A NASA Cassini űrszondája egy olyan üstökösről gyűjtött adatokat, amelynek ioncsóvája több mint hétszer haladja meg a Föld és a Nap közötti átlagos távolságot. Utóbbi a csillagászati egység (AU), ennek 7,5-szerese a csóva hossza, ami 1,1 milliárd kilométert jelent.
A brit University College London csillagászai elemezték a Cassini szonda 2002-ben rögzített adatait, miközben az valahol a Jupiter és a Szaturnusz között járt. A szondát felszerelték egy plazmavizsgáló eszközzel, amelynek fő feladata a töltött részecskék áramlásából álló napszél megfigyelése volt.
A csillagászok az érzékelt protonok mennyiségének észrevehető emelkedését találták a 2002 márciusában gyűjtött adatok között kutatva, amelyekre eddig nem volt magyarázat. Most azonban úgy találták, hogy a protonokat (hidrogén-ionokat) a 153P/Ikeya-Zhang nevezetű üstökösből lökte ki a napszél.
Az üstökösök por- és gázcsóvát húznak maguk után, valamint ioncsóvájuk is van. Utóbbit a napszél által az üstökösből kitaszított ionok alkotják. A csóva annál hosszabbra nő, minél közelebb kerül az üstökös a Naphoz. Az érzékelt protonok irányából, illetve a 153P/Ikeya-Zhang üstökös 2002-ben elfoglalt helyzetéből következtettek a kutatók arra, hogy a protonok belőle származhatnak.
A mérés pillanatában az üstökös 6,5 csillagászati egységre volt a Cassinitől, de mivel görbült pályán halad a Naphoz képest, így a csóva is hosszabb, mint ha egyenes lenne. Ezért becsülték azt 7,5 AU hosszúnak. Ezzel szinte pontosan kétszeresen körözte le az eddigi csúcstartónak számító Hyakutake üstököst, aminek ioncsóváját 1996-ban 3,8 AU hosszúnak mérte a NASA és az ESA Ulysses szondája.
Persze, a most becsült érték csak az ioncsóva minimális hosszát jelenti. Az efféle mérésekre csak véletlenül – és ritkán – adódik lehetőség, hiszen az kell hozzá, hogy az űrszonda belerepüljön az üstökös csóvájába. Semmi okunk azt feltételezni, hogy a csóva a másik irányban ne folytatódna még hosszan.