap között. Ellaposodott, erejét vesztette, és bár mindenki beszél a környezetvédelemről, a tagadhatatlan előrelépések ellenére globálisan sokkal többet el lehetett volna érni” – mondja Erdős László.

Ha nekem kellene megfogalmaznom, akkor a Föld napja üzenete, hogy legyen kiindulópontként legalább egy nap, amikor odafigyelünk a Földre. És aztán ezt terjesszük ki a maradék 364 napra.

Az ökológus szerint a környezetvédelem ugyanolyan akut probléma, mint a járványhelyzet, de mivel lassabban jelentkezik, kicsit a megfövő béka esetére emlékeztet a helyzet. „Ha az elmúlt 300 év természetrombolása egy év alatt következett volna be, azt mindenki tűrhetetlennek tartaná. Így viszont azt mondják, majd jövőre, vagy pár év múlva megállítjuk, még ráérünk.”

Pedig, mint mondja, a legutóbbi kaliforniai és ausztráliai tüzekhez hasonlót idáig csak a harmadik világban láttunk, a gazdag országok eddig nagyjából megtudták védeni magukat. Úgy tűnik, erre egyre kevésbé képesek. Erdős szerint ahhoz képest, hogy mit művelünk a Földdel, minden, egyénként súlyos gazdasági kérdés jelentéktelen.

„Nagyon sürgős, nagyon életbevágó kérdés ez nekünk és még pár millió egyéb fajnak. Ennek nem csak globális jelentősége van, de univerzális is, mert ha van is valószínűleg élet más égitesteken, az elég ritkaság a világegyetemben. Ez a mi felelősségünk. Nem hiszem, hogy ki tudjuk irtani az életet, mert mindig lesz pár túlélő faj, de nagyon visszavethetjük az evolúciót. A civilizációról nem is beszélek.”

Ez a cikk a Covering Climate Now klímamegoldásokról szóló egyhetes sorozatában jelenik meg, melyben az 50 éves Föld napjára időzítve az egész világon több mint 400 újság foglalkozik kiemelten az éghajlatváltozással. A Covering Climate Now a klímaügy jobb bemutatását célzó globális médiaegyüttműködés.

(Borítókép: A Föld Napja  1970 áprilisában New York-ban. Fotó: Santi Visalli / Getty Images Hungary)