A koronavírus-világjárvány első hulláma lecsengeni látszik, így szerte a világon elkezdték tervezni az országok a nyitást, sok helyütt már megtették az első lépéseket is. Azt azonban senkinek sem szabad hinnie, hogy ennyi volt, most minden visszatér a rendes kerékvágásba. Mert ahogy nyitunk, biztos, hogy újra emelkedni kezdenek az esetszámok és valószínűleg a halálozás is. Ezért csak folyamatos védekezéssel, teszteléssel, kontaktkövetéssel lehet újraindítani az életet. A szociális távolságtartást mindaddig fenn kell tartani, míg a vakcina ki nem irtja a vírust, majd egyszer. Erről szól Tomas Pueyo legújabb cikke a Mediumon.
Tomas Pueyo nem orvos vagy kutató, hanem az IT szektorban dolgozó menedzser. Emiatt laikusnak tekinthető a járványellenes intézkedések kérdésében. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban írt koronavírus-járvánnyal kapcsolatos cikkei hatalmas figyelmet keltettek világszerte, mert láthatóan alapos kutatómunka van mögöttük. Pueyo a világ első számú tudományos koronavírus-kommunikátora lett.
Korábban, amikor a járvány az exponenciálisba forduló felfutó szakaszában volt, az élet szinte teljes leállítása mellett érvelt (ezt nevezi kalapácsnak, az intézkedések brutalitására utalva), most pedig Pueyo szerint is eljött az óvatos, és legfőképpen nagyon okos lazítás ideje. Ez amolyan húzd meg-ereszd meg lenne, amit táncnak szokás hívni. Ebben a cikkben Pueyo érvelését követjük. A nagy kérdés, amire persze senki nem tudja jelenleg a választ, hogy
az enyhébb intézkedések vajon elegendők lesznek-e ahhoz, hogy ne kezdődjön újra az egész rémálom.
A modellek szerint az óvatos optimista válasz az, hogy ez lehetséges, de ehhez nagyon körültekintőnek kell lenni. Minden egyes közszolgáltatás, üzlet, iparág újraindításakor mérlegelni kell a kockázatokat és az előnyöket. Az újranyitáskor nyilvánvalóan a mindennapi élet szempontjából fontos boltok élveznek elsőbbséget. A bankok és a használati cikkeket áruló üzletek értelemszerűen fontosabbak, mint a szórakozóhelyek vagy az edzőtermek.
A turizmus, különösen a nemzetközi idegenforgalom beindítása jelenti a legnagyobb dilemmát. A gyakori, ingázásszerű távolsági utazásoknál semmi sem képes jobban terjeszteni a fertőzést - ami ellen a társadalom több mint 90 százaléka továbbra sem védett, ilyen tekintetben semmi sem változott a februári-márciusi állapotokhoz képest. A szerző szerint tömegrendezvényeket még jó hosszú ideig nem szabad újra rendezni.
A következő hónapokban folyamatosan fel-felbukkan majd a fertőzés az világ legkülönfélébb helyein, a kérdés az, hogy ezek az egyedi fertőzések képesek lesznek-e gócokká, majd helyi, esetleg tömeges járványokká fejlődni. Ennek megakadályozása érdekében alapvetően két feladat áll a hatóságok előtt:
Nem nagy meglepetés, hogy a kijutást utazási korlátozásokkal, a gócosodást pedig szociális távolságtartással lehet megakadályozni. Minthogy Magyarországon - bár eltérő területi gyakorisággal, de - az egész országban jelen van a fertőzés, a gócosodás megakadályozásának van a nagyobb gyakorlati jelentősége ebben a pillanatban.
Ennek érdekében továbbra is alacsony szinten kell tartani az emberek közötti szoros találkozások számát. Bár a nyitással óhatatlanul is közelebb kerülnek egymáshoz az emberek, és újra engedélyezik a társasági rendezvényeket, ezek méretének és a zsúfoltságuknak korlátozása továbbra is elsőrendű jelentőségű kell, hogy maradjon.
