Index Vakbarát Hírportál

A vuhani víruslabor vezetője: Nem is tudtuk volna létrehozni a koronavírust

2020. április 28., kedd 10:54

A koronavírus-járvány kirobbanása óta az összeesküvés-elméletek hívőinek visszatérő témája a vuhani víruslabor ((Wuhan Institute of Virology, WIV), amelyről részletesebben a cikkünkben írtunk. A labor vezetője Jüan, Cse-ming korábban már elmondta a kínai állami tévének, hogy kizárt, hogy a vírus tőlük jött volna, most pedig  Reuters hírügynökségnek beszélt erről kicsit részletesebben. 

"A WIV-nek sem eszközei, sem szándékai nem voltak arra, hogy koronavírust hozzon létre. Ráadásul semmi nem utal arra, hogy a SARS-CoV-2 genomját emberek hozták volna létre" - írta a hírügynökségnek. Jüan arra is kitért, hogy az elmúlt években azért nőtt meg az esélye annak, hogy egy hasonló járvány kialakuljon, mert az emberek egyre többször kerülnek kontaktusba vadon élő állatokkal, és a klímaváltozás, valamint az állatok élőhelyére kiterjedő emberi tevékenység csak tovább növeli a kockázatokat. 

Ismét visszautasította azokat a vádakat is, hogy egy hiba folytán szabadították volna rá a külvilágra a természetes módon létrejött vírust. "A legmagasabb biztonsági előírásokat tartjuk be, és ez alapján működtetjük a labort is, ezzel óvjuk meg az ott dolgozókat és a környezetünket is" - idézi a Reuters. 

Jüan beszélt arról is, hogy még mindig vannak bizonytalanságok a koronavírus pontos eredetével kapcsolatban. Ezt arra reagálta, hogy a kínai külügyminisztérium szóvivője márciusban utalt arra, hogy a koronavírus akár az Egyesült Államokból is indulhatott.

Rovatok