Index Vakbarát Hírportál

Elon Musk veszélyes játszmába kezdett

2020. április 30., csütörtök 14:42

A koronavírus-járvány kapcsán a Tesla/SpaceX-vezér, és Twitter-szupersztár Elon Musk hónapok óta hamis híreket, félinformációkat és a saját, nem túl megalapozott kétségeit posztolja, legutóbb arra a bejegyzésére kapta fel a fejét a világ, hogy szerinte a kijárási korlátozás fasiszta dolog. De néhány napja megosztotta azt az azóta több helyen élesen bírált elméletet is, amely arról szólt, hogy nyugodtan lehet tömegbe menni, a távolságtartást el kell felejteni. Az erről szóló videót azóta már a Youtube is leszedte, Musk azonban kitart amellett, hogy megfontolandó ez a vélemény. 

A járvány kitörése óta Musk alapvetően koronaszkeptikus, ami nála leginkább azt jelenti, hogy szerinte az egész világon rosszul végzi a munkáját minden virológus és epidemiológus, aki nem ugyanazt gondolja, amit ő. Olyan összeesküvés-elméleteket is szívesen megoszt, mint hogy az orvosoknak és a kórházban dolgozóknak anyagi érdeke, hogy sok legyen a fertőzött, vagy hogy Olaszországban a magas halálozást nem is a vírus okozta, hanem más betegségek. A klorokin előnyeiről annak ellenére (sőt: azóta) posztol rendszeresen, hogy több kutatás is azt mutatta, hogy nem hatásos, sőt inkább ártalmas . A járványt többször hasonlította sima megfázáshoz, március elején azt mondta, hogy az egész pánik hülyeség, és még március 14-én is tartotta magát ahhoz, hogy a világ reakciója veszélyesebb, mint maga a vírus. Március végén pedig olyan jóslatokba bocsátkozott, hogy a trendek alapján 

április végére nulla lesz új megbetegedések száma Amerikában.

Most április vége van, és átlagosan 25 ezer új esetet regisztrálnak egy nap alatt az Egyesült Államok területén. A szakértők szerint ha magasabb lenne a tesztelési kapacitás, ennél még sokkal több több új esetet tudnának kimutatni.

A veszélyt azért nem hallgatta el teljesen, mert több bejegyzésében is figyelmeztetett, hogy aki tüneteket észlel magán az maradjon otthon. Arról is írt, hogy az idős emberek maradjanak otthon, de összességében előszeretettel hangoztatja, hogy a korlátozásokat feleslegesnek tartja és hogy a vírus nem is jelent akkora veszélyt. Legújabban pedig az alapjogokat és a szabadságjogokat hangsúlyozza a védelmi intézkedésekkel szemben, valamint Donald Trump elnök jelmondatát visszhangozza, miszerint Amerika legyen újra szabad.

Azt mondja, amit mindenki hallani szeretne, akkor is, ha az nem igaz

Musk az a fajta megmondóember, aki hajlamos arra, hogy teljesen mást kommunikáljon, mint amit az emberek többsége, - emiatt ugyanis odafigyelnek rá. Rajongóinak egy része pedig issza a szavait, és feltétel nélkül hisz neki. Most, hogy mindenkinek elege van a bezártságból és abból, hogy az élete megváltozott, nagyon sokan örülnek annak, ha egy olyan szupersikeres ember, mint Musk, pont azt mondja, amit hallani akarnak. Viszont a korlátozások minden átmenet nélküli, nem átgondolt és azonnali feloldása katasztrófához vezethet.

Musk a kritikákat eddig is jól viselte, már ha a harcias visszavágásokat annak lehet nevezni, elég csak arra gondolni, mikor pedofilnak nevezte azt a brit búvárt, akinek az volt a fő bűne, hogy a barlangban rekedt thai gyerekek mentéséhez nem azt a módszert és eszközt használta, amit Musk javasolt. Ráadásul miután a búvár beperelte Muskot, a bíróság ellene döntött, miután Musk ügyvédjei azzal védekeztek, hogy a “pedo guy” jól ismert szlengkifejezés Dél-Afrikában, ahol a milliárdos felnőtt, és nincs semmi durva benne. 

Musk akkor azt mondta, hogy visszatért az emberiségbe vetett hite, most azonban még többen bírálják a kijelentései miatt. Bejegyzései most is ellentétesek azzal, amit a tömegek mindenhol olvashatnak, de most sokkal nagyobbat kockáztat, hiszen emberek egészségét és életét sodorhatja veszélybe azzal, ha az ellenkezőjét kommunikálja mint a hatóságok.

Az üzletre is hatása van

Musk számára 2020 fontos év lenne, a SpaceX-szel is nagyszabású tervei vannak, és a Teslát is egyenesbe kell hoznia anyagi szempontból. Vannak, akik erre vezetik vissza, miért akarja ennyire kétségbeesve, hogy vége legyen a korlátozásoknak. Nyilvánvaló, hogy a leállás az ő pénztárcáját is rosszul érinti, azonban a nézetei miatt olyan döntéseket hoz, amik további nehézséget okozhatnak a cégeinek. A Tesla fremonti gyára például a hatósági korlátozások kezdete után még napokig működött, és múlt héten újra behívott néhány dolgozót. Utóbbit végül lefújták, amikor híre ment, hogy másodjára is megszegnék a hatósági előírásokat. Nem kell közgazdásznak vagy tőzsdegurunak lenni ahhoz, hogy az ember kikövetkeztesse, milyen hatással lenne Musk cégeinek értékére, ha pont az ő utasításai miatt lennének tömeges megbetegedések a gyárban dolgozó emberek között.

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy vállalja a kockázatot, a nézetei nem változnak, és továbbra is aktív a közösségi oldalain, és nem tartja vissza a sarkos véleményektől az sem, hogy finoman szólva nem szakértője a témának. Vagy hogy minden egyes olyan bejegyzése, ami arra sarkallja az embereket, hogy szembemenjenek a hatóságok iránymutatásának, semmi másra nem jó, mint hogy elnyújtsák a járványt.

Hasonlóról számolt be a napokban Christian Drosten a berlini Charité kórház virológiai intézetének vezetője, a német kormány egyik fő tanácsadója, aki a jelenséget prevenciós paradoxonnak nevezte. Szerinte az emberek ha azt látják, hogy a környezetükben kevés a megbetegedés, arra gondolnak, hogy túlzóak voltak az intézkedések, és nem is jelent olyan komoly veszélyt a vírus. Miközben éppen amiatt nem olyan súlyos a helyzet Németországban, mint például Olaszországban vagy a spanyoloknál, mert időben léptek.

(Borítókép: Elon Musk 2020 márcus 9-én beszél egy konferencián Washingtonban. Fotó: Yasin Ozturk/Anadolu Agency/Getty Images)

Rovatok