Az Ingleton Wood épülettervezési tanácsadó cég figyelmeztetést tett közzé az ingatlanfenntartóknak arról, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt kiürített irodaépületek vízvezetékeiben elterjedhet az esetlegesen halálos legionáriusbetegséget okozó Legionaria baktérium.
Minthogy szinte minden dolgozót hazaküldtek, senki sem használja a vezetékes vizet, illetve a csatornát. A pangó vízben pedig elszaporodhatnak a baktériumok. Ez jelentős kockázatot jelent, hiszen a Legionella többféle betegséget, például a tüdőgyulladással járó légiósbetegséget is okozhatja, ami sok esetben halálos.
A védekezés módja a vízvezetékrendszer rendszeres átöblítése. A fertőzött vízhez nem szükséges hozzáérni a fertőzéshez. Elég, ha a csapból folyó vízből a levegőbe került rendkívül apró cseppecskékben (az aeroszolban) utazó baktériumokat belélegzi az ember. Ugyanezért veszélyes légkondicionálás is.
Bár a neve alapján sokan azt gondolják, hogy a kórokozó és a betegség elnevezése a francia idegenlégióhoz kötődik, erről nincs szó. A betegséget először 1976-ban azonosították az amerikai veteránokat tömörítő Amerikai Légió szervezet gyűlésén részt vevők körében. Az először megbetegedett 221 személy közül 34-en meghaltak.