A grafikonokon jól látszik, hogy bár néhány területen fejlődtünk, az emberiség még mindig óriási mértékben uralja a bolygót. Andrea Thompson cikke a Scientific Americanben jelent meg.
1970. április 22-én több millió amerikai vett részt tüntetéseken, szemétszedéseken, és az első Föld napja egyéb rendezvényein. Az esemény ötletgazdája Gaylord Nelson wisconsini demokrata szenátor volt, és a nap egy vízválasztó pillanata volt a burjánzó környezetvédelmi mozgalmaknak: egyre több amerikai jött rá, hogy az országukat gazdaggá tevő iparosodás súlyosan károsítja a környezetüket és egészségüket. A híres újságíró, Walter Cronkite úgy fogalmazott a CBS híradójának különkiadásában, hogy a Föld napja résztvevőinek közös célja, hogy
megmentsék az életüket e jutalom halálos melléktermékeitől: a beszennyezett levegőtől, a mocskos víztől, a szeméttel teleszórt földtől.
Ugyanebben az évben hozták létre a Környezetvédelmi Ügynökséget (EPA) és hozták meg az első fontos környezetvédelmi törvényeket. Azóta hullámzó lelkesedéssel küzdünk az egyes környezeti problémák ellen: ugyan hatalmas lépéseket tettünk a légszennyezés visszaszorítására, a klímaváltozás fenyegetése gombaként növekszik. Nézzünk meg néhány környezetvédelmi mutatót, hogy lássuk, mennyi minden javult – vagy pont, hogy nem javult – az első Föld napja óta eltelt 50 évben.
A lenti két grafikon görbéinek egyértelmű és megállíthatatlan emelkedése áll a globális felmelegedés középpontjában. Ahogy az emberek egyre több autóval lepték el az utakat és az áramtermelésben egyre több szenet és földgázt égettek el, a légkörben található szén-dioxid mennyisége fokozatosan növekedett. Jelenleg átlagosan egy millióból 440 részecske (440 ppm) a légköri szén-dioxid koncentrációja, míg 1970-ben 325 ppm volt. (A 19. századi ipari forradalom előtt pedig 280 ppm). A szén-dioxid miatt felhalmozódó hőfelesleg az ipari forradalom előtti időkhöz képest már egy fokkal megemelte a globális hőmérsékletet. A 2015-ös párizsi klímaegyezményben az aláíró országok megegyeztek, hogy az iparosodás előtti állapothoz képest 2 fok alatt tartják a globális felmelegedést, és igyekeznek inkább 1,5 fok alatt tartani. A károsanyag-kibocsátást csökkentő intézkedések egyelőre kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy tartsák a célt.
Az egyre nagyobb, halálos légszennyezés volt az az alapvető probléma Amerikában, ami az első Föld Napja megrendezésére sarkalta Nelsont és kollégáit. A nemzet egyik legrosszabb légszennyezési katasztrófája 1948 őszén következett be, amikor az időjárási viszonyok miatt olyan mértékű szmog lepte el Pennsylvaniában a Donora nevű iparvárost, hogy ezrek betegedtek meg és húszan meghaltak. Az ezt követő években a kongresszus több légszennyezés elleni törvényt is elfogadott, de az 1970-es Tiszta Levegő Törvény (Clean Air Act) volt az a törvényhozási mérföldkő, ami valóban elhozta az erőművek, gyárak és autók károsanyag-kibocsátásának szigorú és átlátható szabályozását.
A grafikonon látható, hogy a törvénynek, és későbbi módosításainak országszerte milyen jelentős hatása volt a három legnagyobb szennyezőanyagra: a nitrogén-dioxidra, a kén-dioxidra és az ólomra. A nitrogén-dioxid és a kén-dioxid belégzése káros lehet az ember számára, és mindkettő reakcióba lép a légkörben található többi vegyülettel, így hozzák létre a szmogot alkotó részecskéket. Az ólom rendkívül mérgező, súlyos neurológiai és szív- és érrendszeri problémákat okozhat. A 20. század közepén a levegőben található ólomszennyezés egyik fő okozója az ólomtartalmú üzemanyag volt; miután ezt az 1970-es évek közepe óta szép lassan kivonták a forgalomból, a levegőben található ólom szintje zuhanórepülésbe kezdett. Sok környezetvédő és a légszennyezést kutató tudós attól tart, hogy az elmúlt 50 évben elért javulás megállhat, sőt, akár visszájára is fordulhat, hála az EPA Trump-adminisztráció alatt hozott lépéseinek, amelyekkel meggyengítették a légszennyezést korlátozó törvényeket és azok betartatását.
