Index Vakbarát Hírportál

A vuhani víruslabor a járvány előtt sosem látta az új koronavírust

2020. május 24., vasárnap 08:34

Ismét megszólalt az utóbbi hónapokban számos konteóban főszerepet játszó, több kormány által is rivaldafénybe helyezett vuhani víruslabor igazgatója. Wang Yanyi a kínai állami tévének elmondta, a laborban három denevérektől származó koronavírustörzs tesztelése zajlik, de ezek egyike sem egyezik meg a SARS-CoV-2–vel, amiről egészen az első klinikai minta beérkezéséig soha nem is hallottak – írja a Guardian.

Korábban semmilyen ismerettel nem rendelkeztünk róla, soha nem találkoztunk vele, nem kutattuk és nem is tároltuk a vírust. Mindenki máshoz hasonlóan azt sem tudtuk, hogy létezik. Mégis hogyan szivárgott volna ki a laborunkból, ha soha nem is volt ott?

– mondta az igazgató a május közepén rögzített, szombat este leadott interjúba, hozzátéve azt is, hogy valóban dolgoznak denevérekből izolált vírustörzseken, az új típusú koronavírussal összehasonlítva azonban a legnagyobb egyezés is csak 79,8 százalékos volt.

Yanyi emellett kitért arra az elméletre is, mely szerint a laborban dolgozó, a denevérekből származó koronavírusokat 2004 óta kutató Si Cseng-li két korábbi mintája okozhatta a járványt, melyek egyike 96,2 százalékos egyezést mutatott a mostani vírussal. Cseng-li már korábban is elmondta, hogy a vírus pontos génszekvenciája nem egyezik meg az általa vizsgáltakkal, az igazgató pedig most még jobban kibontotta a dolgot. Mint mondta, laikus szemmel nézve ilyen mértékű egyezés nagyon magasnak tűnik, természetes környezetben rengeteg időt vesz igénybe az, hogy egy vírus magától úgy fejlődjön és mutálódjon, hogy SARS-CoV-2 legyen belőle.

A labor vezetője szerint az egyebek mellett Donald Trump amerikai elnök által is előnyben részesített elmélet nem több puszta kitalációnál. Ez nagyjából egybevág a kínai kormány véleményével is, mely szerint Trump csak az újraválasztási esélyeit szeretné növelni Kína besározásával. Azt mindenesetre érdemes kiemelni, hogy bár jelen állás szerint valószínűtlennek tűnik, hogy a laborból származzon a vírus, ezt teljes mértékben kizárni nem lehet.

Rovatok