Index Vakbarát Hírportál

Új életnagyságú repülőgép-hordozón gyakorolja Irán az USA elleni támadást

2020. június 10., szerda 15:34

Miközben az Irán és az Egyesült Államok közti politikai, diplomáciai, gazdasági kapcsolatok továbbra is nagyon feszültek, a jelek szerint a közel-keleti perzsa állam katonai vezetése is ennek megfelelően tartja szinten az iszlám köztársaság alakulatainak harcképességét. Az Associated Press jelentése szerint ezt támasztják alá az utóbbi időszakban készült műholdfelvételek, amiken a Perzsa-öbölben, a Hormizi-szoros közelében Bandár Abbász kikötővárostól kissé nyugatra egy amerikai repülőgép-hordozó látható, amint egy védett kikötőben, a partközeli sekély vizeken horgonyoz.

Az AP szerint az Egyesült Államok haditengerészetének Nimitz-osztályú repülőgép-hordozóira hasonlító hadihajó nem más, mint egy életnagyságú másolat, ami ellen feltehetően az iráni forradalmi gárda hajt végre támadásokat, ezzel gyakorolva az amerikai tengeri haderőnem csúcsfegyverei elleni akciókat.

Irán nem először épített ilyen replikát, 2015-ben hivatalosan be is mutattak egy olyan hadgyakorlat-felvételt, amin a forradalmi gárda megrohamozott és el is süllyesztett egy ilyen repülőgép-hordozót. (Egyébként az is feltételezhető, hogy az öt éve "legyőzött" hajót újították föl és tették ismét alkalmassá hadgyakorlatokra, legalábbis erre utal, hogy Google Earth-ben visszanézve a korábbi évek műholdképeit, lehet látni egy megszólalásig hasonlító hajót, amint más helyszíneken dolgoznak rajta.) A műholdas képeken most felfedezett hajó némileg kisebb mint a hajók, amikről mintázták: miközben egy igazi Nimitz-osztályú hordozó több mint 300 méter hosszú és 75 méter széles, a replika csak 200 méter hosszú és 50 méter széles.

Amennyire meg lehet ítélni a Maxar Technologies által készített, a Google Mapsre is föltett műholdképből, az irániak igyekeztek élethű részleteket kialakítani a replikán: jól látható rajta az irányítótorony, a landoló pálya és még repülőgépeket is raktak a fedélzetre, összesen tizenhatot. Az AP szerint a hajó abban a kikötőben áll, ahol a forradalmi gárda száz új, gépfegyverekkel és rakétavetőkkel felszerelt támadó motorcsónakját mutatták be májusban, és amik rendszeresen kerülnek összetűzésbe az öbölben járőröző amerikai hajókkal.

Rovatok