Hatalmas a különbség abban, hogy a koronavírus-fertőzöttek hány másik embernek adják át a betegséget. Vannak, akik egész közösségeket fertőznek meg, és szuperterjesztőkké válnak, mások viszont gyakorlatilag nem terjesztik a kórt. Miért? A kulcs a viselkedésben, pontosabban a tömegrendezvények látogatásában lehet. Rendkívül fontos lenne tudnunk, hogy ezek az események pontosan milyen szerepet játszanak a járványban. Hiszen így esetleg meg lehetne előzni, hogy valaki szuperterjesztésbe kezdjen, illetve jobban lehetne fókuszálni a korlátozó intézkedéseket, és növelni a hatékonyságukat.
Az bizonyított ténynek tekinthető, hogy a tömegrendezvények, különösen, ha zárt térben rendezték őket, központi szerepet játszottak a koronavírus-járvány berobbantásában. Egyes becslések szerint a világban feltűnt gócpontok 80 százaléka tömegrendezvényekhez – koncertekhez, fesztiválokhoz, konferenciákhoz, istentiszteletekhez, sporteseményekhez – köthető. Ezeket az szituációkat szuperterjesztő eseményeknek hívják, a fertőzési robbanást elindító személyt pedig szuperterjesztőknek.
A szuperterjesztő helyzetek közös jellemzője, hogy sok ember tömörül össze, általában zárt helyen, hosszú időn keresztül egymás közelségében beszélnek, köhögnek, lélegeznek. Emiatt alakulhatnak ki gócpontok az egy légterű irodákban, húsfeldolgozó üzemekben, tömegközlekedési eszközökön, különösen a metróban. Ezek az élethelyzetek olyan fontos szerepet játszottak a járvány kezdetén, hogy egyes virológusok szerint pusztán ezek tilalmának fenntartásával – és a személyes védekezés (maszkviselés, szociális távolságtartás) kötelezővé tételével menedzselhető szinten lehetne tartani a járványt, és a sokak által várt késő őszi második hullám méregfogát is ki lehetne húzni.
Úgy tűnik, hogy azok, akik tömegrendezvényeken fertőződtek meg, súlyosabb tüneteket mutatnak, mint azok, akiket egy ismerősük fertőzött meg a személyes találkozásukkor. Ennek az lehet az oka, hogy a tömegrendezvényeken az érzékeny személyek sokkal nagyobb vírustömegnek vannak kitéve.
Az utóbbi hónapokban hírhedtté váltak a legtöbb fertőzést előidéző szuperterjesztő események. Az osztrák Ischgl síközpont egyik bárjának fertőzött csaposa több mint 5000 megbetegedéséért felelős. Dél-Koreában egy vallási gyülekezet istentiszteletéről kiindulva ugyancsak több mint 5000 ember fertőződött meg. Washington államban egy templomi kóruspróbán több tucat fertőződés történt egy résztvevőből kiindulva, egy németországi zenés fesztiválról pedig 1500-an tértek haza fertőzötten.
Ahogy az első hullám lecsengőben van, a szakembereknek jut idejük és lehetőségük az elemzőbb jellegű vizsgálatokra, és tömegével bukkannak fel a szuperterjesztő események a világ minden táján, egyre inkább tudatosul ezek fontossága is. A Londoni Közegészségügyi és Trópusi Betegségek Egyeteme kutatói adatbázist tartanak fenn ezen eseményekről, amiben rengeteg, kevésbé közismert, de adott esetben sokkal súlyosabb jelentőségű incidens is felfedezhető. Egy szingapúri munkásszálló például, ahol rengeteg vendégmunkás zsúfolódott össze, több mint 800 fertőzésért felelős.
Bár minden légúton terjedő fertőző betegség szereti a tömegrendezvényeket, úgy tűnik, hogy a SARS-CoV-2 vírus (hasonlóan rokonaihoz, az első SARS, illetve MERS járványokat okozó koronavírusokhoz) terjedése a szokásosnál nagyobb mértékben függ e szuperterjesztő eseményektől. Ez egyrészt magyarázhatja a betegség kezdeti rejtett és villámgyorsan exponenciálisba forduló terjedését.
Ez reményt adhat arra, hogy az élet viszonylag korlátozott zavarásával (például a tömegrendezvények, illetve a sok ember közös helyiségben való összezsúfolódásával járó élethelyzetek tilalmának fenntartásával) a járvány alacsony intenzitáson tartható az oltás elkészültéig. Ezzel együtt a többi tevékenység korlátozását óvatosan akár teljesen is fel lehetne oldani. Persze mindez csak spekuláció, de annak nem alaptalan.
