Index Vakbarát Hírportál

11 ezer ember életét mentheti meg a koronavírus a légszennyezés csökkentése révén

2020. május 7., csütörtök 13:25

Az Európa szerte bevezetett leállási intézkedések miatt egy tanulmány szerint oly mértékben javult a kontinens levegőminősége, amely egy hónap alatt 11 ezer ember halálát akadályozhatja meg. A légszennyezettség javulása főként a forgalom csökkenéséből, illetve az ipari termelés visszaeséséből adódik.

A tanulmányt Energia- és Tisztalevegő-kutató Központ (CERA) nevű független szervezet hozta nyilvánosságra. A megállapításaik szerint a levegő tisztulása miatt 1,3 millióval lesz kevesebb Európában a betegség miatt munkából kiesett napok száma, 6000-rel kevesebb gyermekben fog asztma kialakulni, 1900-zal kevesebben fognak az ügyeletre sietni, és 600-zal kevesebb csecsemő fog koraszülöttként a világra jönni.

A tanulmány szerzői e jelenség betekintést enged abba, hogy mennyivel egészségesebben is élhetnénk, ha tisztább lenne a levegő. Ehhez a leginkább szennyező fosszilis tüzelőanyagokat kellene kivezetni az energiatermelésből.

Az előző év azonos időszakával összehasonlítva, a nitrogén-oxidok levegőben mért koncentrációja 40 százalékkal csökkent, míg a rendkívül apró szemcseméretű (PM10) szálló por mennyisége 10 százalékkal lett alacsonyabb. A becslések szerint e két szennyező ágens eddig Európában 470 ezer ember korai haláláért volt (legalábbis részben) felelős. 

Ezek csak átlagértékek, a tényleges koncentrációváltozások eltérnek az országok. Az alábbi ábrán látható, hogy az összes vizsgált európai ország közül mindössze kettő van, amelyben az egyik légszennyezettségi mutató még romlott is. Svájc mellett ilyen Magyarország, ahol a PM10-es por mennyisége 3 százalékkal emelkedett (miközben a nitrogén-dioxid 19 százalékkal csökkent).

A becslések szerint a legtöbb ember a legtöbb fertőzéssel sújtott országokban, így Németországban (2083 elkerült halál), az Egyesült Királyságban (1752), Olaszországban (1490), Franciaországban (1230), illetve Spanyolországban (1081) fog életben maradni. 

A légszennyezés globális javulásának hatása ennél természetesen akár nagyságrendekkel is nagyobb lehet, hiszen ez a kutatás csak európára és egyetlen hónapra koncentrált. 

(Borítókép: Victoria Jones/PA Images via Getty Images)

Rovatok