Index Vakbarát Hírportál

Lezárt világban indult első útjára a világ legnagyobb konténerszállítója

2020. április 26., vasárnap 16:39

Elindult első útjára Kínából a világ legnagyobb konténerszállító hajója. A Csingtao kikötőjéből kifutó HMM Algeciras 24 ezer TEU kapacitással bír, három és fél focipálya férne el rajta.

Az HMM Algeciras 200-zal több konténert képes szállítani, mint az eddig legnagyobb ilyen hajó. Ha tele van, 24 ezer konténer lesz rajta, ezek egymás mellett 150 kilométert tennének ki – írja az MTI. A hajó 339,9 méter hosszú és 61,03 méter fedélzetszélességű, a fedélzetének területe 24 ezer négyzetméter.

Az Algercirast Dél-Koreában tették vízre, vasárnap reggel érkezett meg üresen Csingtaóba, ahol megrakták, és délután már útnak is indult első útjára. Most még csak 4560 konténert visz: vegyianyagokat, elektronikai cikkeketl és nem romló élelmiszerekt a dél-koreai Puszanba.

A konténerhajó szállítani fog Ázsián kívül a Szuezi-csatornán keresztül Rotterdamba, Hamburgba, Antwerpenbe és Londonba is.

Rovatok