Bíró Anikó, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kutatója, és Prinz Dániel, a Harvard Egyetem doktorandusza a Health Policy folyóiratban nemrég megjelent tanulmányában a jövedelmi státusz és a tb-költések összefüggését vizsgálta. Eddig efféle kutatást nem végeztek Magyarországon, aminek fő oka, hogy az ehhez szükséges statisztikai adatok nem olyan régen állnak rendelkezésre.

Az emberek közötti egyenlőtlenségek egyik fontos aspektusa az, hogy ki milyen mértékben fér hozzá az egészségügy szolgáltatásaihoz. A hozzáférés mértékének mérésére használtuk az emberekre költött társadalombiztosítási kiadások mértékét

- mondta el az Indexnek Bíró Anikó. Külön vizsgálták a gyógyszerkiadásokat, a járóbeteg-szakellátásra, illetve a fekvőbeteg-ellátásra költött pénzeket, és azt is megnézték, hogy az ország különböző régiói között van-e különbség e tekintetben.

A legnagyobb különbségek a gyógyszerkiadásban voltak, a fekvőbeteg-ellátásban kevésbé volt tetten érhető a gazdagok előnye. Ennek oka valószínűleg az, hogy a kórházi kezelés szorosan összefügg az egészségi állapottal, és a gazdagok általában valóban jobb egészségi állapotban vannak. A súlyos betegek, akik kórházi kezelésre szorulnak, általában ehhez hozzájutnak, legyenek akár szegények, akár gazdagok. A kórházi kezelésére az esetek többségében (a hálapénzt nem számítva) hivatalosan nem kell a betegnek fizetnie.

Korántsem ez a helyzet a gyógyszerekkel. Ezekért fizetni kell, és el kell jutni a gyógyszertárig. E két tényező együttesen gátolja, hogy az alacsony jövedelműek sok gyógyszert fogyasszanak, és így a társadalombiztosításnak sokat kelljen költeni rájuk.

“Az egyik lehetséges magyarázat szerint a szegények még a támogatott gyógyszerek esetén sem képesek kifizetni az önrészt. A másik magyarázat szerint nem vagy túl későn jutnak el az orvoshoz, vagyis egyszerűen nem részesülnek az egészségügyi szolgáltatások jelentős részéből” - folytatja Bíró Anikó. Az elemzett adatok a 2003 és 2011 közötti időszakból származnak, és csak a dolgozókat veszik figyelembe (hiszen nekik van jövedelmük). A kereseti adatok a nyugdíjfolyósítótól, a egészségügyi kiadások az akkori nevén Országos Egészségbiztosítási Pénztártól származnak, természetesen anonimizálva.

Nagyon fontos figyelembe venni, hogy aki nagyon beteg, az nem dolgozik. Nyilván azt várnánk, hogy a tartósan beteg emberek esetén lesznek a társadalombiztosítási kiadások a legmagasabbak, de ők nincsenek benne ebben az elemzésben, csak a dolgozók

- mondta Prinz Dániel. Nehéz megállapítani ugyanis a nem dolgozók vagyoni helyzetét. Feltételezhetjük, hogy a tartós egészségi ok miatt keresőképtelenné vált emberek anyagi helyzete rosszabb annál, mint aki folyamatosan dolgozik, de ezt adatokkal alátámasztani nagyon nehéz.

A társadalombiztosítási költés jövedelem szerinti különbségei arányaikban egészen nagyok. Ha a mintában elemzett embereket jövedelem szerint sorrendben állítjuk, akkor a 25 százaléknál lévőkre (tehát a közepesen szegényekre) 13 százalékkal kevesebbet költ a tb, mint a 75 százaléknál lévőkre (a közepesen gazdagokra). Ugyanez a különbség a legszegényebbek és a leggazdagabbak esetén már 30 százalék.

“Ezek a különbségek arányaikban jelentősek, de forintosítva nem olyan nagyok. Ennek oka, hogy itt keresőképes, vagyis alapvetően egészséges népességről van szó. Vagyis a nagy részük nem beteg, nem jár orvoshoz, és így rá szinte semmit sem költ a társadalombiztosítás. A különbségeket a vizsgált emberek kis része, a betegséggel küzdők adják” - értékel Prinz Dániel. A mintában egy-egy emberre átlagosan 30 ezer forintra jöttek ki az állam által fedezett egészségügyi kiadások.