Index Vakbarát Hírportál

Nem néz ki jól, de jót jelent a barna habos víz Balatonalmádinál

2020. május 19., kedd 15:36 | aznap frissítve

Több hektárnyi kiterjedésben barnás, habszerű lett a tó vize Balatonalmádinál. Boros Gergely, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa elmondta, hogy

az algaszőnyeg a tó vizének tisztaságát jelzi, nem jelent veszélyt, pár napon belül jellemzően eltűnik. 

A területről vízmintát vettek, hogy kiderüljön a pontos összetétel, és bővebb információkat kapjanak a terület vízminőségéről. 

Boros Gergely szerint a barnás, habszerű, vízfelszínt ellepő képződmény szórványos megjelenése nem nevezhető rendkívülinek. Veszélyt nem jelent, a tó természetes működésének része.

HASONLÓ JELENSÉG ÉVENKÉNT VÁLTOZÓ INTENZITÁSSAL, FŐKÉNT TAVASSZAL ÉS NYÁR VÉGÉN SZOKOTT ELŐFORDULNI A BALATON EGYES TÉRSÉGEIBEN. 

A szakember elmondta, hogy a Balatonalmádinál a vízfelszínre került jelentősebb algatömeg éppen a tiszta és fenékig átlátszó víz miatt alakulhatott ki, hiszen tiszta vízben a fény könnyebben lejut a tómeder felületére. Az ott élő algák így elég fényhez jutnak, ráadásul közvetlenül hozzáférnek az üledékben raktározott tápanyagokhoz. Az így felszaporodott algatömeg egy idő után felszakadozva, a keletkező buborékok felhajtóerejének köszönhetően a felszínre jut. Szinte bárhol előfordulhat hasonló jelenség a Balatonban, de főleg az északi parton jellemző.

(MTI)

Rovatok