Index Vakbarát Hírportál

A valaha készített legélesebb kép a Hold Terminátoráról

2020. május 7., csütörtök 11:36

Pontosabban nem is egy kép, hanem számos fotóból összeállított kompozit. Minthogy a Hold folyamatosan mozog és (nagyjából) gömb alakú, lehetetlenség egy fotóban minden egyes krátert, illetve a felszín minden pontját ugyanolyan erős kontrasztokkal, ugyanolyan részletgazdagon, és szinte tapintható textúrával lefényképezni.

Ezt a problémát küszöbölte ki Andrew McCarthy asztrofotós, aki két héten keresztül fotózta a Hold különböző tájait eltérő időpontokban, így lassan minden pontjáról a legkontrasztosabb felvételeket tudta elkészíteni. Ezután e képeket összesítette, és így állt elő az Instagramra feltöltött kép.

McCarthy a LiveScience-nek elmondta, hogy az elkészült kép egyrészt nem állhat elő a valóságban, másrészt viszont valós képet közvetít kísérő égitestünk tényleges felszíni gazdagságáról. A képhez főként a Hold sötét és világos részének határán látható sávot használta fel. Ebben a sávban érhető tetten az aktuálisan legjobb kontraszt, itt a legerőteljesebb a fény és az árnyékok határvonala. Ahogy a Hold fázisai haladnak előre, e sáv is halad a felszínen, így előbb-utóbb minden pontról jó kontrasztú kép készíthető.

A legjobb az egészben, hogy ezt a haladó alkonyati sávot terminátornak nevezik.

A részletek összeillesztését McCarthy nagyrészt kézzel végezte, és saját bevallása szerint ez szörnyen pepecsmunka volt. 

Rovatok