Index Vakbarát Hírportál

Csúnyát zuhant repülő motorjával egy dubaji rendőr

2020. június 15., hétfő 13:02

Egy nemrég kiszivárgott videó alapján eléggé úgy tűnik, hogy egyelőre nem állnak még bevetésre készen az első repülő motoros rendőrök a dubaji rendőrség kötelékében. Két évvel ezelőtt, a 2019-es Las Vegas-i CES-en már láthattuk az Hoversurf nevű orosz cég S3 2019 Hoverbike nevű egyszemélyes elektromos kvadkopterét, ami iránt erősen érdeklődött már akkor is a dubaji rendőrség, és most ez a légi közlekedési eszköz a főszereplője a közösségi médiában terjedő felvételeknek, amiket hiába próbált utólag leszedetni az internetről az Egyesült Arab Emírségek rendőrsége.

A két kameraállásból is rögzített kellemetlen esemény szemmel láthatóan az S3 egyik tesztrepülése során következett be. A videó tanúsága szerint az orosz gyártmányú repülő motor nyergében ülő dubaji rendőrtiszt a teszt során nagy gázt adott (már ha lehet ezt mondani egy elektromos kvadkopter esetében) és gyorsan emelkedni kezdett. Nehéz hozzávetőlegesen megbecsülni, de olyan 20-30 méterig emelkedett pár másodperc alatt, majd a jármű orrát lefelé billentve pár méterrel csökkentette magasságát.

Külső szemlélőnek már ez kezdő manőver is olyannak tűnt, mintha a rendőr elvesztette volna az irányítást a gép fölött, de végül egy rövid időre úrrá lett a motor fölött, amit jobb öklének levegőbe emelésével nyugtázott is. Talán ez az, amit nem kellett volna, ugyanis a következő pillanatban ismét előrebukott a repülő motor, aminek következtében gyors zuhanás végén az aszfaltnak csapódott.

Az S3 a hátsó két rotorjával ütközött a földnek, hanyatt borulva maga alá temette utasát, és végül az oldalára borulva állt meg. Valóságos csoda, hogy nem kaszabolták össze a szabadon pörgő rotorlapátok a rendőrt, aki saját lábán sétált el a motortól, de akit a biztonság kedvéért mentő vitt kórházba kivizsgálásra. Az orosz gyártó szerint műszaki hiba okozta az incidenst, amit az is alátámaszthat, hogy eleve nem emelkedhetett volna 20-30 méteres magasságba a motorral a rendőr, az S3 biztonságos repülési magassága ugyanis csak 4-5 méter – tehát valószínű, hogy a repülési magasságot korlátozó biztonsági rendszer hibásodott meg.

A Hoversurf közlése szerint végső soron minden biztonsági rendszer jól vizsgázott, mivel a pilóta megúszta a balesetet. Bár a jármű állapotáról nem érkezett külön információ, a videó alapján nem túlzás kijelenteni, hogy totálkárosra tört a 114 kilogrammot nyomó, 150 ezer dollárba kerülő orosz repülő motor.

(The Drive/DroneDJ)

Rovatok