Index Vakbarát Hírportál

Az 5G-t és a koronavírust kombináló elmélet miatt tiltotta le a YouTube a konteópápát

2020. május 6., szerda 14:27 | aznap frissítve

Számtalan figyelmeztetés után végül letörölte a YouTube az alakváltó gyíkembereket leleplező David Icke hivatalos csatornáját, miután a konteópápa az 5G-t és a koronavírust kombináló elmélettel állt elő a platformon – írja a Business Insider.

Az ufóvallást áltudománnyal, ezoterikus koppintásokkal, antiszemita klisékkel, elitellenességgel és minden mindennel összefüggő konteókkal összegyúró Icke több mint két évtizede terjeszti már a hajmeresztő elméleteit a hagyományos és a közösségi médiában egyaránt. Előadásokat is tart, és két éve járt Magyarországon is, ami leginkább arról maradt emlékezetes, hogy kis híján az ELTE lágymányosi kampuszán, a Természettudományi Kar épületében beszélt – ez az esemény végül a kar professzorainak egybehangzó tiltakozása miatt a Lurdy Házba került át.

A 68 éves Icke egy rakás káros elméletet támogat aktívan, de a YouTube egészen eddig csak figyelmeztetéseket osztogatott neki, így a csatornája közel egymillió feliratkozóig jutott. Most náluk is betelt a pohár, miután a konteóguru felkapta azt az utóbbi időben elég népszerűvé vált, teljesen értelmetlen konteót, mely szerint az 5G-nek köze lehet a koronavírus-járványhoz – törölték a csatornáját.

A YouTube-nak egyértelmű irányelvei vannak minden olyan tartalomra, ami a WHO és az NHS tájékoztatásával szembemenve tagadja az új típusú koronavírus létezését vagy terjedését. Mivel David Icke sorozatosan megsértette ezeket, letöröltük a csatornáját

– mondta a Business Insidernek a videómegosztó platform szóvivője. Az Icke-ot tartalmazó, de mástól származó anyagokat nem tiltják ki az oldalról, de ez alighanem újabb nagy pofont jelent majd a férfinek, akit május elején a Facebookról is kihajítottak.

Rovatok