Számos szomorú példa van arra, hogy tömegrendezvényeken, fesztiválokon, sőt ártalmatlanak tűnő kóruspróbákon milyen nagy arányban fertőződhetnek meg a résztvevők. A tiroli Ischgl vezetői, a síszezon korai befejeződésétől tartva, nem tették meg a szükséges lépéseket a kialakult járványklaszter izolálása érdekében, emiatt legalább 4000 ember fertőződött meg, akik hazavitték a vírust szerte Európába. Most csoportos keresetet indítottak a tiroli kormányzat ellen, vétkes veszélyeztetés miatt.
Az egész gócot vélhetőleg az egyik bár csaposa indította el, aki ki tudja, hány ezer vendégnek mért italt betegen.
Arányaiban még súlyosabb fertőzési gócot indított el az a tüneteket mutató fertőzött, aki az egyesült államokbeli Washington állam Skagit megyéjében elment egy énekkari próbára, ahol órákon keresztül énekelt (és köpködte a torokváladékát) a tőle alig néhány centiméterre lévő kórustagok felé. A jelen lévő 61 kórustag 87 százaléka megfertőződött, legalább ketten meghaltak azóta közülük.
A sort hosszasan lehetne folytatni a zenei fesztiváloktól kezdve a vallási csoportok istentiszteletein keresztül a sporteseményekig. A lényeg az, hogy ha több száz vagy ezer, kis helyen összezsúfolódó ember közé bekerül akárcsak egyetlen fertőző is, abból könnyen szuperterjesztő válhat. A szuperterjesztők azok, akik egymaguk valószínűtlenül sok más embernek adják át a fertőzést.
Dél-Koreában nem állították le teljesen az életet egy pillanatra sem, viszont a világon talán ott követik a legalaposabban a fertőzöttekkel kapcsolatba került embereket. Néhány napja mégis bezárattak Szöulban 2100 szórakozóhelyet, miután a partizó, klubról klubra járó fertőzöttek tömegesen kezdték terjeszteni a betegséget. Az egyikük egy éjszaka alatt legalább öt helyen járt, és legalább száz embert fertőzött meg.
Különösen veszélyesek a bensőséges családi összejövetelek, ahol életszerűtlen, hogy a résztvevők kétméteres távolságot tartsanak egymástól. Az Egyesült Államokban sokan fertőződtek meg esküvőkön, temetéseken, szülinapi bulikon, ahol az emberek csókot váltanak, megölelik egymást, egymás vállán sírnak, vagy éppen táncolnak. Egy chicagói fertőzött
egy temetésen 16 másik résztvevőt fertőzött meg, közülük hárman már meghaltak.
Dél-Koreában egyetlen call-centerben dolgozó fertőzött száz kollégáját ( a teljes állomány 45 százalékát fertőzte meg. Utóbbi incidens sok szakértő szerint arra int, hogy meg kell szüntetni az egy légterű irodákat, hiszen ezekben minden dolgozó azonnal veszélybe kerül, amint csak egy kolléga is megfertőződik.
A tömegrendezvények a járvány legnagyobb barátai. Nemcsak azért, mert nagyon sok ember vesz rajtuk részt, hanem azért is, mert ezek az emberek nem ismerik egymást. Eltérő közösségekből, gyakran más és más országokból származnak. Legtöbbjük valószínűleg soha többé nem fogja látni a résztvevők nagy többségét. Ez azért jelent problémát, mert amikor ezek az emberek hazamennek, a legkülönfélébb közösségekbe hurcolják be a vírust. Ezzel szemben, amikor mondjuk egy falu lakossága vesz részt a misén, ők ott ugyanazokkal az emberekkel találkoznak, akikkel egyébként is nap mint nap összefutnak a boltban vagy a postán. Vagyis a misének kisebb a jelentősége a fertőzés terjedése szempontjából.