Nagyon pontosan meg kell értenünk, hogy hogyan alakulnak ki ezek a szuperterjesztő események, és hogyan lehet őket semlegesíteni (azon kívül, hogy teljesen betiltunk mindenféle társas összejövetelt). A probléma az, hogy nehéz őket vizsgálni, részben azért, mert a vizsgálat eredménye sokszor szörnyű a gócot elindítóra nézvést. Senki sem szeretné, ha kiderülne róla, hogy az ő hanyagságából (vagy teljesen tudtán kívül, hiszen nem is voltak tünetei) sok ember megbetegedését, esetleg halálát okozta.
A résztvevők indokoltan félhetnek a társadalmi stigmától, illetve a saját lelkiismeretük háborgásától.
A washingtoni kóruspróbán kialakult gócról beszámoló amerikai közegészségügyi hivatal (CDC) szándékosan nem közölte, hogy pontosan hol ült az illető (a nevét sem adták ki), aki fertőzöttként, köhögve ment a próbára. Ettől függetlenül a jelenlévők viszonylag egyszerűen kitalálhatták, hogy kit kell hibáztatniuk. Amikor Dél-Koreában egy éjszakai klubokat végiglátogató fertőzött számos helyen indított fertőzési láncot, és ezért több mint 2000 szórakozóhelyet kellett bezárni, az érintett helyek között melegbárok is voltak. A média ezeket emelte ki a tudósításaiban, ami homofób kommentrohamot indított el a közösségi médiában.
Az utóbbi hónapokban – kényszerűségből – mindenki gyorstalpaló virológiai képzésben részesült, így sokaknak nem ismeretlen a reprodukciós szám (R), amely azt fejezi ki, hogy egy fertőzött átlagosan hány érzékeny embernek adja át a vírust, ellenlépések nélkül. Ha R 1-nél nagyobb, akkor sokasodnak a fertőzöttek (terjed a járvány), ha 1 alatti, akkor visszaszorulóban van. A SARS-Cov-2 vírus esetén ez a szám 3 körül van.
Csakhogy ez az egy szám korántsem fejezi ki a valós helyzetet. A valóságban ugyanis szó sincs arról, hogy R egyenlő 3, tehát minden fertőzött megfertőz három embert, és kész. De még csak az sem igaz, hogy a legtöbben három embert fertőznek meg, kicsit kevesebben kettőt vagy négyet, és így csökken a fertőzöttek száma, a haranggörbe lefutását követve.
A valóságban a szélsőségek jelentik a normát. Vannak, akik egy személyben felelősek több tucat ember fertőződéséért (ők a szuperterjesztők), más fertőzöttek viszont senkit sem fertőznek meg. Jamie Lloyd-Smith, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatója szerint a nulla továbbfertőződés valójában az általános:
A konzisztens kép azt mutatja, hogy a megfertőzött emberek leggyakoribb száma: nulla. Vagyis legtöbb fertőzött nem terjeszti a járványt.
Ezért a járvány dinamikájának jobb megértéséhez a reprodukciós szám mellett egy másik mutatót, a diszperziós faktort (k) is bevetnek, ez a fertőzések gócosodását jellemzi. Minél magasabb a k értéke, a fertőzések annál egyenletesebben oszlanak el a népességben. Ha a k alacsony, az azt jelenti, hogy a fertőzések tömörülnek, gócok alakulnak ki.
Az első SARS-, illetve a MERS-járványban a k értéke alacsony volt, tehát gócokban terjedt. Az influenzánál viszont a k magasabb, vagyis a vírus egyenletesen terjed, a gócoknak nincs olyan fontos szerepük. A gócosodás pedig láthatóan együtt jár a szuperterjesztők megnövekedett jelentőségével.
Nyilvánvalóan következik a kérdés, hogy a Covid-19-nek mennyi a diszperziós faktora. Erről egyelőre csak becslések vannak, és ezek jelentősen különböznek. Először még januárban próbálta az R és a k mutatót megbecsülni a Berni Egyetem két kutatója, akkor az jött ki, hogy az új koronavírus k értéke valamivel magasabb, mint az első SARS-é, illetve a MERS-é, de azért viszonylag alacsony.
A becslés alapja az akkor még csak (legalábbis ismerten) Kínában terjedő járvány jövőbeli forgatókönyveinek számítógépes modellezése volt, különféle R és k értékek mellett, majd figyelték, hogy melyik szcenárió közelíti legjobban a valóságot. Ez a becslés akkor jónak is tűnt, hiszen nem kevés számú, hatalmassá duzzadt góc tűnt fel, hanem sok, korlátozott kiterjedésű góc.
