Index Vakbarát Hírportál

31 millióra büntették tavaly a C-vitaminos étrend-kiegészítőket

2020. június 12., péntek 16:58

A gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök, az orvostechnikai eszközök, az étrend-kiegészítők, a tápszerek és a kozmetikai termékek piacának átláthatósága érdekében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) megújította a korábban már megkötött együttműködési megállapodását. 

Az elmúlt 20 évben a GVH húsz alkalommal szabott ki bírságot efféle termékek ügyében. Tizenhét alkalommal a hivatalnak azért kellett eljárnia, mert az adott terméket hirdető cégek jogsértő módon gyógyhatást tulajdonítottak élelmiszereknek, illetve étrend-kiegészítőknek, három alkalommal pedig kozmetikumokról derült ki, hogy vagy jogsértő módon hirdették a terméket, vagy jogsértő dolgot állítottak róla.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke elmondta, a legutóbbi ilyen jellegű ügy tavaly volt, akkor 31 millió forintos bírságot szabtak ki C-vitamin-tartalmú étrend-kiegészítők megtévesztő reklámozásáért, 10 millió forintot pedig csecsemőknek szánt tápszer, jogsértő reklámozásáért.

Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója szerint a magyarországi patikákban még nem találtak hamis gyógyszereket, az internetes kereskedelemről azonban ez nem mondható el. A tápszereknél és étrend-kiegészítőknél előfordult olyan eset, amikor gyógyszernek megfelelő képességet tulajdonítottak az adott készítményeknek. Ez a fogyasztók megtévesztése.

A főigazgató az étrend-kiegészítők internetes vásárlásánál azt javasolja a fogyasztóknak, mindig nézzék meg, hogy a cégnek, amelytől rendelnének, van-e magyarországi elérhetősége, és figyeljenek az olyan túlzó állításokra, mint a

"mindenkinek hatékony és nincsenek mellékhatásai".

(MTI)

Rovatok