Pueyo szerint ezért továbbra is kerülni kell azokat a rendezvényeket, ahol sok ember zsúfolódik össze aránylag hosszú időre. Pláne, ha ők intenzív interakcióba lépnek a többiekkel,például együtt táncolnak, énekelnek, beszélgetnek. Különösen veszélyesek a beltéri rendezvények, ahol a levegőbe kerülő és aeroszolizálódó, vírust tartalmazó cseppecskék akár órákig keringhetnek a levegőben.
Hogy valami jó hír is legyen, a járvány mostani fázisában, ha jelenlegi trendek tartósnak bizonyulnak, a korlátozott számú ember részvételével rendezett kültéri összejövetelek, ahol az emberek nem kerülnek szoros kontaktusba egymással, valószínűleg nem veszélyek. Ugyanígy megengedhető lehet a színházak, mozik, klasszikus koncertek újranyitása is.
Az ilyen előadások közönségének zsúfoltsága limitálható (például minden második széken ülnek), különben sem foglalkoznak igazán egymással, és maszkot is hordhatnak. Ellenben a rockkoncertek a szerző szerint továbbra is nagy veszélyt rejtenek, mert azok közönsége
NAGYON NEM ÚGY VISELKEDIK, MINT A JÓL NEVELT OPERARAJONGÓK.
A veszélyeztetett csoportokba tartozók, például az idősek és a krónikus betegséggel küzdők számára továbbra is nagy kockázatot jelent a társas rendezvények látogatása.
De mi alapján lehet eldönteni, hogy mi az az üzlet és rendezvény, amelynek működése, megrendezése szükséges vagy megengedhető, és melyik az, amelynek fontossága nem éri el a kockázatot, amelyet tartogat? A pontos választ erre senki sem tudja. Pueyo és szerzőtársai ajánlanak ennek eldöntésére egy költség-nyereség modellt, amelyben az összes tényezőt figyelembe véve meg kellene határozni, hogy az adott összejövetel mekkora járványügyi kockázatot jelent, és ezzel szemben mekkora hasznot hajt a társadalomnak. Azt ők is elismerik, hogy ez elméletben ugyan jól működhet, de a való életben nagyon nehéz a megfelelő súlyokat meghatározni, amelyek végső soron a végeredményt befolyásolják.
Az MIT kutatói osztályozták a különféle üzleteket és vendéglátó helyeket aszerint, hogy nyitva tartásuk mennyire fontos a közösség számára (ez van az ábra függőleges tengelyén), illetve mennyire veszélyesek a járvány terjedése szempontjából (vízszintes tengely). Elméletileg azokat az üzemeket kell nyitva tartani, illetve a leghamarabb újranyitni, amelyek fontosak a közösségnek (a legfontosabbakat, például az élelmiszerüzleteket és gyógyszertárakat persze akkor is, ha fertőzési kockázatot jelentenek). A nagy kockázatú, nem életbevágó boltokat, szolgáltatók működését pedig csak később érdemes emlékeztetni. Ez az elemzés az Egyesült Államokra készült, Magyarországra nem teljesen alkalmazható, hiszen itt teljesen nem kellett betiltani a kereskedelmi forgalmat (bár sok üzlet önként bezárt).
Mindez nem jelenti azt, hogy a legtöbb fertőzést idegen emberek adják át egymásnak, viszont ilyen rendezvényeken kerülhet be a vírus a családi közösségekbe, ahol már szinte szabadon terjed. A Hupej tartományon kívüli kínai tapasztalatok azt mutatják, hogy az egy háztartásban élő családtagok extrém nagy veszélyben vannak, ha valaki fertőzötté válik a családban. Az adatok szerint a fertőzések 80 százaléka családtagokhoz köthető. Közöttük is a házastársak/élettársak fertőződtek meg a leggyakrabban. A fertőzöttek házastársainak 28 százaléka ugyancsak fertőzötté vált, a háztartásban lakó egyéb felnőttek esetében 17 százalék, a gyerekeknél pedig 4 százalék ez a szám. Mindez egyáltalán nem meglepő: azoktól, akikkel időnk jelentős részét - sőt, otthoni karantén esetén szinte a teljes napot - együtt töltjük, könnyebben megfertőződünk, mint azoktól, akik mellett elhaladunk az utcán.