Csakhogy áprilisban, már a világjárvány adatait elemezve egy újabb tanulmány sokkal alacsonyabbnak becsülte a k értékét, vagyis erősebb gócosodást talált. Az új eredmények szerint a fertőzöttek 10 százaléka lehet felelős a továbbadások 80 százalékáért. De ez sem magyaráz meg mindent (ha feltételezzük, hogy a SARS-CoV-2 vírus a megszokott módon működik). A nagyon gócosodó fertőzések ugyanis nehezebben képesek elterjedni a teljes népességben, és sokszor maguktól alábbhagynak, miután a gócban az összes elérhető embert elérték.
Itt azonban nem ezt látjuk.
A furcsa viselkedéshez hozzájárulhat az is, hogy az új koronavírus nemcsak nagyobb váladékcseppekkel terjed (amit a fertőzöttek kitüsszögnek vagy kiköhögnek), hanem aeroszollal is. Az aeroszolt sokkal kisebb cseppecskék alkotják, amelyek sokkal tovább, akár órákon keresztül a levegőben maradhatnak, és messzebb jutnak, így nagyobb veszélyt jelentenek a fertőzöttől távol elhelyezkedő érzékenyekre is. Az aeroszol ezért alkalmasabb arra, hogy segítségével sokkal több embert fertőzzünk meg, akikkel sokáig tartózkodunk egy légtérben. A szuperterjesztők az esetek többségében az aeroszolok útján okoznak katasztrófát.
A fertőzöttek egyéni egészségi és élettani jellemzői is számítanak abban, hogy kiből lesz szuperterjesztő. Az már most nyilvánvaló, hogy – egyelőre nem ismert okból, talán az immunrendszerük eltérései miatt – vannak olyan fertőzöttek, akik sokkal több vírust ürítenek a felső légútjaikon keresztül, mások szinte semmit. Az egészséges emberek között is vannak olyanok, akik beszéd közben több cseppecskét lövellnek a légkörbe, mint mások. A viselkedés sem mindegy: a hangosan beszélők több vírust ürítenek, ahogy az éneklők is.
Így nem ajánlatos együtt énekelni, ha találkozunk az ismerőseinkkel.
Az viszont egyértelmű, hogy a zárt tér döntő tényező a gócok felbukkanásában. Egy kínai vizsgálat 318 klasztert vizsgált, és ezek közül mindössze egy robbant ki a szabadban. Egy japán kutatás ugyanerre a következtetésre jutott: szerintük zárt térben 19-szer nagyobb a fertőződés kockázata, mint a szabadban. A japán stratégia főként a gócosodás elkerülésére koncentrál, ezért általános lezárás helyett az embereket a zárt közösségi terek és a tömeges események kerülésére intik.
Más kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a médiában, illetve a fertőzöttek kontaktkutatása során is előfordulhat, hogy a nagy tömegrendezvények, illetve a hosszú ideig tartó társas összejövetelek jelentőségét eltúlozzák. Amikor ugyanis a fertőzöttnek vissza kell emlékeznie, hogy hol kaphatta el a fertőzést, akkor nagyobb valószínűséggel fog visszaemlékezni arra, hogy koncerten vagy meccsen volt, mint hogy összefutott egy ismerősével, vagy beugrott a sarki boltba.
A mindennapos apróságok (például a fodrász, a kávézó, a postás) elsikkadnak az emlékezetben. A médiában is érdekesebb, ha egy börtönben alakult ki helyi járvány, mintha egy műkörmös kuncsaftjai fertőződtek meg. Márpedig a kutatások egy része a médiában megjelent híradásokat gyűjti, rendszerezi.
Mindenesetre az egyértelmű, hogy a zárt helyen, sok ember részvételével zajló, hosszan tartó események, az ilyen típusú munkahelyek, különösen akkor, ha ezek jellege megköveteli a résztvevők szoros közelségét, beszélgetésüket, rendkívül fontos szerepet játszanak a járvány terjedésében.
Ezért nem valószínű, hogy a közeljövőben indokolt lenne ezek tilalmának feloldása, bármilyen kellemetlenül hangzik ez a megszokott életüket visszakövetelők és az efféle rendezvényekből élők számára.
Borítókép: Védőmaszkos járókelők Róma belvárosában 2020. május 23-án. Olaszországban a járványügyi intézkedések feloldásának második fázisában május 18-től újraindulhatott a kereskedelem és a vendéglátás a társadalmi távolságtartás szabályainak szigorú betartásával. MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci