A jövőre 40 éves Creative sokunk számára a kilencvenes évekből, az otthon barkácsolós pécék korából ismert, amikor a szingapúri cég SoundBlaster hangkártyái jelentették a számítógépes hangszintetizálás csúcsát, és amihez szinte az összes szoftver- és játékfejlesztő igazodott, a saját jól felfogott érdekében. Az időközben globális techcéggé nővő Creative a digitális audiólejátszás terén szerzett tapasztalatait saját fejlesztésű multimédiás termékek egyre szélesebb körébe át tudta ültetni, így ma már a hangkártyák és audiohardverek mellett hangszórókat, gémer headseteket, hangrendszereket és fülhallgatókat is gyártanak.
Utóbbiak közül tavaly Las Vegasban, az 2019-es CES-en mutatták be az SXFI drótnélküli fülhallgatókat, amikbe a 2005 óta futó Sound Blaster X-Fi hangkártyasorozat miniatürizált, ULTRADSP chipekkel szerelt lapkáit építették. A cég azzal csalogatta már tavaly is az üzleti partnereket és vevőket, hogy a Super X-Fi (avagy SXFI) holografikus technológiának köszönhetően a fülhallgató használójának olyan 3D hangélményben lehet része, mintha egy multiplex moziban vagy koncertteremben ülne, vagy épp játék közben körbevenné a virtuális csatatér. A tavaly bemutatott fülhallgatók el is vittek egy sor díjat a CES-en, idén pedig a Creative már második generációs, továbbfejlesztett, tökéletesített fülhallgatókkal jelent meg Las Vegasban, és ezek is begyűjtöttek jó pár iparági elismerést.
Az most tesztelt második generációs Creative SXFI Theater fejhallgatót is a 2020-as konzumelektronikai show-n lehetett először megtapogatni, illetve kutyafuttában kipróbálni. A januári CES-en egy külön termet szenteltek az SXFI füleseknek: ebben előbb a egy 7.1-es házimozis hangrendszerrel, majd az SXFI Theater fejhallgatóval hallgathattam meg többek között a világszerte méltán, és elsöprően népszerű mongol folkmetál együttes, a The HU "Yuve Yuve Yu" című szerzeményét. Annyit előzetesen tudtam, hogy az efféle füleseket leginkább gémereknek szánják, a Sennheiser, az Acer, az Asus, a Logitech, a Kingston vagy a Razer is gyárt ilyesmit elég széles árkategóriákban. Én nem igazán tartozom a Battlefield-sorozaton harcedzett célcsoportba., zenét viszont hallgatok, moziba is járok, otthon is nézek filmeket, szóval kíváncsi voltam mit tud az SXFI Theater. A kissé rohanós CES-es körülménynek közt is nyilvánvalóvá vált rögtön, hogy elég sokat.
Mivel a szerkesztőségben és otthon is gyakran van rajtam fejhallgató, elég sokat el is fogyasztottam már életemben (mondjuk nem a high-end kategóriában), azt éreztem, hogy nem feltétlenül parasztvakítás, amit a Creative állít a termékéről, valóban sokkal plasztikusabbnak, igazán térbelinek tűnt a zene. Egészen lenyűgözött, amikor előszedtek valami régi monó rockandroll számot, hogy demonstrálják miképp varázsol a fejhallgató nem is álsztereó, de egyenesen ál-supersurround hangzást az eredetileg egysíkú hangképből. Azzal távoztam a CES-es tesztről, hogy oké, van valami varázslat itt, tényleg nem úgy szól a zene, mintha vatta lenne a fejemben, de egy alaposabb kipróbálás nem lenne rossz.
Nos, a most alaposabb teszt alá vetett SXFI Theater drótnélküli fejhallgató nem adta könnyen a CES-en futó kalandként megtapasztalt élményt.
Arra ugyan fel voltam készülve, hogy ez nem egy mezei plug-and-play cucc, de arra nem, hogy fél napig elszüttyögök vele, mire megszólal a fejemben a belső-ázsiai torokénekes metál (szándékosan a CES-es élményt hajszolva kerestem rá You Tube-on a klipre - képzeljék, már 43 millió megtekintésnél jár!). Lehet persze plug-and-play módban, a hozzá járó 3,5-es jack dugós vezetékkel használni, de úgy annyi értelme van, mint terepjáróval a sarki közértbe járni: se a szabadságot, se a tájat (azaz a szuper 3D hangzást) nem lehet kiélvezni vele.
Mi kell ahhoz, hogy az SXFI Theater fejhallgatót szóra bírjuk? Egyrészt valami laptop, asztali PC (legalább Windows 7 oprendszerrel), vagy Apple-gép (legalább OS X 10.9 Mavericks oprendszerrel), esetleg Playstation 4 vagy PS4 Pro (legalább 5.0 Firmware) vagy Nintendo Switch (legalább OS 5.0) konzol kell, a lényeg, hogy aktív USB kimenete legyen (erről később), és telepíteni lehessen rá az SXFI Control nevű szoftvert, ami a fejhallgatót vezérli. Én egy még ereje teljében lévő 2015-ös MacBook Proval (10.14.6 Mojave, 2,8 GHz Intel CPU, 16 GB RAM) szálltam harcba.
A SXFI Control telepítése sima ügy, viszont ezzel még sehol nincs az ember, létre kell hozni egy biometrikus Super X-Fi profilt is. Ilyet a CES-en csináltak nekem pár perc alatt, igazából oda se figyeltem, az asszisztens csinált a fejemről három fotót, mondván az alapján generálja majd az algoritmus a személyre szabott 3D élményemet. Hittem is, meg nem is, a CES pörgött tovább, én meg hamarosan Dzsingisz kán leszármazottjait hallgattam egy félhomályos szobában negyedmagammal. Most viszont kellett a profil, amihez meg egy második szoftver, az okostelefonos Super SXFI App szükségeltetik – és egy segítő kéz.
Az app fő feladata ugyanis a már említett három fotó elkészítése, jobb fül, arc, bal fül sorrendben. A három fotóval az app letapogatja fejünk néhány fő biometriai pontját, és – itt történik a varázslat – megalkotja a leendő hangversenyterem, avagy a fejünk akusztikai térképét. Vagy valami ilyesmit. Hogy a külső fül formája, arcunk, szemünk, orrunk, szánk vonalai alapján mit és hogyan kalkulál a Super X-Fi algoritmusa, elképzelésem sincs, a Creative mérnökein kívül valószínűleg kevesen sejtik, hogyan működik a rendszer*. Felhasználói oldalról viszont tudom, hogy egyedül képtelenség elvégezni a fej letapogatását, mindenképp kell egy segítő, aki kezeli az okostelefont és az appot, hogy pontosan, az instrukcióknak megfelelően fedésbe hozza a leolvasó célterületét a fülekkel, az arccal.
Miután regisztráltunk egy Super X-Fi fiókot a Creative-nál, és megvan a profil is, akkor lehet csak megtenni a következő – kritikus – lépést. A még dobozban kallódó USB-dokkolót rá kell dugni a gépre, és csatlakoztatni a nagyjából pendrive méretű SXFI TX jeladót, aztán párosítani vele a fejhallgatót. Előtte persze a SXFI Control alkalmazást el kell indítani, bejelentkezni az okostelefonnal létrehozott fiókba, hogy az app le tudja tölteni a felhőből a fejünk adatait. Nem szeretnék csak a saját tapasztalataim alapján ítéletet mondani, de nekem ez finoman szólva nem ment zökkenőmentesen: az alkalmazás vagy háromszor szó nélkül becsukta magát, a profil letöltése sem sikerült elsőre, és akkor még hozzá sem fogtam a párosításhoz, hogy a fejhallgatóra is fölkerüljön, aminek föl kell kerülnie.
A párosítás volt számomra az a rész, ahol majdnem feladtam az egészet, és igazából most sem tudom, hogyan sikerült. A Creative Segítünk és támogatunk oldala – szégyen ide, hosszú évek intuíciói oda, már itt tartottam – azt írja, hogy Bluetooth kapcsolat kell ahhoz, hogy a Super X-Fi profilunk fölkerüljün a fülesre. Azt mondja, hogy "kapcsolja be a Bluetooth-t az eszközön" (ez ugye nálam a MacBook) és "nyissa meg újra az SXFI Appot" (ez meg ugye értelemszerűen a laptopra telepített SXFI Control és nem a Super SXFI App). Ekkor a laptop elérhető Bluetooth eszközök listájában meg kellett volna jelenjen a fejhallgató. Nem jelent meg. Soha. Sehol. Nuku SXFI Theater, akárhogy pásztázta a MacBookom a nappalit kósza Bluetooth jelek után kutatva. Közben nyomogattam a jeladón a Connect gombot, ki-be kapcsolgattam a fejhallgatót (két másodpercig kell nyomva tartani az erre szolgáló gombot), rezignáltan néztem milyen szép színváltós led világít mindkét oldalán, újra indítottam kétszer a laptopot, RTFM-t mormolva beleástam magam az összes hivatalos nyomtatott és online leírásba, de semmi.
Aztán egyszer csak felugrott egy SXFI Control-ablak, végigszaladt a feltöltés számlálója 100 százalékig, majd közölte, hogy kész van a fejem letapogatása, előállt a személyre szabott audiótérképem, azaz mehetek isten hírével Taylor Swiftet hallgatni, Transformers 3-at nézni, vagy Doom Eternalt játszani. Elindítottam hát a Yuve Yuve Yu-t. Igen, kitalálták: meg se mukkant a füles. Átfutottam (újra) az összes audióbeállítást a laptopon, csekkoltam megint az összes csatlakozást, nyomogattam a jeladón a Connect gombot, ki-be kapcsolgattam a fejhallgatót, rezignáltan néztem milyen szép színváltós led világít mindkét oldalán.
Aztán egyszer csak megszólalt a mongol metál, bár most sem tudom, hogyan. (Jó, igazából rájöttem: a 2,4 gigahertzes frekvenciasávban működő SXFI TX digitális jeladó egy idő után szinte magától teszi a dolgát, nem kell a laptopon Bluetooth-t kapcsolni. De mire ez leesett, majdnem visszadobáltam az egész cuccot a dobozba.)
A hang kicsit recsegett kezdetben, aztán elsimult minden. Ott ültem a sziklás sivatagos mongol tájban, körülöttem csak úgy kavargott a sok egzotikus közép-ázsiai hangszer, a basszus dübörgött mint Batu kán lovas serege, és szinte a torkomban éreztem az énekes felejthetetlen szavait, miszerint
eikh l udaan idej uugaad nargij tsengeed khachin yum be yu ve, yu ve yu.
A nap hátralévő részét azzal töltöttem, hogy előkotortam mindenféle extrém hangokkal, zenével zsúfolt videót youtubeon (a Falcon Heavy első startjáról készült BINAURAL AUDIO IMMERSION videó igazán ütős volt), végigtoltam egy sor 5.1 és 7.1 surround tesztet, majd csekkoltam rengeteg régi mono felvételt is a változatosság kedvéért (House of the Rising Sun például csodaszép, amikor nem úgy szól, mint egy lavórba tett Tesla lemezjátszó). Mit mondhatnék? A majd fél nap kínlódás után elég szépen kárpótolt mindenért a Theater.
Mellette szól:
Ellene szól:
*Olvasónk, Sándor megjegyzése: az app igen nagy valoszinuseggel a head related transfer function-t kalkulalja ki. Mivel a fulforma es a ket ful kozotti tavolsag egyenenkent valtozo és hogy egy fulesnek szemelyre szabott hangzása legyen, egy HRTF profilt kell letrehozni, amit tradicionalisan egy meressorozattal szoktak. Valszeg a Creative-nak van egy adatbazisa amit kombinaltak machine learninggel, hogy a felhsznalonak ne kelljen ezt a merest vegigcsinalnia.