A teljes holdfogyatkozás általában pirosas színezetet kölcsönöz a Holdnak. Nem így volt ez 1110. május 5-én (pontosan 910 éve). Akkor a derült ég dacára teljesen elsötétült a Hold, valamitől gyakorlatilag feketévé változott. Mindezt az Angolszász Krónika gyűjtőnéven ismert óangol nyelven írt kéziratokból tudjuk.

Mindeddig nem értették pontosan a kutatók, hogy mi okozhatta ezt a szokatlan jelenséget, az is felmerült, hogy az egész csak kitaláció. Most azonban összevetették fák évgyűrűinek, illetve jégfuratoknak a kémiai elemzését a leírással, és rátaláltak arra a hatásra, ami időben egyezett a leírásban szereplő égi jelenséggel. A 12. század elején ugyanis olyan döbbenetes erejű vulkánkitörések rázták meg a földet, hogy a belőlük kilövellő anyag szó szerint elhomályosította a Napot (illetve a Holdat). 

A vulkánkitörések hatására 1 Cesius-fokot csökkent az északi félteke középhőmérséklete. A vulkánkitöréskor kiáramló kéntartalmú gázok reagáltak a levegővel, és szulfátok jöttek létre. Ezek aeroszolizálódtak, vagyis mikroszkopikus cseppecskék alakultak ki belőlük, és a rendkívül kis szemcseméretű vulkáni hamuval együtt sok évig a levegőben szállingóztak.

A légszennyező anyagok előbb-utóbb aztán mégis lehullottak a földre, illetve például a magas hegységekben, az Északi- és a Déli-sarkvidéken a hóra, és utóbbi helyszíneken idővel a jégbe záródtak. A Genfi Egyetem kutatói három jégfurat adatait elemezték, amelyek Grönlandról, illetve az Antarktiszról származtak. A jégfuratok rétegei évek szerint feloszthatók, értelemszerűen mélyebben helyezkednek el a régebben megfagyott rétegek.

A grönlandi furatokban a 1108 és 1113 között, míg az antarktiszi furatban az 1109-ben keletkezett rétegben találtak kiugró szulfátkoncentrációt. Egyes feltételezések szerint ezek a maradványok egy hatalmas trópusi vulkánkitörésből származnak, ami 1108-ban történt. De a genfi kutatók nem voltak meggyőződve arról, hogy csak egy kitörés állhat a háttérben. Mivel a jégfuratok rétegelemzése nem mindig egyértelmű, egy másik forráshoz fordultak, hogy az eredményeiket megerősíthessék.

Ez a másik forrás a fák évgyűrűinek elemzése volt. A fák hideg években vékonyabb évgyűrűket növesztenek, így a gyűrűvastagság mérésével következtetni lehet a hőmérsékletre. Számos fát elemeztek Észak-Amerikából, Ázsiából és Európából. Azt találták, hogy 1109-ben valóban hidegebb volt, mint általában. Meg is találták a fő gyanúsítottat: 1108-ban kitört a japán Aszama-hegy.

Csakhogy ez csak félig oldotta meg a rejtélyt, hiszen a földi légkörzések rendszere miatt nagyon valószínűtlen, hogy a szulfát átjusson az Egyenlítőn. Így csak a grönlandi jégfuratok szulfáttartalmát magyarázza, az antarktiszit nem. Vagyis lennie kellett még legalább egy vagy több vulkánkitörésnek a déli féltekén is, nagyjából ugyanebben az időszakban. Ennek pontos helye és ideje azonban egyelőre rejtély maradt.

(Science)