Az USA vizeit sújtó krízis talán legszimbolikusabb pillanata az volt, amikor 1969 június 22-én az ohioi Cuyahoga folyó lángra kapott. A folyó Akrontól Clevelandig tartó szakaszán rengeteg ipari kifolyó található, így a 19. század közepe óta a folyó több mint egy tucat tüzet táplált, még a halak is kipusztultak. 1969 eseményei elősegítették a Tiszta Víz Törvény 1972-es elfogadását. Ez egy másik törvényhozási mérföldkő, ami szabályozza az ipari-, a csatornából eredő- és a földművelési szennyvíz és szennyezőanyagok természetes vizekbe folyatását.
A lenti görbék két nagy amerikai állóvízen, a Michigan-tavon és az Erie-tavon végzett méréseket mutatják. Az elsőn a Toledónál a Maumee-folyóból az Erie-tóba bekerülő foszfor – a mérgező algavirágzás mögött álló egyik fő tápanyag – szintjének változása látható. A 11 millió embert ivóvízzel ellátó Erie-tóban található foszforért leginkább a megművelt földekről a folyókba szivárgó víz a felelős. Kutatók jelenleg is azt próbálják kideríteni, hogy hogyan lehetne megváltoztatni a földművelési szokásokat, hogy csökkentsék a tavakba ömlő foszfor mennyiségét.
A Michigan-tóról készült grafikon egy másik szennyezőanyagról szól: a poliklorinát-bifenilekről (PCB-kről), ami rákot és más egészségkárosodást okozhat. A PCB gyártását 1979-ben tiltották be. Ugyan az anyagok levegőben (innen kerül a vizekbe) és halakban található mennyisége csökkent, néhány helyen még mindig olyan magas a koncentrációja, hogy néhány állam még mostanában is arra figyelmezteti lakóit, hogy ne fogyasszanak túl sok, a tóból fogott halat.
Az amerikaiak sokkal több szemetet termelnek, mint 50 évvel ezelőtt. Erről nem csak a növekvő népesség tehet: minden egyes amerikai átlagosan napi 2 kg szemetet termel, szemben 1970-nel, mikor ez a szám még nagyjából 1,5 kg volt. Az is megváltozott, hogy mit dobnak el: a műanyagszemét a hulladék nagyobb részét teszi ki, mint korábban. Ez a változás jól illusztrálja a műanyagtermékek robbanásszerű terjedését az elmúlt évtizedekben, hiszen 1970-ben kevesebb mint 50 millió tonna műanyagot gyártottak, szemben napjaink több mint 320 millió tonnájával. Bár néhány anyag újrahasznosítása és komposztálása fejlődött, a szemét jelentős része még így is szeméttelepeken köt ki: 2017-ben (az utolsó év, amiből rendelkezésre állnak adatok) a 267,8 millió tonna szemétből 139,6 millió. Ez legalább egy minimális csökkenést jelent a 145,3 millió tonnához képest, amit 1990-ben a szemétlerakókba zúdítottak.
Egyértelmű, hogy az USA és a többi ország egyre inkább megérti az emberiség hatását a természetre és a környezetvédelem fontosságát. Ettől függetlenül még van hova fejlődni. Ahogy Nelson írta 1984-ben:
Az ember lelkiismeretének legnagyobb próbatétele lehet, hogy ma hajlandó-e feláldozni valamit a jövő generációiért, akiknek a köszönetét sosem hallhatja majd.
Ez a cikk a Covering Climate Now klímamegoldásokról szóló egyhetes sorozatában jelenik meg, melyben az 50 éves Föld napjára időzítve az egész világon több mint 400 újság foglalkozik kiemelten az éghajlatváltozással. A Covering Climate Now a klímaügy jobb bemutatását célzó globális médiaegyüttműködés.
Borítókép: Gyerekek által hagyott védőmaszk egy földgömbön Kuangtung tartomány székhelyén, Kuangcsouban (Kanton) 2020. április 22-én, a Föld napján MTI/EPA/Alex Plavevski