Több mint 7 ezer különböző földrengés során gyűjtött szeizmikus adatok együttes elemzésével a Marylandi Egyetem szeizmológusai arra a következtetésre jutottak, hogy a dél-csendes-óceáni Francia-Polinéziához tartozó Marquises-szigetek alatt 2900 kilométerrel egy hatalmas struktúra rejtőzik a mélyben. A természetéről nem sokat tudni, csak azt, hogy nagy, és máshogy haladnak át rajta a földrengéshullámok, mint a környező kőzeteken.
A Science-ben megjelent kutatás eredményeként egy úgynevezett ultra lassú zónát fedeztek fel. Ez olyan terület a szilárd földköpeny és az alatta fekvő olvadt mag határán, amelyben szerkezeti vagy összetételbeli okok miatt a földrengésekből kiinduló szeizmikus hullámok nagyon lelassulnak. A zóna átmérője nagyjából ezer kilométer, vastagsága pedig 25 kilométer.
Senki sem tudja, hogy az ultra lassú zónák miből vannak. A feltételezések szerint talán az anyaguk más, mint a vas-nikkel ötvözetből álló mag, illetve a szilikátos köpeny, de az is lehet, hogy a termális tulajdonságaik térnek el.
Az elemzéshez 1990 és 2018 között rögzített 7 ezer, a Csendes-óceán medencéjében történt földrengés adatait elemezték. Ezen belül is az úgynevezett másodlagos vagy nyíró szeizmikus hullámokat (S-hullámokat). A vizsgált földrengések ereje minden esetben meghaladta a Richter-skála szerinti 6,5-ös értéket, és legalább 200 kilométerrel a felszín alatt történtek.
Az S-hullámok afféle visszhangként jelentkeznek a szeizmogramon, és az egyes földrengések esetében nagyon nehéz elkülöníteni őket a véletlenszerű zajtól. Ezért írtak egy gépi tanulásos algoritmust, ami megtanulta megkülönböztetni őket a háttérregésektől. A több ezer földrengés S-hullámainak terjedéséből pedig kirajzolódott a Marquises-szigetek alatt fekvő ultra lassú zóna.