Index Vakbarát Hírportál

A magyar vérplazmaszérum fejlettebb, mint a kínai

2020. április 30., csütörtök 16:12

Magyarországon már négy beteg kapta meg a koronavírus-betegség ellen fejlesztett vérplazmaszérumot, ami ugyan nem pusztítja el a vírust, de a súlyos állapotban lévő betegeknél hatékony áthidaló terápiát jelenthet. A vérplazma-terápia passzív immunizálással segít a gyógyulásban, a már felgyógyult emberek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdésére.

A szérum fejlesztésében itthon a Testnevelési Egyetem (TE), a Pécsi Tudományegyetem virológiai központja, a Semmelweis Egyetem és az OrthoSera Kft. vesz rész. Utóbbi és vezetője, dr. Lacza Zsombor, a TE tudományos rektorhelyettese, akivel a koronavírus-fertőzésen átesett élsportolók vérplazma-adásán beszélgettünk

„Egy kis biotech cég vagyunk, ami tíz éve foglalkozik szérumterápiával. Csináltunk már szérumos csontot, szérumos ízületi injekciót, de most a tapasztalatainak alapján szérumos vírusinjekciót készítünk. Átvihető tudások ezek, de olyan típusú ez a terápia, amit egyedül senki nem tud megcsinálni. Mi is együtt dolgozunk a virológiával, Jakab Ferenc professzor a szakértőnk, és az ő munkacsoportja végzi a magas laborbiztonságú vizsgálatokat, de  Az Országos Vérellátó Szolgálat a vérek tisztítását, regisztrálását végzik, az egyetemek és a Fejér megyei Oktatókórházában pedig a beadások történnek, sokszereplős a történet."

Lacza, aki a TE tudományos rektorhelyettese is, azt mondta, figyelik, hogy milyen kutatások zajlanak máshol, de saját ötleteik is vannak a szérum fejlesztésében. 

„Egy kicsit mindannyian máshogy csináljuk, de természetesen vannak előzetes adatok. Kapcsolatban vagyunk azzal a kínai kutatócsoporttal, amelyik legelőször publikálta a módszerét. Használjuk is az ő adataikat, a mi terápiánk már éppen ezért eggyel fejlettebb, mint amivel ők tudtak indulni. Igyekszünk a sajátunkat hamar publikálni, hogy mások is tanuljanak belőle. "

A vérplazmát a kezelőorvosok javaslatára adják be az arra rászoruló betegnek, nincs tudományos szempontú mérlegelés ebben, de egyelőre csak a kutatásban részt vevő intézményekben használják ezt a terápiát. „Ha valamelyik centrum szeretne kapcsolódni a vizsgálathoz, akkor az egy pár nap alatt lefutó kutatás-etikai engedély birtokában megteheti, ki lehet nyitni, és nagyon szívesen adunk plazmát."

Eddig körülbelül 120 koronavírus-fertőzésen átesett embertől van mintájuk. Ezeket a mintákat nemcsak a gyógyításhoz használják fel, már amelyiket tudják, de járványügyi számítások alapjaivá is válhatnak a belőlük kinyert adatok. 

„Egyelőre kevés adatunk van, de azt már látjuk, hogy az adatok szóródnak, van olyan, aki átesett a betegségen, de nagyon kicsi az ellenanyag szintje, tehát kicsi a védettsége. Így nem nagyon tud mit átadni, de ugyanakkor vannak olyanok, akiknek nagyon erős az ellenanyagszintje. Ez a szint időről-időre változhat, és a kórokozóktól is függ. Jelenleg a SARS-CoV2 vírusnál még nem tudjuk, hogy ez a szint mekkora. Azért is kritikus adat, mert a járványügyi szakemberek ebből tudják kiszámolni a terjedési sebességet, a kontaktusszámot. Ez egy nagyon fontos változó, amit ha meg tudunk mérni, pontosabbá válik az előrejelzés" – mondta Lacza.

A rektorhelyettes egyelőre nem tudja megmondani, hogy mekkora lehet az a mintaszám, ami alapján az egész társadalomra vonatkozó járványügyi következtetéseket tudnának hozni, de folyamatosak az egyeztetések.

„Egyelőre szubpopulációkat nézünk. Például az élsportolók viszonylag szűk, és jól definiálható alcsoport, ha ezt a 30-35 sportolót megnézzük, akkor az elegendő adat lehet arra, hogy jó becslést adjunk erre a csoportra. Ez fontos lehet abból a szempontból, hogy újraindíthatóak-e a világversenyek, bajnokságok, edzőtáborok. Erre az információra várnak, de a nagyobb népességre is tudnak ebből következtetni a járványmatematikusok."

Ha ön is koronavírus-fertőzésen esett át, és vérplazmájával segítene a súlyos állapotban lévő betegeken, 

AZ INFO@ORTHOSERA.COM CÍMEN, VAGY A 70/363-8768-AS TELEFONSZÁMON Jelentkezhet donornak.

Rovatok