Az Európában legsúlyosabban érintett országok, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, az Egyesült Királyság egyben a világ legfontosabb turistacélpontjai. Spanyolország nemzeti össztermékének 15 százaléka származik a beutazó turizmusból. Nem meglepő, hogy létszükségletnek érzik, hogy idén se maradjon el a nyári turistaszezon. De ez nyilvánvalóan hatalmas kockázatokat rejt. Az Egyesült Királyságból például tavaly 18 millióan érkeztek Spanyolországba. Ha feltételezzük, hogy Nagy-Britanniában 1,2 százalékos a koronavírus-átfertőzöttség, ez 100 ezer fertőzött brit turistát jelenthetne Spanyolországban.
Persze ez csak elméletben van így, hiszen a legtöbben már rég lemondták az idénre tervezett nyaralásukat, de Spanyolországnak vagy Olaszországnak nagy szüksége lenne mégis a turizmusból származó bevételek legalább egy részére, hogy a járványból fakadó gazdasági válságot enyhíteni tudják. Emellett persze el kell kerülni, hogy a fertőzést újra és újra behurcolják.
A hosszú távú áttelepülők esetén, akik nem csak pár napra érkeznek, hanem életvitelszerűen akarnak például Spanyolországban élni, működőképes lehet az érkezésük után elrendelt kéthetes karantén (amivel szinte minimálisra lehet csökkenteni annak esélyét, hogy behurcolhassák a fertőzést). De olyan turista nyilván nem lesz, aki két hetet kuksolna egy szobában csak azért, hogy aztán három napot süttesse a hasát Costa Braván. A kötelező karantén egyúttal a turizmus lenullázását is jelentené. Egyelőre mégis ezt léptették életbe, és ez az eddigi beutazási tilalomhoz képest enyhítésnek számít. A rövidtávú nemzetközi turizmusnak Pueyo idén nem ad sok esélyt, legalábbis,
ha a fertőzés terjedése ellen szükséges ésszerű szempontok képesek lesznek felülkerekedni a gazdasági lobbiérdekeken.
Elképzelhető, hogy az egyes országok által követett eltérő szigorúságú intézkedések hatására néhány hónap múlva jó láthatóan két részre fognak válni a világ államai. Lesznek olyan országok, ahol hatékonyan táncolnak, és a folyamatos védekezés hatására alacsony szinten képesek tartani a koronavírus jelenlétét. Ezek az országok várhatóan nem igazán fognak enyhíteni a nemzetközi utazási korlátozásokon, mert el akarják kerülni, hogy külföldről újra és újra behurcolják a fertőzést. A másik lehetőség az, hogy csak olyan országokból engedik majd a beutazást, ahol hozzájuk hasonlóan jól menedzselik a járványt.
Mellettük lesznek a menthetetlenül fertőzött országok, ahol az intézkedések nem érték el a céljukat (vagy meg sem hozták őket, például a nyájimmunitás gyors elérésének reményében). Ők valószínűleg feloldják majd a szigorú beutazási korlátozásokat, mert olyan sok helyi fertőzésük lesz, hogy az a pár plusz külföldi beteg már nem oszt, nem szoroz. Persze, hiába lesz viszonylag megengedett ezekbe az országokba utazni, nagyon kevesen fogják megkockáztatni ezt az ügyesen táncoló államokból. Sőt, esetleg a hazájuk konkrétan meg is fogja tiltani nekik.
Pueyo egyértelműen az óvatos tánc mellett teszi le a voksát, hiszen vakcina híján ez az egyetlen működőképesnek tűnő stratégia arra, hogy a gazdaság is beindulhasson újra, de az országok mégse süllyedjenek újra a kontrollálhatatlan járvány mélyére.
(Borítókép: Arcpajzsos utcazenész Krakkóban 2020 május 10-én - fotó: Beata Zawrzel /NurPhoto / Getty Images)